Tudta-e?
...hogy a víz körforgása révén a tengerből naponta 136 000 köbkilométer víz kerül eső, hó és jég alapjában a szárazföldre?

130. szám - 2015. július

Egészség

Veszélyes a kevés folyadékfogyasztás

A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak

9

Állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.

A Loughboroughi Egyetem szakemberei által végzett kutatás kiderítette, hogy ha egy gépkocsivezető csupán öt korty folyadékot fogyaszt el egy óra alatt, szervezetében hasonló állapot alakul ki, mintha ittasan vezetne. Ha a gépkocsivezető egy óra alatt csak 25 milliliter vizet fogyaszt el, több mint kétszeresére nő az általa elkövetett hibák száma azokhoz képest, akik elegendő mennyiségű folyadékot isznak. 

Ron Maughan professor emeritus, a tanulmány vezetője a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta: "valamennyien elítéljük az ittas vezetést, de általában nem gondolunk bele abba, hogy másféle dolgok hogyan hatnak vezetési képességeinkre, ezek egyike a folyadékfogyasztás és a kiszáradás. Kétségtelen, hogy az alkohol és a drogfogyasztás gépkocsivezetésnél növeli a balesetek kockázatát, eredményeinek azonban kimutattak egy fel nem ismert veszélyt, és azt sugallják, hogy a gépkocsivezetőket bátorítani kell arra, fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot.

A kiszáradás következtében romlik a szellemi teljesítmény, hangulatingadozás áll be, csökken az összpontosítás, az éberség, a rövid távú memória képessége - figyelmeztetnek a kutatók, akik először tanulmányozták a kiszáradás, a vezetői hibák és a baleseti kockázatok közötti kapcsolatot.

A Physiology and Behavior című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukhoz férfi vezetőket teszteltek laboratóriumi körülmények között szimulátor segítségével.

Minden résztvevő három különböző alkalommal vett részt a teszten, ezek közül egyszer úgy vezetett a szimulátoron, hogy elegendő folyadékot ivott - óránként 200 millilitert -, egy másik alkalommal pedig úgy, hogy alig ivott valamit - óránként 25 millilitert. A teszteken két órán át kellett egy autóúton vezetniük.

Amikor elegendő folyadékot fogyasztottak, 47 balesetet idéztek elő, amikor igen keveset, a balesetek száma 101-re nőtt. A hibák aránya a két órában nőtt, az időintervallum utolsó negyedében csúcsosodott ki - ismertette az eredményeket a The Daily Telegraph brit napilap.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor