Tudta-e?
...nincs tudományos alapja annak a feltételezésnek, hogy a haj és a köröm tovább növekszik a halál után. Valójában a bőr szárad ki és húzódik össze a halál beállta után, ezért válik jobban láthatóvá a belőle kiemelkedő szőr és köröm.

134. szám - 2015. november

Református egyházjogi és jogteológiai reflexiók az Európai Unió egyházfelfogására

Az Európai Unió alkotmánya jelentős elvi és eszmei iránymutatás a tagországoknak az egyházakkal kapcsolatos felfogás és a nemzeti jogrendbe való beágyazás tekintetében…
Dr. SOMOGYI Alfréd református lelkipásztor, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese

5

A tanulmány az „Aktuális terminológia a jelenkori protestáns teológiában” c. konferenciára készült (KEGA UJS008/2014 – Komárom; 2015. október 14.)

A tanulmány első megjelenése a Teológiai Fórum 2015/2. számában volt.

Dolgozatomban, előadásomban arra szeretnék rámutatni, hogy az Európai Unió – jogrendjén keresztül – hogyan tekint az egyházakra. Ennek az elvi alapállásnak az átlátása és megértése ugyanis rávilágít arra, hogy az uniós felfogásban milyen helyet foglalnak el az egyházak és miért. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az unió alkotmánya jelentős elvi és eszmei iránymutatás a tagországoknak az egyházakkal kapcsolatos felfogás és a nemzeti jogrendbe való beágyazás tekintetében.

Vizsgálódásom során az Európai Unió alapdokumentumai közül az Európai Unióról szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatát, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartáját vizsgáltam.

A teljes cikk itt olvasható

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor