Tudta-e?
...hogy az AB a legújabb vércsoport? Éppen ezért nagyon ritka, a népesség kevesebb, mint 5%-nál fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus ,,összeolvadásának'' eredménye.

10. szám - 2007. augusztus 6.

Tűzföld

Araucánia és Patagónia királyság rejtélyes története

Annak ellenére, hogy a virtuális monarchiák sorába tartozik, a dél-amerikai kontinens csücskén elterülő Araucánia-Patagónia Királyságnak mintegy másfél évszázados, valódi története, sőt történelme van.
Dr. CELLER Tibor, Családi Kör hetilap

A legtöbben nem hallottak erről a monarchiáról, sőt valószínűleg a többségnek még a földrajzi nevek sem ismerősek. Jómagam általános iskolai tanulmányaimból halványan emlékeztem a dél-amerikai kontinens csücskén elterülő Patagóniára, azaz a Tűzföldre. Később az Interneten ráakadtam a virtuális monarchiák sorában Araucánia és Patagónia Királyságra. Az teszi rendhagyóvá a többi virtuális, vagyis képzeletbeli, fantáziaszülte monarchiától, hogy szemben a többi, főként csak a világháló honlapjain élő, frissen komponált királyságokkal (amiket egy-egy komputerszakértő, komputerkedvelő baráti társaság az utóbbi néhány évben szokott világszerte szórakozásból kitalálni és feltenni a világhálóra, önmagukat mindenféle cirkalmas királyi/császári, sőt még bíborosi címekkel is felruházva), Araucánia-Patagónia Királyságnak mintegy másfél évszázados, valódi története, sőt történelme van. A „dinasztia” tagjai a valóságban is itt élnek közöttünk, büszkén viselve királyi származásuk minden címét és külsőségét (korona, kitüntetések, múzeum stb.) Erre bizonyíték, hogy nekem is sikerült levelezés által kapcsolatba kerülnöm „Ő Királyi Fenségével” Philippe Paul Alexandre Henry Boiry „herceggel”, az araucániai-patagóniai trón várományosával, az araucán királyi ház jelenlegi fejével, a (szintén kitalált) Mapucho nép vezetőjével.

Kik is hát az aracuánok (akik újabban Mapucho nép névre vannak keresztelve)? A rézbőrűeknél valamivel világosabb bőrszínű bennszülött nép a mai Chile és Argentína határvidékén él. Az araucánok a XIX. század derekán még kisebb törzsekre oszlottak, melyek állattenyésztésből és kezdetleges földművelésből, valamint környékbeli portyákból tartották el magukat. Főként a környező frissen telepített chilei települések lakóinak az értékei és háziállatai képezték a zsákmányt, amit Chile hadserege néhányszor meg is torolt rajtuk. Hogyan tettek szert ezek a törzsek végül is koronázott királyra, illetve a királyság intézményére? Nos, élt Franciaország déli részén, Le Chèze községben egy Orélie-Antoine de Tounens (1825–1878) nevű ügyvéd, egy jómódú gazdálkodó fia, aki többre tartotta magát annál, mint aminek eredetileg a sors rendelte, ezért megpróbálta a lehetetlent: királyságot keresni magának, ahol Ő lehet az uralkodó. Ez részben sikerült is neki, de menjünk csak sorjában. Talán már az olvasók is észrevették ügyvédünk nevében a nemesi származást jelző „de” szócskát. Nos, kalandor barátunk ezt még karrierje legelején csempészte be a nevébe, arra hivatkozva, hogy a Tounens család már a római hódítás előtt is ezen a vidéken élt, és ebből eredően őt egyenesen a hercegi rang (!) illeti meg. Hősünk valószínűleg valamely földrajzi lexikonban akadt rá az araucán nép leírására, és hamar rájött, hogy azok királyságról illetve a központi hatalom intézményéről még sohasem hallhattak. Gyűjteni kezdte az adatokat, és lassanként eldöntötte, hogy ő bizonyosan alkalmas lenne erre a posztra, azaz az araucánok nemzetegyesítésére, és egy erős ország létrehozására, amit aztán majd számon tartana a világ, és végső soron még Franciaország szövetségese is lehetne!


Orélie-Antoine, az önjelölt király























A terv eleve nem volt rossz: politikai, katonai és anyagi támogatással talán lehetett is volna valami belőle, de Orélie-Antoine de Tounens herceg egyes-egyedül vágott bele! Először is megtanult spanyolul, majd mindenét pénzzé tette, és elhajózott Dél-Amerikába. A törzsfőnököket apránként meggyőzte az egyesülés előnyeiről, és ugyanakkor alaposan el is rettentette őket a köztársasági államformától. A hajdan volt spanyol királyok nimbuszáról szóló mesék eredményeként a törzsfőnökök megegyeztek, hogy Araucánia tehát monarchia lesz, és természetesen Orélie-Antoine lesz a király. Mindez 1860. november 17-én történt. Ezen a napon történt az alkotmány kihirdetése is, melyet a volt ügyvéd francia példára dolgozott ki. Itt a parlamenttől az általános választójogig (ebben néha egy teljes évszázadot megelőzött egyes valódi országokat!) mindenről szó esett, természetesen nem felejtette ki az adófizetési kötelezettségeket sem. Három napra rá a szomszédos patagón törzseknek is megtetszett a királyság hatalmának délibábja, és önként csatlakoztak az új államhoz, így újabb királyi rendelet tudatta a néppel, hogy megalakult Araucánia és Patagónia Egyesült Királysága. Eddig minden rendben is volna, csakhogy egy idő után néhány törzsfőnök szerette volna látni az egyesülés gyakorlati hasznát, és a királyi hatalom erejét is. Erélyes fellépést követeltek Chile ellen. Különösen zavarta őket, hogy az utóbbi időben a chilei telepesek már a határfolyó araucánok felé eső partján is háborítatlanul tábort vertek.

Orélie-Antoine királynak végül is sereget kellett gyűjtenie, és készülődni a Chile elleni hadjárathoz. A chilei hatóságok azonban idejében megneszelték ezt a nagy készülődést, és megvesztegették a király belső embereit, akik azután alkalmas pillanatban lecsaptak királyukra, és átadták a chilei hatóságoknak. Mindez 1862-ben történt. A chilei kormány ezek után nem átallotta börtönbe vetni a szomszédos szuverén ország fejedelmét, mint egy közönséges bűnözőt! A chileiek viszont hosszú hónapok alatt sem találtak megfelelő paragrafust, amely alapján elítélhették volna, így jobb híján bolondnak nyilvánították, és bezárták a santiagói elmegyógyintézetbe, ahonnét csak a francia konzulnak sikerült hazamenekítenie Franciaországba.

Otthon azután az exkirály elkezdte ontani a kiáltványait, újsághirdetéseit és röpiratait, melyben újra és újra felhívta a francia kormányt, hogy gyarmatosítsa és árassza el telepesekkel Araucániát és Patagóniát. Mindezen célok érdekében a francia néptől 30 millió frank adományt kért. Természetesen egyetlen centime-t sem jegyeztek a dicső király számlájára. Hét év után azután mégis ráakadt egy hasonszőrű ügyvéd-kalandorra, aki a nagy cél érdekében Orélie-Antoine-hoz hasonlóan pénzzé tette vagyonát. Most már kettesben vágtak neki az egzotikus királyság ismételt meghódításának. Sajnos a társ néhány nappal Perquencoba, a királyság fővárosába való érkezésük után belefulladt egy folyóba, úgyhogy hősünk ismét magára maradt felséges terveivel. Alattvalói álmélkodva fogadták, mert meg voltak győződve róla, hogy már régen meghalt a chileiek börtönében, mint azt annak idején hamisan hírül adták nekik. A bizalom lassan helyreállt, a törzsfőnökök ismét hűségesküt tettek, amit a király miniszteri kinevezésekkel jutalmazott, úgyhogy hamarosan felállt a felelős kormány. Az senkit sem zavart különösképpen, hogy eme magas testület egyetlen tagja sem tudott még írni-olvasni sem. A leghűségesebb embereit a király még az azonmód frissen alapított Acélkorona Rend nagykeresztjével is kitüntetett, ami a Dél Keresztje csillagkép formájára készült, tölgyfalevél koszorúval övezett acélkereszt, szürke szegélyű vörös szalagon.


A királyi acélkorona



























Sajnos a királyi udvar nyugalma most sem tartott sokáig, mert Chile ismét közbelépett. Ultimátumot intézett a törzsfőnökökhöz, hogy adják ki a francia kalandort. A felbőszült araucánok most már „csakazértis” szívvel-lélekkel kiálltak királyuk mellett, de az erősebb ezúttal is győzött, és a királynak menekülnie kellett. A pontos történéseket illetően itt a király naplójában hézagok vannak, de annyi kivehető belőle, hogy 1871-ben ismét visszajutott Franciaországba, ahol újra szétröpítette felhívását mind a kormányhoz, mind a néphez. Ismét csak 30 milliót kért, amiből végül - láss csodát - mégis lett 3000 frank. Ezúttal már fegyvereket is vásárolt, és 10 centime-s pénzdarabokat is veretett a saját képmására. A pénzérmék hátoldalán a „Nouvelle France 1874” felirat szerepelt, vagyis birodalmának ezúttal az „Új Franciaország” alcímet adományozta. Így felszerelkezve vágott neki végül harmadszor is (valóban dicséretre méltó állhatatosság és kitartás!) az útnak. Ezúttal már óvatosabb volt, mert álnevet használt, de az ősellenség Chile harmadszorra is lecsapott. A chilei kormány ugyanis gyorsan megtudta, hogy ki rejtőzik az álnév mögött, és kérésére az argentin hatóságok Buenos Airesben el is fogták, egy ideig fogva tartották, végül hazazsuppolták Franciaországba. Ezek után testileg-lelkileg megtörve élt tovább, majd egy bordeaux-i kórházban érte halál 1878. szeptember 28-án. Halála előtt intézkedett, hogy ne vesszen ki a dinasztia. Utódjául egy Laviarde nevű unokaöccsét jelölte ki, aki I. Achilles (1841-1902) néven „uralkodott” odahaza, a franciaországi Rheimsben. Királyi tevékenysége az Acélkorona Rend osztogatásában merült ki – aszerint, hogy melyik bolond ember mennyit volt hajlandó fizetni ezért a becses relikviáért. Az ő halála után a „királyi trónon” egy rövid ideig II. Antoine (1833-1903) ült. Őt 13 évig egy női uralkodó követte: I. Laure-Therese királynő (1856-1916). A mostani trónörökös apja, III. Antoine (1880-1952) 36 éven kersztül sütkérezhetett a királyi dicsfényben.


I. Achilles király (1841-1902)































Araucániának még női uralkodója is akadt, I. Laure-Therese királynő (1856-1916) személyében























A mostani családfő, a jelenleg 76 éves Philippe herceg már megelégedett a trónörökös herceg címével. Első felesége Jacqueline- Dominique (1927-1978) volt, majd 18 év özvegység után a herceg 1996-ban második feleségét, Elisabeth de Chavignyt vezette oltárhoz, aki tavaly januárban bekövetkezett haláláig büszkén viselte a Királyi Fenség titulust és a hercegnői címeket.

Philippe herceg, Araucánia és Patagónia régense és második felesége, Elisabeth de Chavigny
















































Philippe herceg polgári szakmáját tekintve újságíró, 1960-70 között elnöke a „Comité Idee-France” újságíró szervezetnek, majd 1975-80 között a Nemzeti Újságíró Szakszervezetnek (mindez mellett rengeteg egyéb társadalmi szervezetben tölt még be különféle tisztségeket). 1973-tól még a párizsi városi bíróságnak is tanácsadója. Több - főleg politikai jellegű - könyv szerzője. Több katonai és polgári kitüntetés és díj birtokosa. Szabadidejében viszont cigarettásdobozok gyűjtésével foglalkozik!

Philippe herceget 1986-ban „araucániai nemesek” egy csoportja megajándékozta egy „igazi” királyi koronával, mely az érdemrenddel korrelációban szintén kovácsolt acélból készült (aranyra mégsem futotta a királyság szegényes bevételeiből). A korona alsó pántrészén egy kő található, melyet állítólag az araucán hegyekben bányásztak, míg a felső részét, a kereszt alatt, egy Jeruzsálemből származó kő díszíti. A koronát a Le Chèze-i „Királyok Múzeumában” lehet megtekinteni.



A "dinasztia -alapító" király szülőháza, ma a "Királyok Múzeuma"














ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor