A hagyományos kínai gyógyászat

A hagyományos kínai orvoslás legfontosabb alapja az egészség. Kínában az orvosok e nemes tevékenységének az volt a legfontosabb célja, hogy megőrizze az emberek egészségét. Amennyiben valaki megbetegedett, akkor a kínai orvos mindaddig nem kapott fizetést, amíg vissza nem állította a beteg egészségét.

A hagyományos kínai orvoslást a taoista filozófiából származtatják. A HKO kifejezést eredetileg Mao Ce-tung kommunista politikus vezette be, és ez egy ideológiailag motivált műszó. Az ő uralma alatt egységesült ez a különböző gyökerekből táplálkozó gyógymód. Főleg a modern, nyugati orvosok hiánya miatt karolta föl az akkori kommunista rendszer a hagyományos kínai orvoslást. A nyugati világban általánosan ismert elnevezés Kínában nincs használatban.

E gyógymód nyugati elterjedéséhez többek között Manfred Porkert munkája is hozzájárult. Ő 1978-ban jelentette meg A kínai klinikai farmakológia c. művét. Ez volt a kínai gyógyszerek első átfogó, idegen nyelvű leírása Kínán kívül. A legnépesebb ország politikai nyitását követően, az 1970-es években kezdte meg világhódító útját ez a gyógyászati rendszer, és különösen az akupunktúra volt eleinte igen közkedvelt a nyugati világban.

Az ájurvédához hasonlóan a HKO nem nyugszik a modern tudomány legújabb ismeretein. Ennek a módszernek az elméleti alapját a természet, a kozmosz és az emberi test összefüggő egysége képezi. Ebben a rendszerben a jin-jang szemléletnek, az öt elem felosztásának és az emberi test csatornáinak (meridiánoknak) van fontos szerepük az egészség megőrzésében. Vagyis, ha valaki megbetegszik, akkor ezeket a tényezőket kell újra egyensúlyba helyezni. A HKO nem alkalmaz olyan gyógyászati eljárásokat és beavatkozásokat, melyek káros mellékhatásokkal járnak, hanem elsősorban a test és szellem energetikai egyensúlyának visszaállítására törekszik, főleg mechanikai ingerlésén alapuló technikákkal, valamint gyógynövényes terápiákkal. A HKO tehát egy több évezredes diagnosztikai-, gyógyító-, és egészségmegőrző rendszer. A gyógyító mesterek tapasztalati úton, alapos megfigyelések segítségével térképezték fel az emberi szervezet működésének törvényszerűségeit. Ezeket a természeti törvényekkel hozták összhangba. A szabályos működéstől eltérő problémás helyzetek okait, vagyis a betegségeket ezek alapján határozták meg, és a gyógyítás módjait is kidolgozták hozzá.

A HKO gyógyító, egészségmegőrző eljárásai közé tartozik mindenekelőtt a gyógynövényekkel és egyéb készítményekkel való terápia: az akupunktúra, akupresszúra, a moxibuszció (akupunktúrás pontok melegítése) és a köpölyözés. Az olyan masszázstechnikákkal, mint a tuina (hagyományos kínai orvosi masszázs és kimozgatás), anmo és a shiatsu, továbbá az olyan mozgásgyakorlatokkal, mint a Chi Kung és a Tai Chi, valamint a gyógyszerek hatásprofiljához igazodó dietetikával együtt ezeket a módszereket ma gyakran a kínai terápia alappilléreinek nevezik. A HKO a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező hagyományos gyógyászati módszer a bolygónkon; különösen az akupunktúrát gyakorolják ma világszerte. A felsorolt módszereknek a kelet-ázsiai térségben, különösen Kínában, Vietnamban, Koreában és Japánban van jelentős elismertsége.

Az évszázadok folyamán ezt a gyógyító rendszert egyre tovább fejlesztették, bár változó sikerrel. A 19. század közepén, amikor a nyugati, modern orvostudomány, a tudomány és a technológia betört Kínába, akkor az ősi tanítások háttérbe szorultak. Kínában a népköztársaság létrejöttét követően, 1929-ben betiltották a hagyományos orvoslás gyakorlását, és ekkor majdnem kihalt. Csak 1949 után ismerték el újra, amikor a kínai kommunisták rájöttek, hogy nincs elegendő modern orvosuk, és azóta államilag támogatott gyógymód.

A HKO az életfunkciókra, az energetikai harmóniára és az emberi lény teljességére, kiegyensúlyozottságára összpontosít. Ezt az energetikai potenciált, azaz az életenergia harmonikus áramlását, amely úgy áramlik keresztül az emberi testen, mint valami folyó a természetben, Qi-nek (ejtsd: csi-nek) nevezik. Ez a csi meghatározott pályákon, az úgynevezett meridiánokon áramlik a testen át, és ellátja a szerveket, hogy azok működni tudjanak A kínai orvoslásban az orvosok a szerveket pl. tüdő csi-nek vagy máj csi-nek nevezik. Ha a csi áramlása megáll, megreked, akkor azon a helyen különféle tünetek alakulnak ki, ez pedig betegségekhez vezethet.

A nyugati, modern orvosláshoz hasonlóan a hagyományos kínai orvoslásban is minden kezelést megfelelő diagnózis felállítása előzi meg.  A kínai diagnosztika alapvetően négy eljáráson alapul. Ezek:

1. A kikérdezés: A nyugati orvoslásban alkalmazott kórtörténet felvételéhez (anamnézis) hasonlóan a beteget a panaszairól és általános állapotáról, például az alvásáról, étvágyáról, a vízivási szokásairól, a kiválasztásáról stb. kérdezik ki

2. A pulzusdiagnózis: A pulzus minőségét vizsgálják. A hagyományos kínai orvoslásban több mint 30 különböző pulzusminőséget ismernek, például felületes, mély, csúszós vagy feszes, mint egy gitárhúr. A tapintás során a testen/ben lévő duzzanatok, csomók, sebek, elváltozások tapintása és elemzése is megtörténik.

3. A nyelv vizsgálata: A hagyományos kínai orvoslásban a nyelvet az energetikai állapot tükrének tekintik. A nyelvet a színe, az alakja, a szerkezete és a rajta lévő bevonata (lepedéke) alapján értékelik. Ezenkívül a nyelv egyes régióit a megfelelő belső szervekhez rendelik hozzá. Ekkor történik továbbá az általános megtekintés, átvizsgálás: a páciens külsejének az elemzése (bőr, szem, ajkak, haj, mozgás, mentális állapot, általános testi megjelenés).

4. A hang- és szagdiagnosztika: A beteg által kibocsájtott hangok, mint pl. a köhögés, légzés mélysége, hosszúsága, a beszéd, csuklás, stb. és szagok (bőr izzadtsága, kipárolgása, száj-szag, láb-szag stb.) elemzése történik.

Ezt követően a négy eljárás összes eredményét egy úgynevezett kínai diagnosztikai rendszerbe rendezik. Ebből állapítják meg, hogy milyen funkcionális zavarok és energetikai egyensúlyhiányok vannak jelen, amelyek az életenergia - azaz a csi - harmonikus áramlását zavarják, és a panaszokat vagy a betegséget okozzák. A diagnózis alapján egyénre szabott gyógymód-terápiákat írnak elő.

A HKO Világszövetségének adatai alapján a világ több mint 100 országában mintegy 100 ezer kínai gyógyászati központ működik. A kínai gyógyítást több száz oktatási központban vagy egyetemen oktatják. 2010 óta Magyarországon, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán is megindult a HKO tanítása.