A megváltás városa

Jeruzsálem a mai Izrael fővárosa és a történelmi Palesztína vallási, gazdasági és közigazgatási fókusza. A kutatások szerint a város több, mint 4000 éve lakott terület s ma mintegy 760 000 lakost számlál. Dávid király óta, azaz 3000 éve ez a zsidóság központja, majd Krisztus keresztrefeszítésével a kereszténység központja lett, de a muzulmán hívők is magukénak vallják. Az idők során sokszor harcok áldozatául esett s jelentős, esetenként helyrehozhatatlan károkat szenvedett a rombolások és az átépítések folytán. Ma állandó jelleggel folynak régészeti feltárások és restaurálások a területen. A mai városképen jól látható a kultúrák, hagyományok és a modernitás nyomainak keveredése.

Jeruzsálem nevének eredete, - bár nem tudni pontosan -, valószinűleg a fénnyel és a békével hozható összefüggésbe. Földrajzi értelemben területe igencsak tagolt, mivel a fennsíkot, amin fekszik folyóvölgyek szabdalják. A bibliai időkben a városnak egyetlen forrása volt, amely a Kidron völgyében volt található. A településből egy sziklába vájt föld alatti folyosó vezetett ide, hogy az ostrom idején is biztonságosan vízhez lehessen jutni. A Kidron patak egyfajta választóvonal volt az Olajfák-hegye és a Jeruzsálem között.

A város az idő során sokszor váltott tulajdonost. Az egyiptomiak például valósággal rettegtek elvesztésétől. Dávid király a kánaániaktól hódította el a területet s székhelyét, valamint birodalmának központját Hebronból Jeruzsálembe tette. Itt született meg fia, Salamon király is, aki követte őt a trónon. Mivel Dávid kezéhez a csaták vére tapadt, ezért Salamon építette meg azt a templomot, mit Isten a zsidóktól kért. A város tehát a vallási központjuk lett. Ennek a jeruzsálemi Templomnak a legtitkosabb szobájában, a Szentek Szentjében - ahová a főpap is csak évente egyszer léphetett be -, őrizték a frigyládát, azaz az Istennel való szövetség ládáját. Feltehetően mindaddig itt volt, míg a várost az időszámításunk előtti 580-as években Nebukadnezár babiloni uralkodó ki nem fosztotta, majd le nem rombolta a szentélyt. Ekkor azonban újat építettek, de mára sajnos az is megsemmisült. Mára csupán a nyugati fal maradt meg az épületegyüttesből, mit ma Siratófalként ismer a világ.

Salamon templomának makettje

A Siratófalnál hívő zarándokok imádkoznak

A próféták írásaiból megtudhatjuk, hogy voltak időszakok, mikor Jeruzsálem lakóinak nagy volt a bűne, szívük gőgössé vált s elfordultak Teremtőjüktől. Jeremiás, Izajás, Mikeás és Ámosz próféta is figyelmezteti népét, Ezékiel pedig a megtisztult, új Jeruzsálemről beszél.

Ma a hatalmas Salamon-templom helyén az iszlám Sziklamecset áll. Sajnos a területen tilosak az ásatások, így egyelőre kevés az esély, hogy bármi felszínre kerüljön a zsidó templomból.

Jeruzsálem minden hívő keresztény számára több egy egyszerű városnál. Évente  milliók zarándokolnak ide, hogy megismerhessék Krisztus kínszenvedésének színhelyét s átélhessék a megváltás misztériumát. 

Jézus Jeruzsálem felett szomorkodik

Az Evangéliumok arról tanúskodnak, hogy Jézus a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt - amit a zsidók pászkának neveztek - néhány nappal érkezett meg Jeruzsálembe. Lukács evangelista arról beszél, hogy megpróbálja elmondani a vele tartó tanítványoknak, hamarosan eljön a megváltás órája, de azok nem értik. A városba érve a Krisztus elmereng Jeruzsálem akkori helyzetén s nagyon elszomorodik. Annyira megsajnálta a bűnös és kemény szívű várost, hogy kicsordultak könnyei. (Lukács 19,41-43) A nép örvendezve fogadta s ekkor még dicsőítette a „királyt, aki az Úr nevében jön”. Jézus azonban nem volt kíméletes Jeruzsálem bűneivel szemben. Ekkor történt, hogy a templomból kiűzte a kereskedőket, tanítást mondott az özvegyasszonyról, aki az utolsó két fillérét dobta be adományként a templom kincstárába, figyelmeztette a népet az írástudók kétszínűségére, a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédében beszélt hamarosan bekövetkező haláláról is, valamint az utolsó időkről. Míg Jézus tanított a templomban, a farizeusok és az írástudók már szívükben azon töprengtek, hogyan tudnák Őt lépre csalni, bevádolni s megölni. Egyik próbálkozásuk, mit Lukács Evangéliuma feljegyez, az adófizetésről szól.  Mikor álnokul megkérdezik, kell-e fizetniük adót a császárnak, Jézus a ma is sokat ismételt mondatot mondta: >>Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené<<. (Lukács 20,25). Mivel Jézus szavaiba nem lehetett belekötni, egyre keresték a megoldást, hogyan foghatnák el Őt a nép tudta nélkül, hiszen Jézus bármerre is járt, nagy tömegek követték. 

Jézus szenvedéstörténete itt kezdődik, Jeruzsálemben. A tanítványoktól való búcsúzás, az utolsó elköltött közös vacsora egy emeleti teremben volt. Ennek pontos helyét sajnos sem az evangelisták, sem a hagyomány nem őrizte meg, pedig a kereszténység számára rendkívül fontos események történtek itt. Jézus megmosta tanítványainak lábát miközben alázatra tanította őket. >>Ti úgy hívtok engem: ’Mester’ és ’Úr’, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.<< (János 13, 13-15) Majd új parancsot adott övéinek. >>… szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.<< (János 13, 34-35) Ez a vacsora tulajdonképpen az első Szentmise volt. Jézus a főpap megáldotta a bort és megtörte a kovásztalan kenyeret s először a történelemben elhangzottak a Szentmisében ma is ismételt szavai >>Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.<< és>>Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik.<< (Lukács 22, 19-20)

Megváltónk a vacsoráról az Olajfák hegyének lábához ment, a Getszemáni-kertbe, ami a közepén álló olajprésről kapta nevét. A kertet, ami ma is látható szerethette Jézus, hiszen többször vonult ide vissza, hogy imában együtt lehessen a mennyei Atyával s ezúttal is itt szeretett volna felkészülni a reá váró szenvedésekre. Bár Vele voltak tanítványai, mégis egyedül volt, hiszen azok fáradtságukban elaludtak. Jézus félelme hatalmas volt s testét véres verejték borította el. Az orvosok szerint az ember szervezete nagyon erős stresszhelyzetben reagál így. Az éjszaka leple alatt, pár óra múlva meg is érkezett Júdás a vallási elöljáróság küldötteivel, pont úgy, ahogyan Jézus megjövendölte. Elfogták s először a zsidók főpapjának házába vitték, majd virradatkor a főtanács elé állították. Ezután Pilátushoz vezették, aki Heródeshez küldte. Heródes azonban visszaküldte Pilátushoz. Mindeközben Jézust szüntelenül gúnyolták, megalázták s Pilátus, bár nem találta bűnösnek, megkorbácsoltatta s a zsidók nyomására kereszt általi halálra ítélte. Ezzel beteljesedett Jézus küldetése. Magáravéve az összes létező bűnt és fájdalmat, ami csak volt van és lesz lelkileg és fizikailag agyonra gyötörve, számunkra elképzelhetetlen kínok között cipelte keresztjét a Via Dolorosán át a Kálvária dombig (Golgota), ahol megfeszítették. Miután a kereszten meghalt s levették, testét finom szövésű leplekbe csavarták s a közeli sziklasírba helyezték. Jézus azonban, pont úgy, ahogyan Maga is mondta, feltámadt s mielőtt még a Mennyek országába ment volna sokaknak megjelent, ahogyan tanítványai, az Evangéliumok és az Apostolok cselekedetei is tanúskodnak a történtekről.  

Jeruzsálem persze bővelkedik Jézushoz köthető helyszínekben, templomokban, de mi ezúttal az Olajfák hegyéről, a Via Dolorosaról és a Golgotáról szeretnénk pár szót szólni.

Az Olajfák hegyét már az Ószövetség is említi, mint Dávid király szökésének útvonalát, mikor fia Absalom fellázadt ellene. Az Újszövetségben Jézussal kapcsolatban esik róla szó. Rajta keresztül vezetett az út Betániába, ahol Jézus kedves barátja, a feltámasztott Lázár élt testvéreivel, Mártával és Máriával. Jézus gyakran tanított az Olajfák hegyén. A hegy dél felől fokozatosan emelkedik, míg északról megvédi Jeruzsálemet a szelektől.

A Getszemáni-kertben lévő hatalmas törzsű, göcsörtös fák valószínűleg még facsemeték voltak, mikor Jézus a halála előtti estén utoljára itt járt.

A Via Dolorosa egy szakasza

A Via Dolorosa azaz a „szenvedések útja” az a jeruzsálemi út, mely Pilátus házától a Golgotáig vezetett. Az utca keskeny, felfelé tartó kikopott kőlépcsőkkel, melyet szintén kőből épült házak szegélyeznek. Jézus ekkor már nagyon fáradt volt s többször is elesett. Mivel a római katonák attól féltek, hogy meghal mielőtt keresztrefeszítenék, levették válláról a gerendát s odaadták* a cirenéből származó Simonnak (5. stáció), hogy vigye tovább a Golgota felé. A Via Dolorosán azonosítható a többi stáció legnagyobb része is. A Kálvária azonban Jeruzsálem falain kívül esett, minek latin neve Golgota. Ez a domb volt a város vesztőhelye előre felállított függőleges keresztszárakkal. A keresztrefeszítés a római kor előtt is ismert volt, de a rómaiak annyira kifejlesztették, hogy nem létezett ettől durvább halál. Jézus azonban elszenvedve a szörnyű kínokat, hogy örök életet biztosított mindannyiunk számára, akik benne hisznek.

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3, 16) “Ha tehát a száddal vallod, hogy  >>Jézus az Úr!<<, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.” (Római levél 10, 9)

Simon Dewey – Ő él

* Abban az időben a rómaiak bárkit kényszeríthettek, hogy segítsen nekik vinni valamit egy darabig.