Mária országa

Ebből is kiviláglik, hogy a Mária-tisztelet milyen mély gyökereket eresztett ezen a földön. Az államalapítás és a kereszténység fölvételének az idejére vezethető vissza e vallási kötődés kezdete.

Regnum Marianum

Államalapító királyunk, Szent István – amint arról Hartvik püspöknek a legendája tudósít – Szűz Máriának ajánlotta föl az általa megalapított országot és az általa megszervezett magyar egyházat. Ez az első történelmileg is dokumentált, az Istenanyát egy egész ország oltalmazására fölkérő felajánlás. Azóta már sok országot bíztak Szűz Mária védelmére, egyik felajánlás sem származott azonban az ország megalapítójától és a nemzeti egyház megszervezőjétől, egyedül a Szent István-i.

Néhány évtized múltán Szent László király rendelte el, hogy Szűz Mária a Patrona Regni Hungariae, azaz a Magyar Királyság Patrónája címmel neveztessék. Innentől eredeztethető a Regnum Marianum kifejezés (Mária Országa), amihez századokkal később – az ellenreformáció idején – némi kirekesztő felhang is csatlakozott, ugyanis a katolikus magyarság körében sokan úgy vélték, hogy az országot sújtó csapások a protestáns „hitehagyók” miatti isteni büntetések, s ezért az „eretnekségnek” az írmagját is ki kell irtani Mária Országából. A középkori jogfelfogás szellemében azonban – legalábbis a keresztény hitűekkel szemben – nem volt semmi kirekesztő a kifejezésben, a Magyarország Patrónája cím alatt azt értették, hogy az Istenanya védőszentje minden a Szent Korona fennhatósága alá tartozó népnek, nemcsak a magyar ajkúaknak.

A magyar történelem sorsfordító időszakaiban ünnepélyes keretek között megismétlik, pontosabban megerősítik a Szent István-i cselekedet, az ország felajánlását a Szűzanya oltalmába. Károly Róbert 1317-ben, miután kihalt a szentek sorát támasztó Árpád-ház és Magyarország belebonyolódik a középkori szövetségi politika zűrzavaros világába. I Lipót német-római császár és magyar király 1693-ban, miután kiűzik a törököt és megkezdődik a lerombolt, pusztasággá vált ország újjáépítése. Vaszary Kolos hercegprímás által Ferenc József osztrák császár és magyar király 1896-ban, a Millenium esztendejében, a kiegyezés időszakának e nemzeti büszkeséggel teli évében, ahonnan azonban egyenesen vezetett az út Trianon felé.

Az elmondottak ellenére a Szent István-i felajánlás mély vallási tartalmat hordozó cselekedete bizonyára csak egy följegyzés maradt volna a szentek legendáriumában, ha nem talált volna nyitott fogadtatásra a nép körében. Ugyanez a helyzet a Szent László-i rendelettel is, a belülről fakadó igaz hit ugyanis szabad döntés eredménye, nem adható parancsba. A hívő nép odaadással fordul az Istenanyához, védelmezőjének tekintette őt mint a legfőbb közbenjárót fiánál, a Megváltónál, az országról és a népről pedig úgy beszélt mint Szűz Mária örökéről. A törökkel és az osztrákkal vívott háborúk vészterhes időszakaiban tovább erősödhetett e vallási kötődés a Boldogasszonyhoz, az ország védőszentjéhez.

A késő barokk korban, amikor már beértek az ellenreformáció gyümölcsei, a jezsuiták vezérletével Európa-szerte fellángol a Mária-tisztelet. A töröktől felszabadított Magyarországon is ugyanez történik. Ebben az időszakban alakul meg a búcsújáróhelyekként ismert Mária-kegyhelyek többsége a Kárpát-medencében. Ekkor született – valószínűleg valamikor a XVIII. század elején – a gyönyörű Mária-himnusz, a Boldogasszony anyánk is, ami Kölcsey himnusza előtt a katolikus magyarság népi himnusza volt. Ennél a Máriás éneknél talán semmi sem fejezi ki szebben a Rómához hű magyar hívő lélek Boldogasszonyhoz fűződő mély vallási kötődését. Ekkor vált a leggyakoribb magyar női keresztévvé a Mária messze megelőzve a „második helyezett” Erzsébetet, pedig az a legközkedveltebb magyar női szent neve. Ma már kiveszőben van a hagyomány, hogy szentekről nevezzék el az újszülötteket.

Szent tér és szent idő

Az ország töröktől való felszabadítása a Boldogasszony közvetítői szerepe felé forduló áhítat a XVIII. és a XIX. század folyamán búcsújáróhelyekké váló Mária-kegyhelyekkel nyer újabb kifejeződést a Kárpát-medencében. Ezeknek a száma – a helyi jelentőségűeket is figyelembe véve – száznál is többre tehető. E zarándokhelyek tekintetben is Mária országának mondható a Szent István-i Magyarország.

A búcsújáróhelyekké vált kárpát-medencei Mária-kegyhelyeket legpontosabban a szent tér és szent idő fogalmával írhatjuk le. A szent tér és szent idő fogalma alatt a vallástudomány azt a világitól élesen elkülönülő helyet és időt érti, ahol és amikor a világon túli dimenzió – a szent – jelenvalóvá lesz. Ezeket a helyeket és időpontokat különleges tisztelet illeti.

A kegyhely, amint az elnevezés is üzeni, egy a hit szerint az égiek részéről pontosan kijelölt helyhez kötődik, amely mellé az idők során kegytemplom vagy kápolna épül. A Mária-kegyhelyeken gyakran gyógyító vizű forrás, kút is található, ilyen például a doroszlói vagy a mátraverebélyi Szentkút. (A jelképeket, allegóriákat kedvelő vallási nyelvezetben gondolkodva könnyen fölfedezhető a hitüzenetet hordozó kapcsolat az éltető, gyógyító víz és a Megváltót megszülő anyaság között.) Gyakran egy csodatévő kegykép vagy kegyszobor áll a tisztelet középpontjában. A kegykép vagy a kegyszobor is szorosan kötődik a szent helyhez. Erről szolgáltatott a hívőknek tanúságot a máriapócsi könnyező Szűzanya. A kegykép, miután Bécsbe szállították, nem könnyezett többé, ám Máriapócsra vitt másolata ismét könnyezni kezdett.

A szent idő a kegyhelyek búcsúnapjait jelöli ki a liturgikus évben. A Mária-kegyhelyeken rendszerint a Szűzanya egy adott ünnepéhez kötődik ez a dátum. A búcsújáróhelyeknek több búcsúnapjuk van, ezek egyike a főbúcsú. A doroszlói kegyhelyen a főbúcsú szeptember 8-án, Kisasszony napján van, amikor a Szűzanya születését ünnepli az egyház. Ezen a napon sok ezer hívő keresi fel a régen Bajkút néven ismert kegyhelyet, a doroszlói Szűzanyát.

Még egy fontos tudnivaló van e katolikus és görögkatolikus kegyhelyekkel kapcsolatban. A kárpát-medencei búcsújáróhelyeket nemcsak magyarok látogatják, hanem a többi itt élő nemzet tagjai is: szlovákok, horvátok, románok, ruszinok, romák... A katolikus egyház – a szó egyetemeset jelent – vállalt küldetése nem is tűrheti el a nemzeti kizárólagosságot.

A csíksomlyói Mária-kegyhely bizonyos értelemben kivételt képez, a székelyeknek és a csángóknak ez az ősi zarándokhelye a kilencvenes évektől a magyarság nemzeti összetartozása kinyilvánításának a szerepét is fölvette. Egy ilyen helyzetben az egyházvezetésre hárul a feladat, hogy e világias látásmódot is magába foglaló tartalmat – a katolikus egyház egyetemes gondolkodásának a csatornáján át – vallási mederbe terelje. Ebben semmi kirívó sincs, az egyház már kétezer éve példa nélküli sikerességgel végzi a világias tartalmak megszentelésének – de úgy is mondhatnánk, hogy „megkeresztelésének” a küldetését. A magyarság évezredes múltra visszatekintő Mária-tisztelete világosan kijelöli azt az útvonalat, amelyen haladva ez véghezvihető. Idén a Csíksomlyói Kegyhely és Kolostor honlapján a pünkösdi búcsú után felrakott köszönetnyilvánítás a következő szavakkal kezdődött: „Istennek és a Szűzanyának hála, idén is rendben, gördülékenyen zajlott le a több százezer embert megmozgató csíksomlyói pünkösdi búcsú. Mindez a zarándok testvérek fegyelmezettségét dicséri, azt mutatja, hogy nem tévesztették szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát.”

Csíksomlyó a kárpát-medencei magyarság nem hivatalos nemzeti kegyhelyévé vált a kilencvenes évek óta, kevésbé ismert, hogy Magyarországnak is megvannak a maga hivatalosan elismert nemzeti kegyhelyei: ezek Mátraverebély és Máriapócs. A Délvidéken is számos Mária-kegyhely van. Közülük a legjelentősebbek a doroszlói Szentkút a Szabadkai Püspökség területén, valamint Tekia, Pétervárad közélében.

Gyimesbükk – Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának

Doroszló – Szűz Mária kegyszobra és a szentkút