Tudta-e?
hogy a gyermekeknek naponta legalább fél liter tejet kellene inniuk ahhoz, hogy a csontozatuk megfelelően fejlődjön, erősödjön?

113. szám - 2014. február 01.

Egészség

Éjszakai evés és álmatlanság

Napjainkban sokaknak gondot okoz a túlfeszített munkatempó és a stressz kiváltotta alvásprobléma, illetve álmatlanság.

4

Tény az, hogy a fejlett országokban egyre kevesebben tudnak nyugodtan aludni. Gyakran felébrednek, emiatt napközben kimerültek és munka területén sem tudnak megfelelően teljesíteni. A képzeletbeli „bárányszámolgatás" vagy az elalvás előtt fogyasztott tej nem mindenkinek jelent megoldást. Mivel sokan napközben nem táplálkoznak kiegyensúlyozottan, az éjszaka leple alatt szívesen falatoznak, szélsőséges esetben pedig lakmároznak. Az éjszakai evés nemcsak azokat érinti, akik álmatlansággal küszködnek, az emberek többsége szívesen étkezik az éjszaka leple alatt.

Szakértők azonban több szempontból sem ajánlják az éjszakai étkezést. Elsősorban azért nem, mert éjszaka nehezebben emészt a gyomor, a túlzott étel pedig felfúvódást és gyomorégést okoz. Másodsorban tele hassal ismét ágyba bújni és alvással próbálkozni szintén nagy megterhelést jelent az emésztőrendszernek, aminek biztosan nem nyugodt alvás lesz a vége. Emiatt még nehezebben alszunk el, forgolódunk és rémálmokkal küszködünk. 

A fogazat is gyorsabban romlik, mivel a legtöbben az éjszaka leple alatt már nem mosnak fogat, így a nyál sem tudja kellőképpen semlegesíteni a baktériumok által termelt savakat. Nem utolsó sorban pedig az éjszakai falatozások óhatatlanul fölösleges kilók lerakódásához vezetnek. A lerakódott zsírréteg pedig komoly szív- és érrendszeri betegségeket produkálhat. 

Amennyiben álmatlansággal küszködünk ne az evéssel, mint pótcselekvéssel próbáljuk a problémát orvosolni, hanem forduljunk szakemberhez.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor