Tudta-e?
A világon Skóciában születik a legtöbb vöröshajú ember. A skót lakosság 11%-a vörös hajú.

143. szám - 2016. augusztus 1.

A vendégmunkáslét kialakulása Németországban

Az 1960-as években megindult munkásmigrációnak az alapját az 1955-ben megkötött német-olasz munkaerő-toborzó egyezmény biztosította…
WILHELM Józef | a szerző cikkei

7

A második világháború után, a Nyugatnémet gazdasági csoda hatalmas munkaerőhiányt teremtett. A gazdaság további virágzását már csak más országokból származó munkásokkal lehetett megoldani. Míg a korábbi gyarmattartók ezt a problémát úgy oldották meg, hogy gyarmataikról, vagy a dekolonizációt követően a volt gyarmataikról toboroztak munkásokat, addig ezt a vesztes németek más úton voltak kénytelenek rendezni.

Az 1960-as évek előtt is létezett már a Gastarbeiter fogalma Nyugat-Németországban, de ez alatt a fogalom alatt a Németországgal határos országok (Belgium, Hollandia, Franciaország, Ausztria, Svájc) ingázó munkásait, vagy a Nagy Britanniából, az USA-ból származó, ideiglenesen Németországban tartózkodó munkásokat illették. A német gazdaságnak viszont egyre több munkásra volt szüksége (főleg a nehéz és piszkos munkák elvégzésére), így egy újabb megoldás után nézett az akkori, második Konrad Adenauer kormányzat. Először az Arbeitsmigranten (munkásmigráns) fogalmat használták annak a rendelettervezetnek a kidolgozásánál, amellyel lehetővé tették, hogy más, nem szomszédos országokból is fogadhassanak Németországban idegen munkásokat, elkerülve a fekete-, vagy szürkegazdaság fennálló csapdáit, veszélyeit. A német kormány egy átlátható, törvényekkel, rendeletekkel szabályozott pontosan meghatározott keretet igyekezett kidolgozni.

Az 1960-as években megindult munkásmigrációnak az alapját az 1955-ben megkötött német-olasz munkaerő-toborzó egyezmény biztosította. Ennek alapján, de már bizonyos gyakorlati tapasztalattal rendelkezve kötötték meg ezt követően más országokkal a hasonló nevű egyezményeket. A gyakorlati tapasztalat pedig annyit jelentett, hogy eleinte időbeli szempontból korlátozták a munkásmigráns németországi tartózkodását. Ezt az időbeli korlátozást hamarosan felfüggesztették.

Időrendileg a következő országokkal kötötte meg Nyugat-Németország a munkaerő toborzási egyezményt:

1960-ban Spanyolországgal és Görögországgal,
1961-ben Törökországgal,
1963-ban az afrikai Marokkóval és az ázsiai Dél-Kóreával,
1964-ben Portugáliával,
1965-ben Tunéziával,
1968-ban a volt szocialista Jugoszláviával.

A munkások Nyugat-Németországba özönlését két rövid válság torpantotta meg, az 1967-68-as válság és az 1973-as kőolajválság.

A rövid válságok ellenére a külföldről érkező munkásmigránsok egyre nagyobb létszámot alkottak, így a német szociológusok vitába bocsátkoztak egymással, mert túl negatívnak vélték a meglévő hivatalos fogalmat. Először a külföldi munkavállaló fogalmát igyekeztek elterjeszteni, de végül is a már korábban meghonosodott vendégmunkás (Gastarbeiter) fogalom kerekedett felül.

A 60-as években nem csak Nyugat-Németországban fogadtak vendégmunkásokat, hanem a kelet-németek is hasonló lépéseket tettek. A keleti vendégmunkások zömét az akkori DDR-ben a vietnámiak alkották, jelentős volt még a kubaiak, angólaiak, lengyelek létszáma is. A nyolcvanas évek végén bekövetkezett rendszerváltás idején kb. 94.000 vendégmunkás tartózkodott Kelet-Németországban.

A németországi példákat követték hamarosan Svájc, Ausztria és a skandináv országok is. Ám amíg az első generációs vendégmunkások boldogok voltak, hogy jobb életkörülmények közé kerültek, addig már az „idegen” országban született másod és harmad generációs utódok felfigyeltek a fennálló társadalmi különbségekre is, amire igen érzékenyek lettek. Ez a tény új megvilágításba hozta, hozza a vendégmunkás létet. Ezt láthatjuk a jelenlegi terrorakciók során is...

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor