Párhuzamosan létező ókori görög orvosi iskolák

A cikk első része itt olvasható

A cikk második része itt olvasható

A cikk harmadik része itt olvasható

Hippokratészt, az ókori Görögország nagy orvosát a nyugati orvoslás atyjának tartják. Az orvosok legyenek alaposak és elhivatottak, továbbá őszintének és közvetlennek kell lenniük betegeikkel szemben. Mindig figyelmesen és részletekre kiterjedően kell megfigyelniük, kivizsgálniuk a betegeket, ügyelve azoknak a pulzusára, arcszínére, különböző váladékaikra, a fájdalmaikra, valamint a tesztrészek szokatlan mozdulataira. Csak ezeknek a megfigyeléseknek az összességében tudnak alapos kórképet alkotni. Jártasak kell lenniük az írásos orvosi lejegyzések terén is. Ezt követően előrejelzést kell készíteniük a gyógyulás folyamatáról, majd terápiás intézkedéseket kell előírniuk. Az orvosoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy segítsenek, és, hogy véletlenül se ne ártsanak a betegeiknek. Ennek során bizalmasan kell kezelniük a betegeikről szerzett információkat is. Hippokratész szerint ezek az orvosi gyakorlat alapjai, vagyis ő a jegyzeteiben ezeket ajánlotta utódainak, orvostársainak. E nézetével máig hatást gyakorol a modern orvosi gondolkodásra. Sok tanítása ma is aktuális.

Az ókori Görögországban a hippokratészi elképzelés azonban csak bizonyos poliszokban, orvosi iskolákban volt érvényes. Mai szemmel nézve azt gondolnánk, hogy a gyógyászat egy egységes rendszerben működött régen, viszont ez egy teljesen helytelen elképzelés. A görög poliszok (városállamok) mindennapi élete – a sok közös pont ellenére – igencsak tarka képet mutatott. Ez a gyógyászatra is leképezhető. Minden jelentősebb gyógy-központnak sajátságos, egyedi elképzelése volt a betegségek keletkezését, a gyógyítás módjait tekintve. Hippokratész szemlélete csak egy volt a sok közül. A különböző nézetek és orvosi eljárások párhuzamosan léteztek egymás mellett. A teurgikus (isteni munkálkodás) eredetű gyógyászat és Hippokratész ismert orvosi iskolája mellett fontos megemlíteni pl. a püthagoraszi személetet, továbbá Krotóni Alkmaiónt, a híres hellén orvost és természettudóst. Mivel ez utóbbi munkái, pár töredéket leszámítva elvesztek, így a későbbi orvoslásra tett hatása is elenyésző, Hippokratész nézeteihez viszonyítva.

Krotóni Alkmaión a négy elem elméletére (meleg, hideg, nedvesség és szárazság) alapozta orvostudományát. Szerinte ezen elemek egyensúlya adja az egészség alapját, ám valamelyiknek a túlsúlya betegséget idéz elő. A különböző források azt mutatják, hogy Alkmaiónt különösen érdekelték az orvosi és biológiai kérdések, és filozófiai munkásságának előterében antropológiai felvetések álltak. Fiziológiával foglalkozott, beleértve a növényélettant és az embriológiát, állítólag az anatómia is érdekelte. Alkmaión természetrajzi tevékenységének középpontjában a szaporodás és az embriológia állt. E területen az ismeret-szerzés lehetőségei akkoriban rendkívül korlátozottak voltak, így e tudós spekulatív feltételezésekbe bocsátkozott. Mai szemmel nézve megmosolyogtató a következő elképzelése. A görög Parmenidészhez, Empedoklészhez és Démokritoszhoz hasonlóan Alkmaión is a "két mag tanát" képviselte. E tan szerint a férfi mag mellett egy női mag is szerepet játszik a szaporodásban. Mindannyian azt hitték, hogy a gyermek annak a szülőnek a nemét örökli, akinek a magja bőségesebb volt. Ennek megfelelően az egyik magtömeg elborítja a másikat és ez alapján dől el a gyermek neme.

Illik megemlíteni Khalkédoni Hérophilosz (i. e. 3. század) görög orvost is. Az emberi test első tudományos boncolását neki tulajdonítják. E munkájában a ptolemaioszi, egyiptomi királyi udvar támogatta. Ő alapozta meg a szervek elnevezését. Felhívta a figyelmet a farmakológia jelentőségére, felismerte a pulzusszám és a szívverés közötti összefüggést. Az agyat tekintette az értelem székhelyének, s különbséget tett érző- és mozgatóidegek, továbbá az artéria és a véna között. Orvosi jegyzetei sajnos nem maradtak fenn.

Az empirikusok orvosi iskola képviselői a görög empeiria (tapasztalat) kifejezés mögé sorakoztatták fel gyógyászati elképzeléseiket. A hármas empirikus állvány szabálya szerint ők három forrásból építették föl tudásukat: 1. boncolással gyűjtött adatok, 2. tapasztalati jelentések, vagyis a betegség tüneteinek lejegyzése 3. a hasonlóságokon alapuló terápiák által. Az empiristák szívesen támaszkodtak régi orvosi írásokra, emiatt Hippokratész elismert volt a köreikben. Gyógyításuk középpontjában a terápia állt, azon belül is a különféle gyógyszerek alkalmazása.

Methodistáknak (módszertanosoknak) nevezték magukat azok a görög orvosok, akik a Kr.u. 1 században fejlesztették ki szemléletüket. Tudományukat már a Római Birodalomban gyakorolták. A methodista orvosi iskola a hippokratészi hagyomány mellett az ókori orvoslás egyik fő áramlata volt. Caelius Aurelianus De morbis acutis etronicis c. írása betekintést nyújt a módszertanosok gyógyítási elképzeléseibe, gyakorlatába. A részletes diagnózis meghatározása után minden betegségre speciális, átfogó kezelést kínáltak. A krónikus betegségeket, amelyeket a szervezet mély szöveti elváltozásainak tulajdonítottak, az "újrahangolási kezelési ciklus" (Cyclus metasyncriticus) segítségével kezelték. Az orvosi segítség elvonási gyógymódokon és gyógyszeres kezelésen alapult. Ez leggyakrabban diétás előírásokból, testmozgásból (aktív: pl. gyaloglás, szárazföldi és tengeri utak megtétele, passzív: pl. ágyon hordás vagy hintáztatás), masszázsokból, kenetekből, fürdőkből, beöntésekből, köpölyözésből stb. állt, de emellett kiterjedt a gyógyszerek alkalmazására is. A sebészeti beavatkozást elutasították. E tekintetben olyan messzire mentek, hogy még a fájó fog kihúzását is elítélték.

A fentiekből is láthatjuk, ahogy ezt az alábbi közmondás is alátámasztja, és ami az ókori görög orvoslásra is vonatkoztatható, hogy „ahány ház, annyi szokás”! A ógörög gyógyászat sokfélesége az eddig felvázoltaknál jóval tarkább volt, hiszen számos ismert és kevésbé ismert orvos, gyógyítási irányzat kimaradt e ismeretterjesztő cikkből, mint például a pneumatikusok, a dogmatikusok stb. A felsorolt gyógyászati nézetek, iskolák azonban jól szemléltetik azt, hogy mennyire tarka volt egykoron az antik görög gyógyászat. Ez a megállapítás az elméleti és a gyakorlati ismeretekre egyaránt érvényes.

Ókori orvosi eszközök