Tudta-e?
...hogy az elmúlt időszakban sikerült, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már levédték.

129. szám - 2015. június

A történelem vége...

...avagy a demokráciaexport kudarca?
SÁFRÁNY Attila | a szerző cikkei

4

Huszonhat év, több mint negyed évszázad telt el az kelet-európai szocialista rendszerek bukása és az Amerikai Egyesült Államok hatalmára alapozódó egypólusú világrend megteremtése óta, s ugyanannyi  Francis Fukuyama A történelem vége? című esszéjének a közreadás óta is, amely szinte egyik napról a másikra világhírűvé tette az akkor még fiatal gondolkodót. A japán származású amerikai szerző optimista (vagy inkább naiv) jóslatáról vitatkoztak akkoriban az okosabb foglalatosságot nem lelő filozófusok, aki szerint a történelem a végéhez ért. A Hegel gondolatvilágához visszanyúló esszéíró, a hidegháborús győzelemtől megittasult amerikai lelkesedés hullámát meglovagolva arról bölcselkedett nagylélegzetű munkájában, hogy a történelem hajója immár révbe érkezett, a demokrácia végleg győzedelmeskedett. Lesznek ugyan még kisebb-nagyobb összeütközések az „üdvözítő politikai berendezkedésnek” ellenálló országokban, a boldog végkifejletet, a nyugati rendszer és gondolkodásmód világméretű eluralkodását azonban már semmi sem állíthatja meg.

Fukuyama esszéjének címadó gondolata, a történelem vége hosszú eszmetörténeti múltra tekint vissza, a keresztény-zsidó vallási látásmódból eredeztethetők az eszmei gyökerei. Akárcsak a keresztény és a zsidó vallás, elvilágiasítva ez a látásmód is abban hisz, hogy az emberi történelemnek valami konkrét, végső célkitűzése van, aminek a beteljesülésével nem lesz többé szükség a történelmet a végkifejlete felé terelő emberi erőfeszítésekre. A szóban forgó írás szerint a végcél már megvalósult, a nyugati demokrácia végleges csapást mért a totalitárius rendszerekre. A könnyen félreérthető kifejezés, a történelem vége nem azt jelenti tehát, hogy ezentúl mozdulatlanságba dermed avagy elpusztul a világ, csak azt, hogy egyneművé válik az emberi cselekvés: nem kell többé a demokrácia győzelemre juttatásán dolgozni, és a fölös tehertől megszabadult a tettrekészség ezentúl a boldogító demokrácia működtetésére korlátozódhat.

A világmegváltó küldetésbe vetett hit sohasem volt idegen az amerikaiaktól. A hollywoodi sikerfilmek is azt hitették el velük, hogy az amerikaiak mindig a jó oldalon küzdöttek, kivétel nélkül igazságos háborúkat vívtak, s hogy e nemes jellemű nép mindig készen állt az életét és vérét áldozni az elnyomott népek szabadságáért. Fukuyama ezt az idealizált amerikai önképet erősítette meg a demokrácia végleges diadalát hirdető munkájában, hiszen azzal mindenki tisztában volt, a nyugati rendszer végleges győzelme az Amerikai Egyesült Államok hidegháborús győzelmének köszönhető.

Negyed évszázad elmúlta után érdemes ezt az ábrándos hitet összevetni a valósággal. Hogyan is állunk ma a történelem végével? Jogosan vetődik föl bennünk a kétely, hogy ez a fránya történelem csak nem akar a végéhez érni! Nem a demokrácia világméretű győzelméről, csupán a demokrácia szimulálásának (eljátszásának) a világméretű győzelméről beszélhetünk. Az már egészen más kérdés, hogy e demokratikus máz mögött milyen társadalmi valóság bújik meg.

Szilágyi Ákos Oroszországra alkalmazta a demokrácia szimulálásának a találó kifejezését. A jelcini rendszer idején talán még reménykedhetett a kívülálló, hogy a gyermekbetegség kínjain túljutva fokozatosan megszilárdul a fiatal orosz demokrácia, Putyin, a volt KGB-és tiszt hatalomra kerülésével azonban világossá vált, hogy korai volt diadalünnepet ülni. A határozott oroszországi irányvonal már nem a nyugati típusú demokrácia kiteljesedése felé, hanem jól bevált despotikus hagyomány – demokratikus máz mögötti – újbóli megerősödése felé mutat.

Huszonhat évvel ezelőtt Kínában is fölcsillantotta a reményt a Mennyei Béke terén összegyűlt demokratikus jogokat követelő fiatalok sokaságának a látványa. A kommunista kínai kormány azonban tankokkal „tett rendet” a békéről elnevezett téren. Az ötezer éves kínai despotikus hagyományt nem tántoríthatta meg néhány ezer nyugatbarát fiatal lelkesedése. Ma pedig már föl sem vetődik e tett jogosságának a megkérdőjelezése az átlag kínai lakosban. Az itteni, kipróbált uralkodói gyakorlat szerint ugyanis a Rend mindenek fölött áll, aminek a védelmében a hatalomnak megengedett erőszakot alkalmazni.

A demokráciát azonban Kínában is megtanulták eljátszani, ám – amint azt a tibeti vagy az ujgur kisebbség esete is bizonyítja – sohase legyen kételyünk, hogy a kínai hatalom egy pillanatig sem fog habozni, ha úgy látja, a Rend megteremtése érdekében véres eszközökhöz kell nyúlnia.

A demokrácia szimulálásának a művészetét még az iszlám világban is elsajátították, még az amerikaiak által korábban sátánizált Iránban is demokratikus választásokon döntenek az elnök személyéről. Ennek ellenére mindenki tisztában van vele, hogy az iszlám forradalmon áthaladt ország igazi irányítói a vallási jogtudósok. Az iráni rendszer a vallási tekintélyek hatalmának rendelődik alá, amit ezért Nyugaton nem is neveznének demokráciának.

A demokrácia szimulálásának az esete alighanem már nemcsak az ázsiai országokkal kapcsolatban vetődik föl egyre több emberben, hanem sok esetben a nyugati típusú demokrácia szülőhazájával, az Egyesült Államokkal kapcsolatban is, gondoljunk csak a feketék ellen mind gyakrabban tapasztalt rendőri túlkapásokra. Ugyanez elmondható az Európai Unióval kapcsolatban is, ahol egy nem választásokon – azt is mondhatnánk tehát, hogy nem demokratikus úton – megválasztott irányítói szerv, az Európai Bizottság (EB) sok kérdésben ellentmondást nem tűrően előírja, hogy miként kell viselkedniük, milyen törvényeket szabad meghozniuk a választásokon – azaz kétségbevonhatatlanul demokratikus úton megválasztott – tagországok kormányainak.

Negyed évszázaddal a rendszerváltások és Fukuyama írásának a megjelenése után, úgy tűnik, nem demokráciából, hanem annak a szimulálásából van egyre több. Ideje lenne fölszedni a horgonyt és újból kifeszíteni a vitorlákat?


Áldozatok a Mennyei Béke terén, 1989 június 4

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor