Tudta-e?
hogy Jurij Gagarin 1961. április 12-én a világon elősször nyolcvankilenc percig keringett a Föld körül a kozmoszban a Vosztok-1 kabinjában?

124-125 szám - 2015. január-február

Emlékezés a 100 évvel ezelőtti frontbarátkozásokra

A karácsony csodája a fronton

Az egyszerű emberek akaratát száz évvel ezelőtt is úgy, ahogyan manapság is gyakran, felülírta a mindenkori politika…
WILHELM Józef | a szerző cikkei

21

1914 karácsonyán, a világháború véres borzalmainak első hónapjai után, a politika, a felső katonai vezetés akaratától függetlenül egy befolyásolhatatlan eseménysorozat vette kezdetét, ami néhány frontszakaszon csak pár óráig tartott, másutt viszont az 1915-ös újév kezdetéig is összehozta azokat a férfiakat, akik addig vadul gyilkolták egymást. A nyugati fronton kialakult megható, őszinte emberi tettek mind a mái napig gondolkodásra késztetik a jóhiszemű embereket, hiszen harcoló ellenfelek ünnepelték együtt a karácsonyt, a „biztonságos” lövészárkokat elhagyva, bizalmat ajándékozva az ördöginek lefestett ellenségnek. Arról, hogy miként került sor erre a váratlan békére a harctéren, arról alább még bővebben szólok, ám nézzük meg, milyen előzmények vezetettek az 1914-es frontbarátkozások megszületéséhez.

Az I. világháború klasszikus iskolapéldája lehetne annak, milyen hatékonyan működik az állami propaganda, azaz mennyire könnyen befolyásolható egy ország lakossága, ha az államapparátus teljes mellszélességgel dolgozik saját igazának bebizonyításán. Az I. világháború előestéjén, a nagy háború kezdetén mindkét katonai szövetség politikai és katonai vezetői ügyesen manipulálták saját népüket, hiszen 1914 nyarának közepén úgy verbuválták, hitegették a férfiakat, hogy mire a falevelek lehullnak győztesen hazatérnek majd. A könnyed, rövid csetepaté látszatát keltő uralkodói, tábornoki kijelentések, a buzdító/uszító újságcikkek sokakat megszédítettek, ugyanis rengetegen jelentkeztek önkéntesnek, ”hősnek”, ám a sorköteles és behívott katonák is teljes optimizmussal indultak a háborúba. A frontkatonák körében a kezdeti lelkesedés, a harctéri szörnyűségek láttán először lankadni kezdett, majd a hetek múlásával nemsokára nyomtalanul el is tűnt. Akik olvastak már I. világháborús leveleket, naplókat, verseket időrendi sorrendben, azok hajszálpontosan nyomon követhetik azt az érzelmi ívet, a kiábrándulástól a kétségbeesésen át a lelki összeomlásig, ami a katonák lelkében leképződött a háború sokéves elhúzódása nyomán. Gyóni Géza háború előtti verse még hazafias szólamoktól dagadva buzdított naivan. Akik ismerik a költő életrajzát, azok tudják, hogy Gyóni később, orosz hadifogságban maga is a háború áldozatává vált.

             Ami most készül, szent leszámolás lesz
             S nyugalom, áldás, béke a Jövőnek.
             Virágos ékes fegyverünk nyomában
             Nagy Békeország vasfalai nőnek.
    

                   (Gyóni Géza - Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén 1914. jul. 30. Szabadka)

Jászay-Horváth Elemér már visszafogottabb hangot ütött meg. A költő versében a lelkesedés és a félelem érzése folyamatosan egymásba olvad. A megénekelt hangulat a realitás talaján marad, és nagyon érzékletes.

Zúg a kaszárnya. Fürge dob pereg,
Sorakozik sok délceg, friss gyerek;
Piros arcok, vadonatúj ruhák,
De a szívek még gyöngédek, puhák.
Könnyét elűzni mind csacsog, fecseg,
Nagy komolyan bár, - hisz' húszévesek,
De a vérük vadul lüktetve lázad:
Ma délben indul a század.

                  (Jászay-Horváth Elemér – Indul a század)

Térjünk vissza 100 évet az időben, az I. világháború első karácsonyához. A fenti szövegben említett manipuláció nem csak azt jelenti, hogy az orrunknál fogva megvezetnek minket, hanem sokszor azt, hogy eltitkolnak előlünk valamit. Ilyesmi történt a nagy háború első évében is, amikor a közkatonák karácsonyi barátkozásának megtörténtét igyekeztek eltitkolni a nyilvánosság előtt. Bizonyos politikai köröknek nem állt érdekében ennek a felfoghatatlan, de csodás eseménynek, vagyis a harcoló felek kibékülésének hírét szétkürtölni. 1914. december 25-én, a harcra kényszerítő parancsok ellenére váratlanul elhallgattak a fegyverek a nyugati fronton. Először a német katonák, majd az angolok kezdtek karácsonyi dalok éneklésébe, aztán közösen énekeltek, végül előmásztak a lövészárkokból és barátkoztak, ünnepeltek valamint apróságokkal ajándékozták meg egymást. A háború első évében az átélt borzalmak még nem tudták elnyomni a katonákban a kisded születésének tiszteletét, azaz a bensőségesség megteremtésének szokását, késztetését. A csodavárás érzése felülkerekedett a gyilkoló gépekké átalakított férfiakon. 1914 karácsonya volt az az időpont a nagy háborúban, amikor már megtörtént a manipulációkból való kijózanodás, de még nem lett úrrá a közkatonákon a teljes elvakultság, vagy elkeseredettség. Ez volt az egyedüli pillanat az I. világháború folyamán, amikor az emberségesség elő tudott bújni, ugyanis a lelki-testi megcsömörlés még nem tudott gyökeret verni.

A későbbi években is voltak hasonló kísérletek a frontbarátkozásokra, például 1915 húsvétján, de addigra már túlzottan eldurvult a harc, hogy ez újfent megvalósuljon, valamint a hadvezetés is felkészült a 14-es tapasztalatokat kielemezve, az ilyen jellegű spontán fegyverszüneti próbálkozások megakadályozására. Az 1914-es frontbékék megteremtésénél lógott ki először láthatóan a háború valódi mozgatóinak lólába, ugyanis a felsőbb katonai és politikai köröknek, úgy az antant, mint a központi hatalmak részéről nem felelt meg az, hogy az egyszerű katonák csak úgy békét kötnek, barátkoznak. A területek újrafelosztásában, a profitszerzésben érdekelt gazdasági, politikai, katonai elitek még XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását is egyhangúan elutasították, ahogy a hadviselő felek nőegyleteinek kérelmeit is. A katonai vezetők, mindkét oldalon, de főleg az antant oldalán több ízben is igyekeztek megakadályozni a közkatonák idilli békéjét, akik barátságos focimeccsekkel, az elesett társaik tisztességes eltemetésével igyekeztek véget vetni a háborúnak, de ezt a szürke eminenciások nem engedhették meg maguknak, és sikerült is meghiúsítaniuk a kialakult váratlan fegyvernyugvásokat.

Feltehető a kérdés, hogy a többi fronton, a balkánin, a keletin, a kaukázusin miért nem került sor hasonló karácsonyi frontbarátkozásra? Erre nagyon egyszerű a válasz, ugyanis ezeken a frontokon fáziseltolódás volt a karácsony megünneplésének tekintetében, mert az ortodox szerbek és oroszok a Juliánusz naptár szerint majdnem két héttel később ünnepelték a kisded születésének ünnepét, tehát a szikra nem tudott egyidejűleg felvillanni a harcoló felek között. A Kaukázusban harcoló oroszok pedig a mohamedán törökökkel találták szembe magukat, akik számára a keresztények szent ünnepe teljesen mellékes esemény volt. Ennél az egyszerű oknál fogva alakulhatott ki csak a nyugati hadszíntéren az emberségesség jeleként a frontkarácsonyi barátkozás, a kérészéletű béke.

Az egyszerű emberek akaratát száz évvel ezelőtt is úgy, ahogyan manapság is gyakran, felülírta a mindenkori politika. A háború még 4 évig elhúzódott. Az 1914-es frontkarácsony példája mégis tartást adott mindazoknak a katonáknak, akik akkor, ott a helyszínen átélték ezeket az emberi gesztusokat, és példát adhat nekünk is ahhoz, hogy megvívjuk a saját, olykor értelmetlennek tűnő harcainkat a mindennapi nehézségekkel. A 100 évvel ezelőtti háború az embertelenség mély mocsaraiba süllyesztette elődeinket, akik a borzalmak ellenére, amelyekbe belerángatták őket ügyes propaganda-trükkökkel, mégis megmaradtak érző embereknek. Bizonyítékául ennek, álljon itt az alábbi vers, egy egyszerű katona saját szerzeménye.

Jővel béke!

Évek óta dúl a harcz s zivatar,
S a vérontás megszűnni nem akar.
Ég a világ, mind a négy sarkán ég!
S ki tudja, hol lobban lángra még?

Pedig már is mérhetetlen a kár.
A romok közt a bánat sírva jár.
Ma holnap már minden ember gyászt ölt,
Temetővé válik az egész föld.

Nincs még elég, ki halálba rohant?
Nincs még elég, ki nyomorult, rokkant?
Nincs még elég, ki hangot sohse hall?
Soká nem tudja, éjj van e, vagy nappal?!

Ember megállj!, elérni mit akarsz?
Hogy romba döntsön mindent ez a harcz?
Csak az akarja még a háborút!
Kinek szíve és elméje elborult!

Milliók óhajtják, hogy legyen béke!
Mert Isten bizony nem lesz jó vége!

(Irta Papp János tizedes az olasz fronton)

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor