Tudta-e?
hogy az emberi szervezet víztartalma a kor előrehaladtával csökken? Az újszülött szervezete 72, a felnőtté átlagosan 60, míg az idős emberé 50%-ban tartalmaz vizet.

136-137. szám - 2016. január, február

A három ajtó

Éjfélkor egy Újesztendő kezdetét éltük meg. Kirobbanó öröm egyrészről, másrészről pedig aggodalom és félelem. Mit hoz vajon számunkra ez az újesztendő?
Dr. EGRESITS Ferenc bácsai plébános, pápai prelátus

8

Egyházunkban Karácsony nyolcadán, január elsején ünnepeljük Mária Istenanyasá­gának Főünnepét. Ilyen módon kerül Mária, Isten anyja a 2016-os évünk kezdetére, első napjára.

Képekben érzékeltetve két naptár fekszik előttünk: egy régi, már elhasznált 2015-ös, és egy új, a 2016-os évi. Visszapillantva még látjuk a régi naptárunkat. Egy pillanatra még láthatjuk mindazt, ami volt: mindazért, ami jó volt, Istennek hála, s ami kevésbé volt jó, azt is helyezzük Isten kezébe, bízzuk Isten irgalmára. Egy egészen új naptár is előttünk áll. Talán néhány időpontot már be is vezettünk. Azt azonban még egyikünk sem tudja, hogy pontosan mi vár ránk, mivel fogunk találkozni. Még nem tudjuk, hogy mi bátortalanít el minket, mikor fogunk nevetni, esetleg sírni. Máriával, Urunk Édesanyjával közbenjárónk van az Atyánál. Kérjük Isten áldását mindarra, ami előttünk és minden ember előtt áll, mindarra, ami a szívünket érinteni fogja.

A teljes cikk itt olvasható.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor