Tudta-e?
...halálos koffeinmérgezést 10 gramm tudna okozni? 100-120 csészényi kávét azonban még senki sem ivott meg néhány órán belül.

121. szám - 2014. október 01.

A félelem oldala az első világháborúban

Az első világháború nagyon sok téren elütött a korábbi háborúktól, főleg embertelenségében múlta felül az elképzelhető borzalmak tárházát…
WILHELM Józef | a szerző cikkei

10

A korábbi fegyveres összetűzésekben „csak” a hullák látványának, szagának szörnyűségeit, az elfertőződő sebű katonák ordítozását, kínlódását kellett elviselni a háború közvetlen résztvevőinek. Az I. világháborúban ehhez további őrjítő körülmények csatlakoztak...

A döbbenet nem elég hatásos szó ahhoz, hogy kifejezhessük azt a szörnyű látványt, amit akkor láthat az ember, ha valakin kiütköznek a frontláz jelei. E borzalom annyira leírhatatlan, szokatlan, hogy talán csak a frissen leszúrt, lenyakazott, de még futkosó, rángatódzó állat látványához hasonlítható. Amikor az első világháború borzalmairól írnak, akkor azt többnyire statisztikai adatokkal támasztják alá, és a mai kor embere nem gondol bele igazán a háború mindennapjainak elviselhetetlenségeibe.

Az első világháború nagyon sok téren elütött a korábbi háborúktól, főleg embertelenségében múlta felül az elképzelhető borzalmak tárházát, mint amilyenek a lövedékek hanghatásai, az ismeretlen vegyi gázoktól való félelem, a gázálarcok fullasztó viselete, a tankok látványa, a harci repülőgépek okozta riadalom, a lövészárkok okozta klausztrofóbia, továbbá az élve eltemetés veszélye stb.  A különböző félelmek együttes hatására előbb-utóbb nagyon sok katonán kiütköztek a frontláz különböző jelei. A frontláz idején a biológiai szervezet felülkerekedik az emberen, és ennek különböző megnyilvánulásai voltak/vannak, enyhébb formájában hasmenéssel, vizeletfolyással, öklendezéssel járó átmeneti kábult állapotot okoz, ám súlyosabb formájában más tüneteket is mutat. Az egyik véglet a teljes megmerevedés, a mozdulatlanság kialakulása, a másik véglet az idegrángás következtében kialakuló görcsökben való vergődés. Mindkét esetben az emberi lélek teljesen összeomlik, és megkezdődik az átmeneti vegetálás, ami a gyógyulás elmaradása esetén életfogytig is eltarthat.

A negatív emberi érzések közül a félelem a legkellemetlenebb. A hosszantartó félelmek károsak az egészségre, azaz különféle lelki és testi betegségek kialakulásához vezetnek. A háborúban azonban nemcsak a félelmek okozta lelki elváltozások hatnak az emberre, hanem a magánszféra, az intimitás hiánya is megterhelő, ami tovább súlyosbítja a helyzetet. A félelmet két nagy csoportba lehet sorolni: külső és belső félelmek.

1. A külső félelmet valami kívülálló dolog, helyzet okozza, ilyenkor erős a motiváció, hogy ebből mielőbb kikerüljünk. Háborúban ilyen félelmek a halálfélelem, a sebesülésektől, a közelharctól, a bajtársak elvesztésétől való félelem, de ilyen félelem az otthon maradottakért való aggódás is.

 2. A belső félelmet is egy kívülálló helyzet okozza, ehhez azonban negatív érzelmek társulnak, például: alacsony önbecsülés okozta félelem. Háborúban a belső félelmet a propaganda fokozza, hogy a katona nem elég bátor, nem elég férfias, nem elég kemény, strapabíró stb.

A hosszantartó háborúkban, mint amilyen az I. világháború is volt, a félelmek lassanként szorongássá, általános és mindennapi érzéssé alakultak, azaz alakulnak ma is hasonló körülmények között. Idővel testi tünetek állhatnak elő, mint például: erős szívdobogás, émelygés, mellkasi fájdalom, fejfájás, gyomorfájás, izomfeszültség a vállban és nyakban, szédülés, fáradtság. Érzelmi komponensei: nyugtalanság, izgatottság, érzékenység, álmatlanság vagy rossz álmok sorozata. A tankönyvek, a történelmi előadások többnyire nem szólnak az I. világháború okozta érzelmi, pszichikai torzulásokról. A háború ilyen jellegű megismerésével akkor találkozunk, ha ennek a kornak a népdalait hallgatjuk, naplórészleteit vagy háborús regényeket, novellákat, verseket olvasunk. A legismertebb háborús regény Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című műve, ami teljesen élethűen tükrözi a háborút, hiszen hihetetlenül gazdag a háborút jellemző szótára. Álljon itt példaként csak pár fogalom: ágyúdörgés, dübörgés, ágyúlövés, kézitusa, ágyútűz, állóharc, patkányok, arcvonal, felrobban, gáztámadás, srapnel, géppuskatűz, szilánkok, hörgés, kiáltás, közelharc, lepuffantjuk, leszúrjuk, mellvéd, offenzíva, pergőtűz, repülőharc, roham, sortűz, tölcsérmező, tűzfelhő, átdöftük, átlyuggat, belövik, csapódik, darabokban, szétszaggatva, egyes-egyedül, belek, életre-halálra stb.

Az alábbi szövegrészletek önmagukért beszélnek, hiszen elgondolkodtatóan, teljes mélységében feltárják a háború okozta félelmek egy részét, de azt az emberiességet, azt az élni akarást is, amivel ezeket a borzalmakat túl lehetett/lehet élni.


Jaj istenem, hol fogok én meghalni?
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Olaszország közepébe lesz a sírom,
édesanyám, arra kérem, ne sírjon!

Feladom a levelem a postára,
rátalál az édesanyám házára.
Olvasd anyám, vérrel írott levelemet,
Doberdónál hagyom az életemet.

(Kimegyek a doberdói harctérre – népdal)

„Az első pergőtűz rámutatott a tévedésünkre, s rommá lőtte azt a világnézetet, amelyre bennünket tanítottak. Amikor ők még mindig csak írtak és beszéltek, mi már tábori kórházakat és haldoklókat láttunk – amikor ők még az állam szolgálatát a legnagyobb dolognak nevezték, mi már tudtuk, hogy erősebb annál a halálfélelem. Nem lett azért belőlünk se zendülő, se szökevény, se gyáva fickó – ezek a kifejezések mind olyan könnyen álltak nálunk! –, éppen úgy szerettük a hazánkat, mint ők, és minden támadás alkalmával bátran mentünk előre; de most már tudtunk különbséget tenni, egyszerre megtanultunk látni. És láttuk, hogy az ő világukból nem maradt meg semmi. Egyszerre irtózatosan egyedül maradtunk – egyedül kellett boldogulnunk.”

(Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan)

„Ezerfelől egyetlen üvöltésbe torkolló hang, ezer hang egyetlen végtelen üvöltése szaggatta a dobhártyánkat. Amint azt a visszavonulási parancs kiadása után szívdobogva előre lát­tuk, az átkelési szakaszon tökéletes káosz uralkodott. A dereglye közelében pedig vég­képp tetőfokára hágott a zűrzavar. Az ember­tömegről az átkelés helye teljesen leplezhetetlenné vált. A folytonos üvöltés és a belülről jövő félelem valamennyiünket megbénított. Miközben a tülekedés magába szippantott bennünket, a bágyadt holdfényben lassan­ként kezdtük felismerni a körvonalakat.”                                       1914. szeptember 10.

(Egon Ervin Kisch: Vérfürdő a Drinán)

 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor