Tudta-e?
Hogy mi a Colosseum? A Colosseum hatalmas amphitheatrum Rómában. Hajdan 50.000 néző fért el benne. A nagyszabású épületet Vespasianus császár idejében kezdték építeni sportversenyek céljára, és kb. i.e. 80-ban Titus uralkodása idejében fejezték be. Az amphiteátrum négyemeletes volt, s mind a négy emelet más - görögöktől átvett - építészeti stílusban készült: dór, ión, korinthoszi és vegyes stílusban.

122. szám - 2014. november 01.

Magyar történelem

Az Áprád-ház kihalása után támadt hatalmi (z)űr

Leányági leszármazottak versengése a magyar koronáért
Dr. CELLER Tibor, a Családi Kör Független Hetilap munkatársa

6

Amikor III. András (Endre) magyar királyt 1301. január 14-ére virradóra, mindössze 36 éves korában megmérgezték, vele férfiágon kihalt az Áprád-ház. Egy halála után két évvel kiállított oklevél szavai szerint: „Midőn pedig Magyarország felséges királya, András úr Isten kegyes hívására a földi dolgokból kivált, Szent István első magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon sarjadt utolsó aranyágacskája is meghalt.” András halála nagy csapást jelentett az országnak. A királyi hatalom kiesése az országot addigi történelmének egyik legsúlyosabb válságába sodorta. Attól persze nem kellett félni, hogy a magyar korona gazdátlanul marad, mert az Árpádok országa nagyon is kívánatos örökségnek számított.

Az 1301–1308 közötti időszakot interregnumnak (latinul király nélküli állapot) nevezzük, bár a kifejezés nem teljesen helytálló, hisz volt megkoronázott király, de tényleges hatalom nem volt a kezében. Mindenki előtt egyértelmű volt, hogy olyan uralkodót kell a magyar trónra ültetni, aki leányágon rokon az Árpád-házzal (és szinte minden európai uralkodóház ilyen volt…) A főurak persze e kritérium mellett elsősorban olyan uralkodót igyekeznek trónra juttatni, akit a későbbiekben kézben tudnak majd tartani.

Végül három uralkodó-jelölt marad: a nápolyi Károly Róbert (V. István dédunokája), a bajor Ottó (IV. Béla unokája) és a cseh Vencel (IV. Béla ükunokája).

A korabeli királyok jelképes hatalma

Utolsó Árpád-házi királyunk halálakor az ország a teljes széttagoltság állapotát mutatta: addigra kifejlődött az oligarchák (kiskirályok) uralma. A korábbi királyok birtokadományozási politikájának következtében hihetetlenül nagy és összefüggő uradalmak jöttek létre. Ezek a tartományok formailag szinte a királyi udvarra hasonlítottak, egy-egy tartományúr udvarában tulajdonképpen ugyanazon tisztségek fordultak elő, mint az uralkodó palotájában. A tartományurak saját, jól kiképzett hadsereggel rendelkeztek, melyekkel nemcsak egymás ellen hadakoztak, hanem alkalomadtán még külföldi uralkodóházak viszályaiba is beavatkoznak.

Az oligarchák hatalma oly mértékben megnőtt, hogy a királyi uralom jóformán jelképessé silányult. Az ország valódi urai ebben az időben: Csák Máté, Aba Amadé, Borsa Kopasz Jakab, Kőszegi Henrik, Kán László, Ákos István és Babonić István voltak. Az említett országnagyok még saját pénzt is verettek, így pl. Károly Róbert uralkodásának kezdetén már 32 féle pénz volt forgalomban, ami tovább nehezítette az egyébként is leépült kereskedelmet (minden tartományúr saját adót vetett ki a területén áthaladó kereskedőkre, így az ország idővel teljesen kimaradt az európai kereskedőutak rendszeréből).

Egyszerre két vitatható legitimitású király

A legnagyobb külföldi támogatottságot élvező jelölt a nápolyi Anjou családból származó Caroberto, a későbbi Károly Róbert magyar király volt, aki teljes mértékben élvezte a Szentszék támogatását, és III. András halálakor már trónkövetelőként Magyarországon tartózkodott, így élve a lehetőséggel 1301 tavaszán Esztergomban Bicskei Gergely érsekkel királlyá koronáztatta magát. A magyar urak azonban tartottak a pápai befolyás erősödésétől, így nem ismerték el az alkalmi koronával történt koronázást és 1301 májusában a budai királyválasztó országgyűlésen a cseh Vencel herceget választották királynak, akinek az országon belüli támogatottsága lényegesen nagyobb volt, mint Károly Róberté, hiszen néhány délvidéki főúron és Bicskei Gergely érseken kívül a magyar politikai élet szinte minden szereplője – beleértve a tartományurakat is – Vencel királyságát támogatta. Így azután 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott János kalocsai érsek a Szent Koronával királlyá koronázta Vencelt, aki magyar királyként – az országban akkor népszerű – László nevet vette fel.

Károly Róbert tavaszi koronázásához hasonlóan Vencelé sem felelt meg a hazai jogszokásoknak: Károly Róbertot nem a Szent Koronával koronázták meg, míg Vencelt nem az esztergomi érsek kente fel királlyá. 1301 második felére így az országnak két vitatható legitimitású királya is volt, azonban tényleges hatalmat egyikük sem gyakorolt. A kialakult helyzetnek egyedül a tartományurak voltak haszonélvezői, akik alaposan ki is használták a két névleges uralkodó küzdelmét.

Vencel, aki önként mondott le a magyar koronáról

Vencel 1289-ben született Olmützben, édesapja a cseh Přemysl-házból származó II. Vencel cseh és lengyel király, édesanyja Habsburg Guta volt. III. Béla magyar király Konstancia, illetve IV. Béla király Anna nevű leánya által Vencel leányágon igényt tarthatott a Magyar Királyságra.

Az évek elteltével, azonban Vencel lehetőségei erőteljesen leszűkültek. Nem sokkal a koronázása után meghalt legnagyobb támasza, János kalocsai érsek. Utódának természetesen VIII. Bonifác pápa azt az Istvánt nevezte ki, aki az Anjou-ház királyát támogatta. A Szentszék további politikai lépését jelentette, hogy a pápa Magyarországra küldte Boccassini Miklós bíborost, aki ugyan a világiak között nem tudott döntő áttörést elérni, viszont az egyháziak lassan átálltak VIII. Bonifác jelöltje mellé.

Ekkor az eltökélt pápa újabb lépésre szánta el magát: 1303. május 31-i bullájában annak a nézetének adott hangot, hogy a Magyar Királyság trónját egyedül az öröklés révén lehet betölteni, így a választott királynak (Vencel) fejet kell hajtania Károly Róbert előtt, továbbá kiátkozással fenyegette, ha továbbra is használni merészeli a magyar királyi címet. Ez jogilag abszurdum volt, hiszen Vencel egyszerre 2 magyar király leszármazottja is volt. No de, hát a politika már akkor is olyan piszkos volt, mint napjainkban. Már akkor sem az igazság, hanem az erőviszonyok voltak a döntőek.

Ezalatt Károly Róbert sem tétlenkedett. Igaz, hogy sikertelenül ostromolta Budát, de a hadmozdulat jelezte, hogy fegyveresen kíván érvényt szerezni igazának. Vencel ezek után már nem érezte biztonságban magát Magyarországon, és apja segítségét kérte. Az óhaj meghallgatásra talált: II. Vencel 1304 nyarán nagyszámú fegyveressel hatolt be Magyarország területére, ahol megszerezte a királyi jelvényeket: Szent István koronáját, kardját és öltözékét, majd fiával együtt kivonult az országból. A távozó Vencel az ország kormányzását Kőszegi Ivánra bízta. A kinevezéssel és a Szent Korona elvitelével Vencel jelezte, hogy nem mondott le véglegesen a magyar trónról, de megtartani sem tudta azt, hiszen még ugyanabban az évben kiéleződtek II. Vencel és sógora, Habsburg Albert német király közötti ellentétek, ami lefoglalta a cseh király minden erejét. Vencel nagyra nőtt királysága többszörösen is sértette a Habsburgok érdekeit, mert egyrészt a Přemysl-dinasztia lengyel, cseh és magyar uralma hatalmi túlsúlyt jelentett az kiépülő félben lévő Habsburg-birodalom számára, másrészt Habsburg Albert anyai nagybátyja volt a magyar koronára szintén igényt tartó Károly Róbertnek...

Miután II. Vencel 1305 nyarán váratlanul elhalálozott, utóda a cseh és lengyel trónon III. Vencel néven a fia lett. Az új uralkodó számára egyértelmű volt, hogy a magyarországi eseményekben személyesen többé már nem tud tevékenyen részt venni. Károly Róbert támogatottsága erősebbnek tűnt, és mint a fentiekből is kitűnik, Csehországban is számos kihívás várt rá. Ezért mondott le 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen is a magyar királyi trónról. De, hogy ellenfele, Károly helyzete se legyen olyan egyszerű, a koronázási jelvényeket az Anjou-trónkövetelő helyett annak a Wittelsbach Ottónak adta, aki édesanyja, Árpád-házi Erzsébet (IV. Béla leánya) révén szintén jogot formált a Magyar Királyságra. A nápolyira tehát egy újabb riválissal való összecsapás várt.

Az átélt kudarcok felőrölték a fiatal cseh–lengyel király erejét, élete utolsó időszakában kicsapongó életmódot folytatott, nem törődött uralkodói feladataival. Felmondta jegyességét Erzsébet magyar hercegnővel (III. András egyetlen lányával) is, aki addig Bécsben várt az ígért házasságra. (Az Árpád-ház utolsó ismert leszármazottja 1338. május 6-án fejezte be életét a svájci Töss domonkos apácakolostorában.)

A mindössze 18 éves és gyermektelen III. Vencelt 1306. augusztus 4-én Olmützben meggyilkolták. A tettesek és a gyilkosság indítéka nem ismert. Halálával kihalt a Csehországban kis megszakítással több mint négyszáz éven keresztül uralkodó Přemysl-dinasztia királyi főága.

 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor