Tudta-e?
hogy a Kaliforniai Műegyetemen olyan beültethető műanyag szemlencsét találtak fel, amely egy bizonyos rezgésszámú ibolyántúli fény hatására megváltoztatja domborulatát, tehát az illetőnek olvasáshoz sem kell szemüveget felvennie?

214. szám - 2022. július

A korai felismerés életet ment

Lassan több, mint két éve annak, hogy a pandémia okozta felfordulás a világ minden pontját érinti és ezekben a hónapokban maga a vírus, a különböző vírusmutációk és a vakcináció okozta dilemmák az egészségügy és a média teljes figyelmét vonják magukra.
Dr. Mihalek Nóra

2

Kétségtelen, hogy a világjárványhoz való alkalmazkodás igencsak megterheli a már egyébként is túlterhelt egészségügyi rendszert, azonban nem szabad elfelednünk, hogy az egészségügyi dolgozók és a páciensek a járványhelyzet kialakulása előtt is nap mint nap néztek szembe olyan kihívásokkal, amelyek a népesség jelentős százalékát érintik és komoly következményeket vonnak maguk után, azonban ezek a megoldandó problémák most háttérbe szorultak.

Nem szabad szem elől téveszteni, hogy Szerbia a 18. helyen áll Európában a rákos megbetegedések előfordulásának listáján, azonban az elhalálozási arány vizsgálatakor a második helyre kerül. A leggyakrabban diagnosztizált malignáns megbetegedések a mellrák, tüdőrák, prosztatarák, vastagbélrák és a méhnyakrák.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrés és a korai felismerés fontosságát a rákos megbetegedések kezelésekor, ugyanis a gyógykezelés időben történő megkezdése jelentősen növeli a túlélés és a felépülés esélyét. Maga a screening az addig felismeretlen betegség diagnosztizálását jelenti a látszólag egészséges, tünetmentes célcsoportban. A szervezett szűrés a célcsoport tagjainak tömeges hívása tesztelésre és az eredmények elemzésére, amelyre néhányévente kerül sor a betegség előfordulásának és az aktuális egészségügyi kapacitásoknak függvényében. Szerbiában 2012-ben kezdődött a szervezett screening fokozatos bevezetése, és azóta folyamatosan történik a mellrák, a vastagbélrák és a méhnyakrák felismerésére irányuló vizsgálatok végzése a célcsoport tagjainál.

A méhnyakrák korai felismerésére irányuló screening-program célcsoportját a 25 és 64 év közötti nők képezik, a vizsgálatot pedig 3 évente végzik (amennyiben azt két negatív teszt előzi meg egy éven belül). A tesztelést leggyakrabban az egészségházakban végzik a választott nőgyógyásznál és Papanikolau (Pap) citológiai törletvétellel történik a méhnyak nyálkahártyájáról. Amennyiben az eredmény elváltozás meglétére utal a pácienst további vizsgálatokra utalják, amelyek pontosabb információt adnak a betegség előrehaladtáról.

A mellrák screening-program keretein belül vizsgált populáció az 50 és 69 életév közötti nők csoportja, a vizsgálatot pedig kétévente végzik. A tesztelést általában az egészségházakban végzik mamográfiai vizsgálattal, az eredményket pedig két radiológus szakorvos elemzi az esetleges pontatlan értékelés elkerülésének érdekében. Amennyiben a mamográfiai vizsgálat eredménye nem egyértelmű, további elemzésre kerül sor, pl. ultrahang vizsgálat keretén belül. Malignáns elváltozás felismerése alkalmával a nőgyógyász szakorvos ajánlja a további vizsgálatok elvégzését és a terápiás eljárásokat, radiológus szakorvossal egyeztetve.

A vastagbélrák korai felismerésére irányuló törekvés az 50 és a 74 életév közötti férfiak és nők csoportját célozza, és a szűrővizsgálatot kétévente végzik. A tesztelés az egészségházakban történik iFOB teszt alkalmazásával, azaz okkult (rejtett) vér vizsgálatával a székletben. Amennyiben a teszt eredménye elváltozást mutat, további vizsgálatok elvégzése szükséges, mint a kolonoszkópia és az elváltozás helyéről vett szövetminta elemzése, amelyek pontos információt adnak a betegség stádiumáról.

Szerbiában évente 600 nő veszíti el a harcot a méhnyakrákkal szemben, 2000 nő nem éli túl a mellrákot és 3000 férfi és nő veszíti életét vastagbélrákban. Ezek a számok egyértelműen hívják fel a figyelmünket a szűrővizsgálatok rendszeres végzésének a fontosságára és buzdítanak mindannyiunkat, hogy fordítsunk kellő figyelmet az egészségünkre. Legyünk felelősségteljesek és vigyázzunk az élet nevű ajándékra...

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor