Tudta-e?
Miért szúrósak a kaktuszok? Leveleik szúrós tövisekké alakultak, mert ez kedvezõbb a száraz területeken élõ növények számára. Így kisebb felületrõl kevesebb nedvességet kell elpárologtatniuk, ez pedig a sivatagban, ahol forrón tűz a nap, és ritkán esik az esõ fontos számukra.

114. szám - 2014. március 01.

Magyar történelem

Koppány lázadása

A trónra jogot formáló somogyi vezér és Szent István király hatalomért folytatott harca az új típusú államiság és a kereszténység győzelmét eredményezte…
Dr. CELLER Tibor, a Családi Kör Független Hetilap munkatársa

8

A 997. év Szent István számára két súlyos traumát hozott: elvesztette apját, Géza nagyfejedelmet és nevelőjét, Szent Adalbert püspököt is. Géza még életében Istvánt jelölte ki utódául, a hatalomátvétel elé azonban komoly akadály tornyosult. A nagyfejedelmi címnek ugyanis már a Taksony–Géza uralomváltás idején vissza kellett volna szállnia az Árpád-leszármazottak idősebb ágára, Tarkacsu (Árpád vezér másodszülött fia) vonalára. Akkor azonban Géza (Árpád legfiatalabb fiának, Zoltának az unokája) kiegyezett a hatalomra a nomád öröklési rend szerint jogosan igényt tartó Tar Szerinddel (Tarkacsu unokájával), és a Balatontól délre eső vidéket, Somogyot átengedte neki kormányzásra, amin akkoriban a mai Zágrábig nyúló területet kell érteni.

Addig a magyarok feletti főhatalom az Árpád nemzetség egyes ágai között felváltva öröklődött, ezzel az alkuval viszont az ötödik Áprád-ivadék, Zolta nagyfejedelem örököseinek kezében maradt.

Géza halálakor Tar Szerind már nem élt, viszont fia, Koppány nyíltan bejelentette igényét a trónra. A kitört harcban végül István győzött és megszilárdította az új keresztény magyar államot, aminek kiépítését apja, Géza kezdte el.

Pogányság kontra kereszténység

Koppány pogányságát ugyan kifejezetten egyik kútfő sem említi, de tervei és céljai arra vallanak: aligha lehetett keresztény. A nagyobbik István-legenda (1077) homályos célzást tett mind Koppány, mind a neki szolgáló nép pogány voltáról: „a pogányok vonakodtak nyakukat a keresztény hit igájába hajtani, és főembereikkel együtt azon igyekeztek, hogy kivonják magukat István uralma alól”.

Koppány már Géza életében is mozgolódott, szervezkedett rokonai, a nagyfejedelmi család ellen. A feszültséget jelzi, hogy Géza a saját és Koppány területének a határára a besenyő falvak láncolatát telepítette. A besenyők ekkoriban határőrizeti feladatokat láttak el, ezért rendszerint az országhatárra helyezték őket.

Somogyot más oldalról is körülkerítette Géza, Baranya felől székely falvakkal, Zala, Tolna, Fejér és Veszprém felől pedig befogadott katonai segédnépekkel.

Összesen három történelmi forrás maradt fenn Koppány felkeléséről, és kettő annak ugyanabban a tényezőben jelöli meg. A pannonhalmi kiváltságlevél (1002) István nevében fogalmazva arról írt: „egy bizonyos, Somogy nevű megye el akart engem űzni az atyai székből”. Az eseményről a legrészletesebben tudósító 14. században íródott krónikák szerint „Géza fejedelem halála után Koppány vérfertőző házasságot akart kötni Szent István király anyjával, meg akarta ölni Szent Istvánt, hercegségét pedig saját hatalma alá akarja vetni”.

Koppány egyértelmű tervét – az ország egésze feletti hatalom megszerzését – jól szimbolizálja az a terve, hogy feleségül vegye Saroltot. A nomád öröklési rendben (az ún. levirátus értelmében) ugyanis a megözvegyült asszony kezére az elhunyt nagycsaládjának legidősebb férfi tagja tarthatott igényt. E házassági tervben Koppány hatalmának legitimitását láthatta. És terve nem is kelthetett különösebb megütközést, hiszen 997-ben az ősi szokások még aligha kerültek komolyan veszélybe, és a királyi törvények prése sem szorított senkit – mivelhogy azok utóbb keletkeztek.

A későbbi krónikák ezúttal nem ferdítették el az eseményeket

A krónikák sokszor legendákba vesző eseményeket említenek, máskor az aktuális hatalom szája szerint íródtak, de ez esetben mégis hűek maradtak az események ábrázolásához, hiszen akad egy kortárs által írt, máig fennmaradt dokumentum, amely hónapra pontosan rögzíti az eseményeket: Aurillaci Gerbert reimsi érsek, aki II. Szilveszter néven rövidesen római pápaságra emelkedett, 997 júliusában arról írt III. Ottó császárnak, hogy „nyugtalanító gondokkal terhesen telnek napjaim és éjszakáim. Szkítia csak növeli gondjaimat, Itália sokasítja; a gondolatra, hogy cserbenhagyjuk a szkítákat, és nem megyünk Itáliába, megborzongok.” (A nyugat-európai írásbeliség a magyarokat már a 10. század eleje óta a szkítákkal hozta kapcsolatba.) Eszerint Koppány felkelése 997 első hónapjaiban robbanhatott ki, ha az év közepén Nyugat-Európában már tudtak róla.

Miért érdekelte a magyar trónutódlás fél Európát?

Felmerül a kérdés, hogy miért érdeklődött a reimsi érsek meg a német-római császár ennyire Magyarhon iránt. Ennek oka egyrészt, hogy III. Ottó elhatározta, birodalma biztonsága érdekében az eddigi jobbára védekező magatartás helyett, ezúttal aktívan befolyásolni fogja a keleti határvidékein történő eseményeket (ennek a politikának az alakításában pedig Adalbert püspök mellett éppen a császár korábbi tanítómesterének, Gerbert

érseknek volt igen jelentős szerepe), ugyanakkor – a Scheyernben megtartott esküvőt követően – immár a magyaroknál tartózkodott Gizella hercegnő, II. Henrik császár húga, így egy, máskor tisztán „magyar ügy” (a trónutódlás kérdése) ezáltal bajor–német üggyé, sőt az egész kereszténység ügyévé is vált. Nem lehetett közömbös Nyugat-Európa számára, hogy a félpogány-félkeresztény Géza után a régihez ragaszkodó Koppány vagy a kereszténységet szívvel-lélekkel magáénak valló István lesz-e a nagyfejedelem.

A pannonhalmi kiváltságlevél a konfliktust egyenesen úgy jellemezte, mint „a németek és a magyarok között támadt igen nagy viszályt”. Ezek szerint reguláris német császári sereg bevetésére is sor került István oldalán Koppány ellenében.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor