Az üdvtanokat létrehozó vallási forradalmak

Egy másik alapvető fontosságú változás is végbement ugyanekkor, a világlátás teljesen megújul. Az archaikus mítoszi látásmód két elkülönült részre osztotta a valóságot, az anyagvilágra, amelynek testi megjelenésüknél fogva az emberek is lakói voltak és a tőle határozottan elváló istenvilágra, amelyet szellemi jellegű valóságként képzeltek el az anyagvilág mintájára. Az üdvtanokkal megjelenik egy háromszerkezetű és énközpontú valóságlátás: az anyagvilág és az istenvilág közép belé harmadikként mint megfigyelő, megtapasztaló és aktivitást kifejtő személy az emberi egyén. Az új valóságlátás következtében megújult, üdvcélokat megfogalmazó vallásokban ez az egyén a világ és a világon túli összhangját, a mindent átható harmóniát éli meg, mint a kínai vallásokban, vagy megvilágosodva ráébred a világon túli, isteni valóságra, mind az indiai hitrendszerekben, illetve az Úr akaratának a közvetítőjévé, törvényeinek a megtartójává válik az anyagvilág és az istenvilág közötti közvetítői helyzetében, mint a Közel-Keleten megszülető monoteista üdvtanokban.

Ezt az individuumot középpontba állító folyamatot nevezzük Jung kifejezése alapján individuációnak, de nem pszichológiai szempontok szerint használva a fogalmat, hanem az egyedivé válás, az egyénné alakulás és a(z előző kettő magában egyesítő) személlyé érés vallási vonatkozásaira helyezve a súlypontot.

A TETTEK VALLÁSI KÖVETKEZMÉNYEI

Ezekben az erkölcsalapúvá váló megújult hitrendszerekben az egyéntől magától, tetteitől, gondolataitól, szavaitól függ, hogy merre vezet majd életének a világi útja. A korai vallási válasz szerint, az isten törvényeit betartó ember világi boldogsága útját kövezi ki magának, az istennek és törvényeinek ellentmondó pedig a pusztulása felé halad. A tapasztalat azonban – amint arról Bibliában Jób könyve is tanúskodik – nem mindig tükrözte vissza ezt a vallási szempontból logikusan hangzó elképzelést, mert az istentelen életet élők, az erőszakoskodók és a gátlástalanok gyakran javakban bővelkedtek és könnyű életet szavatoló magas társadalmi pozíciókat birtokoltak, az igazak pedig sokszor nyomorogtak és méltánytalanságokat szenvedtek el. A későbbiekben ez már nem jelentett megmagyarázandó, kételyt ébresztő problémát, mert ahogy az individuáció útján előrehaladva mindinkább spiritualizálódott a vallás, úgy egyre határozottabban körvonalazódott, végül pedig hitbeli alaptétellé vált benne a túlvilági élet elképzelése. Tettei, gondolati és szavai a megújult vallási hit szerint a megkérdőjelezhetetlen isteni ítélet révén a mennybe vagy a pokolba, az örök életbe vagy az örök halálba fogják elvezetni az embert, azaz a lelkét vagy a szellemét, azt tehát, ami (pontosabban aki) halála után világi élete emlékét magával hozva a túlvilágba költözik át az emberből.

Ezek az elképzelések a mennyről és pokolról vélhetően nyugati hatásra megjelentek Keleten is, mégis elsősorban a zsidó és a zoroasztriánus üdvtanok vallási fejlődése termékeinek tekinthetők. A keleti üdvtanok szintén az egyént állítják megújult hitrendszereik középpontjába, de nem vagy nemcsak mint az isteni akarat, rend (dharma) követőjét és elutasítóját, hanem mint megismerőt és tudót (is). Az Indiában a tengelykorszakban létrejövő megújult hitrendszerek arra a megdöbbentő fölismerésre jutnak, hogy az ember lényének legmélyén lakozik az üdv, amit a ráébredéssel, a megvilágosodással, a fogalmiságon túli, megtapasztalt tudás megszerzésével érhet el. Ezt a megszabadulásnak (moksa) nevezett üdvöt az ekkor megszülető heterodox indiai tanok, a buddhizmus és a dzsainizmus tagadó, negatív, apofatikus kifejezésekkel úgy írják le, mint ami mentes minden világi tartalomtól és túl van minden fogalmiságon, a régi vallási formát, a brahmanizmust túlhaladó, megújult ortodox hinduizmus pozitív, állító, katafatikus érvelésmóddal pedig úgy, mint, mint ami a bennünk lakozó önvalóval azonos.

HÁROMFÉLE VALLÁSI ÚT

Háromféle vallási úton indul el az emberiség a tengelykorszakban. Az ekkor megszülető, illetve megújuló indiai vallások, a buddhizmus, a dzsainizmus és az Upanisadok tanítására épülő hinduizmus a tudásra ébredés, a megvilágosodás útján jár. A kínai vallások, a taoizmus és a konfucianizmus a helyes cselekvés, az embernek elrendelt Út, a természettel és az Ég rendjével megélt összhang után kezdenek el kutatni. A Szentföldön megszülető prófétai hitrendszer, a zsidó vallás – amelynek az alapjain később kialakul a kereszténység és az iszlám – az egyetlen istennel, az Úrral való akaratazonosság elérését tekinti az üdvcéljának. A tudás a megvilágosodáshoz, azaz a végső fölébredéshez, az összhang a halhatatlansághoz, azaz a vég nélküli lét(ezés)hez, az akaratazonosság pedig a bűn elvételéhez, azaz az örök élethez vezeti vissza az embert.

Ezek a vallási utak természetesen a kívülről jövő hatások és a belülről kiinduló elhajlások következtében a másik út felségterületére is behatolnak, így Indiában is megjelenik az akaratazonosság útja nemcsak külső hatásra, az iszlám térhódításával, hanem belső elhajlással is, amely szintén háromféle, Visnuval a középpontban vaisnava, Sivával a középpontban saiva és az istennővel (Kali, Durga) a középpontban saktikus hindu hitrendszereket fejlesztenek ki, melyek az akaratazonosság elérését vágyó monoteizmusnak más, kisebb jelentőségű, alárendelt istenek létét is elfogadó, henoteista jellegű változatai. Ugyanígy megszületik az összhangról, a rendről szóló tanítás is Indiában, ez a szanátana dharma, az örök törvény alapvető fontosságú tanítása, amely életvezetési elv minden hindu számára. Ugyanez a helyzet a kínai kultúrkörrel is: idegen hatásra az indiai eredetű buddhizmus saját maga képére formált elfogadásával ott is megjelenik idegen hatásra a tudásút, de az iszlám és a kereszténység is az akaratazonosság vallási útjaként. A kínai összhangkereső vallási úton belüli elhajlás is kifejleszti ezeket az irányokat úgy, mint a konfucianizmus, a taoizmus és a kínaivá átformált buddhizmus hármas egységét, amelyben Kung Fu-ce tanítása az égi királyság visszatükrözésének a bölcsessége és életvitele (az akaratazonosság útja az összhangkeresés ösvényén), Lao-ce tanítása a halhatatlanság elérése utáni törekvése, Buddha tanítása pedig a megvilágosodásnak a keresése (tudásút az összhangkeresés ösvényén). Hasonló a helyzet a Közel-Keleten kialakult vallásokkal is. Idegen, főként zoroasztriánus hatásra itt is kialakul a tudásút, ez a gnoszticizmus, amelynek mindhárom nagy monoteista hitrendszerben létrejönnek az eretneknek tekintett és emiatt üldözött változatai. Az összhang vallási útja mint az isteni törvények követésének az életvitele ezzel szemben nem idegen elemként, hanem mint a legfontosabb vallási követelmény épül be ezekbe a monoteista hitrendszerekbe. Az akaratazonosságon belüli elhajlás a Jézus utáni időkben itt is kialakítja a maga három különálló vallási útját, de nem hármas egységben, mint Kínában, hanem e hitrendszerek dogmatikus jellegéből kifolyólag mint egymást dühödt ellenfeleit. A kereszténység az isten királysága, a megváltás keresésének az útjává, a judaizmus az Írás ismeretének, a tudásnak az útjává, a legkésőbb megszülető iszlám pedig a törvénykövetés, a saría útjává válik az akaratazonosság monoteista hitrendszereket létrehozó vallási útirányán belül.

A véges lény, az ember három lehetséges vallási útja az üdvtanokban tehát tudásút, az összhangkeresés útja és az akaratazonosság útja. A három vallási út az abszolútum, a végtelen lény világ felé forduló három aspektusának az egyikére összpontosít, amit a hinduizmus sat-cit-ananda összetett, hármas egységet kifejező fogalommal nevez meg.

Az összhangkeresés üdvcélja a sat, a vég nélküli lét(ezés), a halhatatlanság (keresztény kifejezéssel az örök élet), a tudásút üdvcélja a cit, a tudás, a tiszta tudat (keresztény kifejezéssel, az akaratazonosság szempontjából a megszentelődés, a megigazulás), az akaratazonosság üdvcélja,az ananda, a boldogság, a béke (keresztény kifejezéssel az örök és megszentelődött élet, a mennyek országába jutás alapérzése). Alapvető fontosságú szem előtt tartani, hogy itt hármas egységről van szó, az egyik elérése tehát szükségképpen magában kell, hogy foglalja a másik kettőt is. Ezt úgy kell érteni, hogy az akaratazonosság útján járó nemcsak összhangba kerül az Úrral, hanem az istenismerésben is folyamatosan növekszik, aki megvilágosodik, az akaratazonosságba is kerül istennel és a törvényével, aki pedig összhangra jut a világi és világon túlit összekötő Renddel, Harmóniával az nemcsak az akaratazonosság útján fog járni, hanem a bölcsességet, a tudást is meg fogja szerezni, de nem a birtoklás, hanem a birtokoltság formájában.

Más szavakat is használhatunk ugyanerre a hármasságra. Amikor Jézus János evangéliumában arról beszél, hogy ő az út, az igazság és az élet, akkor a szentíró ezzel azt fejezi ki, hogy a Krisztus, a Messiás, az isteninek mindhárom aspektusát megjeleníti a személyében, ő a halhatatlansághoz, az örök élethez vezető út, a megszentelődéshez, a megigazuláshoz vezető igazság és az isten királyságába (a mennyek országába) elvezető, bűnt elvevő (megváltó) élet.

A tengelykorszak három nagy keleti vallásalapítójának a kínai ábrázolása: Konfuciusz, Lao-ce és Gautama Buddha