Dr. Apel egy Mecklenburg-Vorpommern-i gyermekkórházban kora reggel vizitre és a rendszer elleni harcra készülődik. Egy héthónapos a koviddal küzd, az oxigén-telítettségmérőt mindig lerúgja a lábujjáról. Ha leesik az oxigénje, gépre kerül, különben meghal.
A betegbiztosító nem fizet minden kaput szenzorért, sem túlóráért. Átalányban fizet már 20 éve, a szakma kritikája ellenére. A német kórházak a rossz pénzeléstől, a bürokráciától, az ápolóhiánytól szenvednek. Az elszámolási rendszer ellen, amit csak szakemberek értenek, csoportok szövetkeznek: »Mensch vor Profit« oder »Krankenhaus statt Fabrik«. Giovanni Maio (Medizinethiker Freiburg): „A gazdasági érdek túszul ejtette az egészségügyet.”
Az „Entgeltsystem im Krankenhaus, InEK” évente kiválaszt 250 kórházat, hogy megtudja, milyen diagnózisok után milyen kezelések és pénzelések voltak. A költségekből középértéket képez. Ezeket további faktorokkal súlyozza és a végén megkapja a klinikáknak átutalandó betegfejpénzt. A kovidos bébi Demmin-ben egy hétre 2312 €-t kap, vakbélműtétre 3519 €, combnyaktörés-kezelésre 7882 € jár.
Az esetátalány kalkulációjának egyszerűsítését segíti az ún. diagnosis-related groups, DRGs. Ez visszatartja a klinikát a tékozlástól és versenyt generál. Ha a kórház drágán dolgozik, ráfizet, ha takarékos, nyereséget realizál. Ez a verseny azonban nem fair. Egész sor ártatlan vesztest termel, pl. a gyermekosztályt. Apel: „Egy gyermek légzését akkor is mérnem kell, ha a végén nem is kerül gépre. Ez az orvosi szempont. Ám a gazdasági egy probléma. Ha fél óránként új szenzor kell, 150 € plusz költségem lesz. Ezért ez jól megfontolandó, mindig a monetáris szempont jár az eszemben.”
Amióta 2004-ben az akkori piros-zöld koalíció bevezette az esetátalány-rendszert, a klinikákat a pénz kormányozza. Apel osztályán, nyugodt időben, a 17 ágyból 3-4 foglalt. Ha egy fertőzés tör ki, az osztály túltelített – ám a kiadások nem változnak. Ezek a készenléti költségek az esetátalányban nem számítanak – csak a kezelt esetek. Üres ágy nem kap pénzt. A gyerekosztályon jóval több az akut-eset, ehhez több személyzet is kell, mint a felnőtteknél.
Burkhard Rodeck (Generalsekretär der Deutschen Gesellschaft für Kinder- und Jugendmedizin): „Szinte minden gyerekosztály veszteséges.” A szülészetek szintúgy, ezt a két osztályt sok helyen már vagy megfelezték vagy bezárták. Az utóbbi 30 évben a gyerekágyak felét megszüntették – bár ma még több eset van. Így jártak a szülészetek is, habár a szülések száma nem esett vissza ennyire, sőt, néhány éve emelkedett is.
Tavaly ősszel gyerekek tömege légúti fertőzéssel küzdött, ám a túlterhelés miatt sokakat haza kellett küldeni. Berlini gyerekorvosok levéllel fordultak az egészségügyi miniszterhez, Karl Lauterbach-hoz: „A gyerekek és a serdülők akut veszélyeztetése áll fönn.” A Deutsche Ethikrat már 2016-ban figyelmeztetett a gyerekosztályok bezárására. „Ez a folyamat óriási problémákat hoz.” Vidéki osztályok bezárását orvoshiánnyal indokolják és a kevés gyerekkel, akik miatt nem lenne kifizetődő egy ilyen részleg. Ritkán említik meg, hogy ez egyáltalán nem „kifizetődő”.
Az esetátalány előtt több klinika azért került gyanúba, mert ok nélkül tartotta tovább bent a betegeket. Akkor még napi átalányt kaptak. Ez a betegbiztosítóknak és a befizetőknek drága volt, a pácienseknek nemcsak terhelő, hanem veszélyes is, a kórházi fertőzések miatt. Ezért a pénzelés alapja nem az időtartam, hanem a kezelés lett. A bentfekvő napok tényleg csökkentek.
Az egyik rossz ösztönzőt azonban egy másik, kevésbé veszélytelennel cserélték föl: A szükségtelen beavatkozások kísértésére. Térdfájásokat lehet fizioterápiával, gyógytornával is kezelni – vagy protézist beültetni. 2005-ben 128 932 műtérd került a lábakba, 2019-re 60 000-rel több (+50%). Ez persze a népesség öregedésével is indokolható. Ám a 65+-osok száma sokkal szerényebben növekedett (+15%). Ezek a műtétek hetekkel előre pontosan tervezhetők és nyereségesre hozhatók ki – ellentétben az akut gyerekbetegekkel. A gyerekorvos sokféle betegséghez kell, hogy értsen, az ortopédus specializálhatja magát. Ha az osztályát pontosan beállítja, futószalagon dolgozhat, mint egy gyár. A darabbér szükségtelen műtétekre csábítja.
Ám csábítanak a csípő-, gerinc- és más, jól tervezhető operációk is. A szükségtelenség egyes esetben szinte soha sem bizonyítható. Az orvosi fölmérés játéktere túl nagy, az orvosi szaktársaságok irányvonalai túl lazák. Tanulmányok igazolják, hogy a pénz legalábbis szerepet játszik. A Barmer Ersatzkasse konstatálta a térdműtétek jelentős szaporodását – az esetátalány bevezetése után. A hamburgi egészségközgazdász, Jonas Schreyögg: „Bizonyított a műtétek sokasodása az esetátalány bevezetése után.” A sebészt hajtja a konkurencia, ha nem műt, megteszi a szomszédos klinika és a pénzt ő sepri be.
A páciens „szenvedőt” jelent. Teljesen rá van utalva az orvosokra és az ápolókra. A DRG-rendszer azonban pénzforrást csinál belőle. A beteg produkciótényezővé válik (Deutsche Aertzteblatt). Alig lépett az új rendszer hatályba, a vállalkozási tanácsadók, akik eddig az autógyárakat és a biztosítókat optimalizálták, ellepték a klinikákat. A berlini Vivantes Klinika a McKinsey-t invitálta meg, ahogy Gießen und Marburg Uni-klinikái is.A München-i Városi Klinikát a Boston Consulting szanálta. Freiburg a Porsche Consulting-ot bízta meg. A kórházak ún. DRG menedzsereket alkalmaznak, codier-specialistákat, akik ügyes elszámolásokkal minden páciensből a legtöbbet húzzák ki. Így költözött be az üzemgazdaság a klinikákra.
Azóta a nyereség maximalizálása a cél. Sok klinika gazdasági vezetője a főorvosokkal bónusz-szerződéseket köt. Minél több az osztályok nyeresége, annál több a fizetésük. Kienbaum tanácsadó: „A főorvos-szerződéseknek fele ilyen alapú.”
A DRG költségnyomása sok önkormányzati és egyházi kórházfenntartót megadásra kényszerít. Gyakran magánbefektetők vásárolják föl a kórházakat. Ilyenek az Asklepios, Helios klinikakonszernek, de a privát Equity társaságok is. Nekik nem a betegek számítanak, hanem a nyereség növelése. Befektetők pénzeivel klinikákat vagy klinikaláncokat vásárolnak föl, nagy nyereségre állítják és drágábban tovább adják őket. Rainer Bobsin, egészségközgazdász: „A svájci Ameos 2003 óta 90 kórházat vásárolt föl, közöttük diakónus és Német Vöröskereszt-intézeteket is. Az Ameos a világ egyik legnagyobb Private-Equity-Gesellschaft, a Carlyle Group kezében volt.
Az esetátalány a német kórházakból piacot és egészségügy-ipart csinált. A 70-es évek végéig tilos volt a kórházaknak nyereséget realizálni. Ha volt, le kellett adniuk, esetleges veszteségeiket pedig kompenzálták. Takarékosság volt a cél. Ma már nincs ilyen. A klinikák 40%-a profitirányultságú vállalkozók kezében van, olyanokéban is, akik a tőzsdén kétszámjegyű nyereséget söpörnek be.
Különösen jó üzletet kötnek azok, akik nem általános betegellátással foglalkoznak, hanem pl. térdműtéttel vagy szívkatéterezéssel. A többinek marad a nehezen tervezhető, kevésbé „tejelő” napi beavatkozás. A szakklinikáknak rendszerint nincs sürgősségi fogadásuk. Kiválogathatják a fiatal és erős pácienseket, akiknek nincs sok más betegségük és nem költségesek.
A DRG-t sokan bírálják. Deutsche Gesellschaft für Innere Medizin 2016-ban tiltakozó levelet tett közzé. 2019-ben 70 szövetség követelte az esetátalány megszüntetését. Az Ärztegewerkschaft Marburger Bund kérdőívére minden 4. orvos azt válaszolta, el akarja hagyni a kórházat, a személyzet- és beteg-idő-hiány, valamint a munkaadó gazdasági nyomása miatt.
A DRG bevezetését 20 éve egy kölni professzor szorgalmazta, aki ma az ország egészségügyi minisztere. Ezt a rendszert másutt is alkalmazzák, de csak egyes klinika-területeken, míg Németországban szinte az összes klinikán. Másutt megkülönböztetik a kisebb és nagyobb intézeteket, itthon minden kórházat versenyeztetnek egymással.
Németországban évente 40 000 cukorbeteg lábát vágják le. (Mo.: napi 7). Deutsche Diabetes Gesellschaft: „Túl sokat amputálnak.” Egy amputáció 10 678 €-t hoz, a lábmegtartó-kezelés csak 2576 €-t. A májzsugorodásban szenvedők véresre kaparják magukat, naponta több bekrémezést és átkötözést igényelnek. Mások nem bírják székletüket tartani, ezeket pelenkázni kell, ágyukat áthúzni. Megint mások hasában és lábában 20 l víz gyülemlik föl, őket nehéz forgatni és tisztogatni. Előfordul, hogy a betegek megzavarodnak és meztelenül futkároznak a folyosón. A Robert-Koch Intézet szerint a kórházi fertőzések száma meghaladja az évi 600 000 esetet, közülük 20 000 bele is hal. A higiénére nincs elég személyzet.
ZEIT, 25. 8. 2022
Die Krankenindustrie
KOMMENT
Nem akarok pánikot kelteni azzal, hogy egyszer mindenki egy ilyen Bosch-képbe kerül. Csak emlékeztetek: Tehetünk róla! Mennyi a sors és mennyit rendelünk meg mi magunknak? Aki kevés húst, sok rostosat eszik, kocog és úszik – jól teszi. Azokat pedig, akik a „fronton” ápolják a szenvedőket, nagyon, nagyon tiszteljük és becsüljük!
.jpg)
