Jézus meghirdetí a nyolc boldogságot, majd látja, hogy mindez mennyire távoli nemcsak hallgatóitól, követőítől, de még tanítványaitól is. Úgy jár, mint az új tanár, akit elkap a hév, az anyag szépsége, és mire észbekap már szinte a teljes osztályt elvesztette. Akkor gyorsan visszafogja magát és néhány szóban összefoglalja a korábban mondottakat érthető és felfogható formában. Nehéz a nyolc boldogság megértése? Elég, ha ennyit megjegyeztek és ezt meg is teszitek: „Ti vagytok, a föd sója!” „Ti vagytok, a világ világossága!”
„Ti vagytok, a föd sója!” „Ti vagytok, a világ világossága!” Ezek a fogalmak, amelyeket Jézus a hegyen hirdet a tanítványoknak, erős pozitív töltéssel rendelkeznek, és a tanítványok arra a következtetésre jutnak általuk, hogy azok legyenek, akik. Só és világosság anélkül, hogy elrejtenék fényüket vagy elveszítenék ízüket.
A föld sójának lenni az evangélium nyelvezete szerint azt jelenti, hogy az Istenhez való hűség jeleivé kell válnunk. Istenhűség pedig a valóságban olyan, amelyet képtelenség elveszíteni. A világ világosságának lenni azt jelenti, hogy mindenkinek az igazodási pontjává válunk, akik életük sötétségében és a világ szomorú eseményei között tengetik napjaikat. Jeruzsálemnek és a benne felépített templomnak a bibliai hagyományban ez a szerepe: minden nép számára vonatkozási, fénylő pontként létezni. Most már ez a tanítványok elsődleges feladata, nem egy várossá, vagy kívételezett hellyé, hanem a szeretet cselekedeteivel fénylő ponttá válni a történelemben, minden helyen és időben ahol jelen vannak, így ma is.
A teljes írás itt olvasható
.jpg)
