Gondolatok a kalocsa-bácsi érsekség létrejöttéről

Sremska Mitrovica (Szávaszentdemeter) ma egy félreeső kisváros Szerbiában, a Római Birodalom idején viszont Sirmium néven a Balkán-félsziget (Illyricum, Moesia) és a Kárpát-medence (Pannonia) legjelentősebb városa volt, a diocletianusi reform után egy ideig a birodalom négy fővárosának egyike.

A mai Bács (Bač) ötezer lakosával ma csak egy nagyobb vajdasági falunak számít, a középkorban viszont a Magyar Királyság egyik legnépesebb kereskedővárosa és érseki központja volt, a korabeli város Bansin néven rajta szerepel al-Idríszi 12. századi híres világtérképén. A város egészen 1526 őszén történt elpusztításig a török részéről érseki székhely, a kettős székhelyű kalocsa-bácsi érsekség fontosabbik központja.

A szakemberek számára is igazi rejtély az, hogy miként történhetett meg az, hogy Magyarországon Szent István két érsekséget alapított, az egyiket Esztergomban, a másikat pedig Kalocsán (amely Szent László idejében Báccsal egy másik székhelyet is kapott).

A ma Vajdaságnak nevezett délvidéki terület egyházi-vallási történetére is igaz, hogy elválik egymástól a dicsőséges múlt és a szerényebb jelen, különösen Szerémségre, azon belül is leginkább Sirmiumra bizonyul helytállónak ez a megállapítás. E korabeli metropoliszban a hagyomány szerint maga Szent Pál alapított püspökséget, Krisztus hetven apostolának egyikét, Andronikoszt nevezte ki a város püspökévé. Egy másik hagyomány szerint pedig maga az apostolfejedelem, Szent Péter küldte ide püspöknek tanítványát Epaenetast, szintén Krisztus hetven tanítványának egyikét. A hagyománynak ez a két állítása azonban nem valószínű, hogy megfelel a valóságnak, Szent Pál és Szent Péter figyelme aligha terjedhetett ki a rómaiak által az 1. században alapított Sirmiumra, mint ahogy a kereszténység is valamivel később jelenthetett meg a térségben, ismereteink szerint valamikor a 2-3. században. Az, hogy ilyen tekintélyes alapítást tulajdonított a keresztény tradíció a sirmiumi egyháznak a város későbbi egyházi-vallási jelentőségének tudható be. Vértanúk származtak innen, keresztény császárok születtek vagy székeltek benne, fontos zsinatok színhelye volt és metropóliai ranggal bírt. Emiatt a kiemelt fontossága miatt illette meg az apostoli alapítás tekintélye, ami egyébként egy francia történész állítása szerint csupán egy szerencsétlen másolási hiba következménye volt.

Amikor a 9. században Róma püspöke, a pápa, és Konstantinápoly püspöke, a pátriárka nagy versengést folytatott azért, hogy melyik központ tudja egyházi főségét kiterjeszteni a Balkán és Pannónia pogány népeire, akkor az avarok által a 6. század végén elpusztított Sirmium mint hivatkozási alap újból nagy jelentőséget kapott. II Hadrián pápa Metódot, a szlávok apostolát Andronikosz székébe ültette, azaz Sirmium érsekévé nevezte ki azzal a céllal, hogy nyerje meg a katolikus egyháznak a morvákat és a térség többi szláv népét. Isten útjai kifürkészhetetlenek, mondhatnánk, hiszen Metódot és testvérét Konstantint (Cirillt) a konstantinápolyi pátriárka küldte missziós útjára, amit be is teljesítettek a szlávok megtérítésének és az ortodox egyházba betagolásának elkezdésével, ám vándorlásaik során a két testvér Rómát is fölkereste, ahol – ez még a nagy egyházszakadás előtt volt – elismerték a pápa főségét. II. Hadrián ezután Metódot a térségbe küldte mint kinevezett sirmiumi érseket, amely a pápai elképzelés szerint a megtérítendő Pannonia és Illíria valamennyi szláv tartománya katolikus egyházi székhelye lett volna a jövőben.

Sirmium a kereszténység első századaitól a Balkán-félsziget és Pannonia nagy missziós központja volt, császárok és keresztény mártírok városa, itt halt vértanúhalált sokak szerint az ortodoxok közkedvelt katonaszentje, a Szent Korona zománcképein is ábrázolt Szent Demeter.

Metód ezen küldetése sikertelenül zárult, a 9. században az eleinte ingadozó, a Balkán keleti részét uraló bolgárok végül Konstantinápolyhoz, az ortodox (pravoszláv) egyházhoz csatlakoztak, Sirmium pedig egy ortodox püspökség székhelye lett.

A 10-11 század fordulóján, Géza és Szent István idején újabb harc indul meg Róma és Konstantinápoly közt Pannoniáért, azaz a Kárpát-medence új pogány népének, a magyaroknak a megtérítéséért. (Mivel Pannonia korábban a frank birodalomhoz tartozott, ezért harmadik játékosként a Német-római Birodalom oldaláról a salzburgi érsekség is szerepet kapott ebben a küzdelemben.) A Dunántúlt birtokló Géza, majd fia, Vajk (a keresztségben István) a katolikus egyházi fennhatósága elfogadására hajlottak, István király ellenfelei pedig – Géza Erdélyben és Ajtony a Maros vidékén – a hozzájuk közelebb eső Konstantinápoly egyházi főségének elfogadására.

Sirmium, Andronikosz apostol széke ekkor ismét szerephez juthatott mint hivatkozási alap. Szegfű László értekezett arról (Belvedere Meridionale 2011/XXIII.4.), hogy elképzelhető az, miszerint Szent Asztrik rejtélyes Sobottin nevű érseki székhelye a Száva folyóra, és így Sirmiumra utal mint Száva-menti érsekségre, tehát megfontolandó állítás lehet az is, hogy a magyar egyházalapítás ismert hittérítője (talán címzetes) sirmiumi érseki címet viselhetett. Mint tudjuk, a magyar hagyományban a szentkorona elhozójaként ismert Asztrik (Aschericus) járt Rómában, II. Szilveszter pápa itt bízhatta meg ugyanazzal a címmel és ugyanazzal a feladatkörrel, mint amivel korábban II. Hadrián pápa Metódot. Megjegyzendő, hogy Asztrik e feltételezett megbízásában nemcsak Pannonia, azaz nemcsak Magyarország megtérítése foglaltatott bele, mint célkitűzés, hanem a bolgároké is, hiszen Rómában Sirmiumot Pannonia és az illíriai szláv tartományok katolikus érseki székhelyének tekintették, illetve szerették volna látni. Az illíriai szlávok megnyerésének a reménye miatt tűnt alkalmasnak erre a feladatra egy a szláv nyelvet ismerő bencés szerzetes.

Asztrikot ezután már István udvarában találjuk, ami érthető is, hiszen egyik szentatyától kapott feladata mint sirmiumi érseknek Pannonia megtérítése, katolikussá tétele volt. Csakhogy a feladatot nem ő, hanem maga a király, István végzi el, aki olyannyira szuverén uralkodó, hogy az egyházszervezet megalapításakor sem enged semmilyen külső beavatkozást, a katolikus püspökségeket maga szervezi meg és maga jelöli ki élükre a püspököket. Érsekséget is ő maga alapít Esztergom székhellyel maga által kijelölt érsekkel. István ezen Rómát választó egyházszervezése a magyar szuverenitás megőrzését szolgálta, hiszen e döntésével egyszerre hárította el Konstantinápoly és Salzburg egyházkormányzati ambícióit, miközben Róma felé is megőrizte a viszonylagos függetlenségét, ő maga volt ugyanis a magyar egyház megszervezője, amelynek az élére ő választotta ki az egyházfőket. Ezen magyar egyház fölött gyakorolt királyi jogát a Könyves Kálmán idejében, tehát már az invesztitúraharcok korában készült Hartvik-legenda azzal fejezi ki, hogy II. Szilveszter apostolnak nevezi Istvánt, vagyis saját országa Krisztustól küldött megtérítőjének, akinek magának az istennek – egy angyal által álmában közvetített – felszólítására kell átadnia a lengyeleknek szánt koronát.

Hangsúlyozni kell, hogy az ezután kifejtettekre nincs bizonyíték, mégis érdemes leírni azokat, hiszen teljesen ésszerű magyarázatot adnak a két magyar érsekség létrejöttére és a két érsek jelenlétére egy ideig Esztergomban.

István megkoronázása után közvetlenül van az országban egy érsek, akit maga a király jelölt ki tisztjére (Domonkos, majd Sebestyén) és megérkezik a királyhoz egy a pápa által Pannonia (Sirmium) érsekévé kinevezett főpap, Asztrik. Mivel kinevezése a katolikus egyház fejétől van, személyét és palliumát nem lehet semmibe venni. Elkövetkezik tehát egy átmeneti időszak Esztergomban, amikor két érsek állíthatja magáról azt, hogy ő a magyar katolikus egyház kinevezett vezetője.

Ez egyházi szemmel látva egy kellemetlen helyzet, amit az utókornak is valahogy meg kellett magyaráznia. E törekvés szülhette a Hartvik-legendának az a szentek történeteibe szervesen beleillő, mesésen hangzó elbeszélését, hogy Sebestyén esztergomi érsek megvakult ideiglenesen, és amíg hivatalát e hátrány miatt nem tudta betölteni, addig Asztrik lett az esztergomi érsek. Miután azonban visszatért a látása, ismét visszafoglalta az érseki székét, Asztrik pedig Kalocsára került mint érsek. Ehhez pedig még hozzáadódik az a mesés részlet is, hogy a szentkoronát hozta Asztrik Rómából. Sokkal valószínűbb, hogy az érseki pallium volt az, amit magával hozott, nem a korona. Lengyelország bekerülése a történetbe pedig – mint az az ország, amelynek királyának a pápa eredetileg készítette a koronát –, akár azzal is magyarázható, hogy Szent Adalbert tanítványaként Asztrik onnan érkezett Pécsváradra mint térítő szerzetes a magyarokat megkeresztelni. Azaz isten akaratából a virágzó lengyelországi térítést otthagyva Asztrik Pannoniába jött Krisztus hitét hirdetni. Talán a lengyelek megtérését kezdeményező, 992-ben elhunyt Mieszko fejedelem is így kerülhetett be a történetbe.

A Hartvik legendában elmesélt Sebestyén érsek megvakulásáról szóló mesénél sokkal hihetőbb, hogy egy ideig két egymással vetélkedő érsek rendezkedett be Esztergomban, az egyik a királyra, a másik a pápára hivatkozva. A hatalmi viszonyokból kiindulva igazi joghatóságot nyilván csak a király által kinevezett érsek gyakorolhatott.

A kellemetlen helyzet feloldására adódott egy nagyszerű alkalom azzal, hogy István elfoglalta a Kárpát-medence ortodox misszió alatt álló részeit is, Erdélyt és a Délvidéket, majd háborúba keveredett az Ohridban székelő Sámuel bolgár cárral, amely ország északon Sirmiumot is birtokolta.

Asztrik nem mondhatott ellent annak a vélhetően a királytól jövő – a kényes szituációt ügyes politikai húzással megoldó – felszólításnak, hogy Esztergomot elhagyva foglalja el a pápától kapott Száva-menti egyházi székét, és legyen a főpásztorává, katolikus érsekévévé az újonnan meghódított erdélyi és délvidéki részeknek, ahol ekkor alakulnak meg a katolikus püspökségek. A legmegfelelőbb székhelynek ehhez az Esztergomhoz viszonylag közeli, mégis központi részen fekvő Kalocsa tűnt. Nagyon valószínű tehát, hogy így lett Kalocsából második magyar érseki székhely. István Asztrikot a maga alapította kalocsai püspökség élére helyezi, ahova azonban Asztrik sirmiumi érseki címével érkezik, ez magyarázhatja a látszólagos ellentmondást, hogy a források hol püspökként, hol érsekként említik őt.

A bizonyítékokkal nem alátámasztható, mégis fölöttébb valószínű történetnek ezzel még nincs vége. Miután 1014-ben háborúba keveredett István a bolgárokkal, Asztrik előtt az a remény is felcsillanhatott, hogy nemcsak Pannonia, hanem Illíria szláv tartományának az érseke is ő lehet, és hamarosan elfoglalhatja székét Sirmiumban. II. Baszileosz bizánci birodalma azonban túl erős volt ahhoz, hogy István balkáni hódításokkal gyarapíthassa államát, ezért maradt számára a kalocsai székhely. (A magyar hadak csak a bizánciak segéderői voltak a bolgárok elleni háborúban, amelyeknek területeit a Kelet-római Császárság a maga területeként tartotta számon.) Ötvenhárom évvel István második balkáni hadjárata után, 1071-ben azonban a magyarok a bizánciak ellen folytatott háborúban megszerzik Sirmiumot, és ezután az ottani ortodox püspökséget átköltöztetik Bács városába.

Ezzel pedig hihetően hangzó magyarázatot kaphatunk arra a rejtélyre is, hogy miért került át ennek a második magyar egyháztartománynak a székhelye Szent László idejében Bácsra, és lett ezentúl két székesegyházzal és két káptalannal kalocsa-bácsi érsekséggé.

A fönt említett, világtérképet rajzoló al-Idríszí jegyzi meg, hogy Bácson görög tudósok élnek, nyilván ortodox papok, és – amint Györffy György beszámol róla – Jóannész Kinnamosz görög történetíró a 12. szádban arról ír, hogy Bács Sirmium metropolisza érsekkel az élen, amit a nagy magyar történész szerint úgy kell érteni, hogy Bács a sirmiumi püspökség örökébe lépett. A szerb történészek egy része is osztja az álláspontot a sirmiumi püspökség átköltöztetéséről Bácsba az előtte még a bizánci birodalomhoz tartozó város magyarok részéről történt 1071-es elfoglalása után.

Nincs rá bizonyíték, de teljesen ésszerű és a jelek is erre mutatnak: Kalocsa, amelynek alapító érseke, Asztrik, a pápától sirmiumi érseki címet kaphatott, ezzel teljesítette be még II. Szilvesztertől eredeztethető küldetését, és bár az egyháztartomány nem nevezte magát kalocsa-sirmiumi érsekségnek, hiszen Bácson volt a másik székhelye, de szellemi értelemben ebből a meggondolásból helyeződött át a székhelye Bácsra, ahova pedig a sirmiumi püspökség helyeződött át korábban. Ezzel az áthelyezéssel a magyar térítő egyháztartományként számon tartott kalocsa–bácsi érsekség mint a sirmiumi érsekség örököse azon jogát is kifejezte, hogy a balkáni szláv részek katolikus központja legen. A második székhely kiválasztásának természetesen megvolt az anyagi oka is, hiszen Bács jó helyen fekvő, gazdag kereskedőváros volt abban a korban.

Így is lehetett tehát. Ezeknek az ésszerűen hangzó fölvetéseknek mint nyitott kérdéseknek a megválaszolása azonban a történészekre tartozik.

A bácsi vár romjai