Tudta-e?
...hogy a csontok felépítésén túl a kalciumnak szerepe van az izmok összehúzódásában, a véralvadásban, valamint a vérnyomás szabályozásában is?

183. szám - 2019. december

Könyvbemutató

Novellák, amelyek leszámolnak a pátosszal

Jódal Rózsa legújabb, Az éjszaka megérintése c. novelláskötetének számos elbeszélése a történelmi fordulatok által szült kiszolgáltatottság kontextusában mozog.
WILHELM Józef | a szerző cikkei

9

Az írónő olyan alattomos rombolást, palástolt pusztítást leíró, bemutató jelrendszerek szövevényébe ágyazza hőseit, amelyek állandóan – néha azonnal, néha később – visszahatnak az írásaiban megfestett személyek életére, környezetére, bármit is tegyenek azok. Jódal Rózsa úgy szembesíti olvasóit az elembertelenedő, elértéktelenedő világgal, hogy, vagy a látszatra idilli életkörülményeket töri szét a novelláiban, kacskaringósan haladva a tragikum irányába, vagy éppen a szörnyű valóságot rajzolja meg apró részleteiben úgy, hogy az elborzadás szúró, kínzó érzését nem lehet elkerülni. Eközben azonban foszlányszerűen beleszövődik a szövegekbe a derű, az életigenlés, a visszaemlékezés, a jóra fordulásban való reménykedés édessége is.

Az elbeszélések szinte dokumentumszerű jellegükből adódóan előkészítő, alátámasztó és realisztikusan megállapító szövegrészekből állnak egységgé. Olyan leírásokkal találkozunk a novellákban, amelyek „rendőrségi jegyzőkönyv-ízűek”, annyira nyersen egyszerűek, hogy ezáltal válnak súlyossá, így fejtik ki mondanivalójukat, és teszik egyben idegborzolóvá a szavakba öntött nyers valóságot. Gyakran szembesülünk az elbeszélésekben a feltáró, „vizsgálati munkarésszel”, hogy azután egy csavarintással folyamatosan, ám távolságtartóan, ridegen, drámai visszafogottságban teljesedjen ki előttünk az élet durva kegyetlensége. A novellák az egyszerűség művészi furfangját rejtik magukban, szinte fáj az olvasásuk, az olvasó, hol dühbe gurul, hol pedig megijed, mert átérzi az elbeszélés főhőseinek tehetetlenségét, riadtságát, védtelenségét, elmagányosodását, érzéseiknek az összekuszálódását stb. Az olvasó majdhogy nem hallja, látja, ízleli, érzékeli, szagolja, miként teperi le, töri-zúzza össze a történelem, a közelmúlt, a jelen az elbeszélésekben megelevenített hősöket, akik azért keményen küzdenek, vagy legalább igyekeznek a durva fordulatokkal szembesülni. Pont ezért tudunk azonosulni olvasóként a „küzdők, küszködők” hirtelen összeomlásaival, elsodródásukkal, vegetálásukkal, ezért itatódunk át kellemetlen, félelmetes érzelmekkel, miközben olvasunk.

Az elbeszélő sokszor szenvtelen, művészien távolságtartó stílusa, a tényszerűségek mögé bújása, vagy a leltárszerű felsorolása, pontosabban a tömör egyszerűsége által egy misztikusféle dimenzióba, a néha lúdbőrzést keltő szürrealizmus irányába, világába röpíti az olvasót, de csak azokat, akik még nem éltek át hasonló élet-helyzeteket, mint amilyenek a novellákban adódnak. Azok az olvasók, akik már megtapasztaltak ilyeneket, azoknak nem az elvont, a természetfeletti vagy a horrorisztikus üzenet jön át, elevenedik meg olvasás közben, hanem a valódi, az eltussolt brutalitás, amiről hallgatni szoktak/illik, vagy, ami csak máshol létezik, netalán a múltban létezett, de a környezetünkben és a jelenben nem!

Jódal Rózsa köntörfalazás nélkül ír a társadalmi, politikai, történelmi kényszerhelyzetek nyers, embert próbáló valóságáról. Érzékeltetésként, íme, pár apró részlet a Tűz, váratlanul c. novellából: Egy szombati napon történt. Csengettek. Azt hitték, a postás, de nem az volt. Matyi egy árnyalattal halványabban jött be. „Megkaptam a behívót”, mondta csendesen. „Délután indul a vonatom.” Dermedten meredtek egymásra. „Elmész?” „El.”… Fábryné nekiállt piskótát sütni az útra. „Hagyja anyám. Inkább hordjuk be gyorsan a teraszról a bútort. Amíg még itt vagyok.” … Órákig szótlanul cipekedtek. Akkor Matyi megmosakodott, átöltözött, mindenkit megölelt, megcsókolt,… Miután becsukódott utána a kapu, szokatlan csend borult a házra. … A kapkodva elkészített, elfogyasztott ebéd romjai az asztalon, legyek lepték,… Estefelé Ibi vattát kért az anyósától. „Már minden vattámat elhasználtam, de nem segít. Ömlik belőlem a vér.” Az öregasszony felugrott. „Az istenért, hát miért nem szóltál mindjárt?! Apa ülj a kocsiba, és azonnal vidd be!” Miután a nehéz kaput becsukta utánuk, az öregasszony furcsa, alattomos kis szúrást érzett a szíve táján. … Öreg Fábry kocsija azon az estén megállás nélkül járt. Be se csukta már maga után a kaput, be se zárta a lakást, csak ment, ment, egyik családtagját a másik után vitte, szállította.

Jódal Rózsa novellái nem csak a külvilágból érkező, múltbéli vagy politikai fordulatok okozta megtöretésekről szólnak, hanem a bennünket belülről rohasztó, senyvesztő tehetetlenségekről is, mint például az előrehaladott életkor, a szerelemi gyötrelem, a betegségek, a buzgó vallásosság, a meg nem értettség. Az írónő finom érzékenységgel ír az ezek okozta kiszolgáltatottságokról, az ezekből fakadó belső viaskodások őrjítő mivoltáról is. A kötetben megjelennek továbbá a Versecet megidéző helyszínek, helyzetek is.

Az összeválogatott novellák egy módosult, az idillektől lecsupaszított világot mutatnak be, amelyek a reális megállapítások, tények burkolt fájdalmaival, rémületeivel itatódtak át. Az elbeszélői stílus a dokumentumszerű és művészi határán menetel kiforrottan és magabiztosan. A visszafordíthatatlanul múló, kemény emberi, családi, közösségi élethelyzetek precíz megfogalmazásával borzasztat, figyelmeztet.

A kötet novelláit Fekete J. József válogatta. A könyvet Igor Bartolec illusztrációi színesítik, bár ezek nem szervesülnek a szövegkörnyezetbe, mégis mélyítik az írói üzenetet, egy másik gondolati és hangulati dimenzió irányából.


Forum kiadó, Újvidék, 2019., 297 oldal

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2019 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor