Tudta-e?
hogy a gyermekeknek naponta legalább fél liter tejet kellene inniuk ahhoz, hogy a csontozatuk megfelelően fejlődjön, erősödjön?

180. szám - 2019. szeptember

A modern monetáris elmélet

A modern monetáris elmélet (Modern Monetary Theory - MMT) egy viszonylag új megközelítése a pénzügyeknek, a monetáris politikának. Az Amerikai Egyesült Államokból kiinduló nézet azt tartja, hogy szinte minden, amit a költségvetésről, államadósságról, az adókról, és úgy általában a pénzről gondolunk, teljes téveszme, vagy minimum félreértés.
TÓTH Péter | a szerző cikkei

4

Az MMT képviselői által elfogadott elmélet szerint egy olyan kormány, amely saját fizetőeszközt bocsát ki, soha nem tud kifogyni a pénzből. Ezért nem is kell azon aggódnia, hogy be tud-e szedni elég adót, de még azon sem, hogy esetleg a tervezettnél nagyobb lesz a költségvetési hiánya. Úgy vélik, akkor van baj, ha arányaiban kicsi a hiány, mivel azt megszenvedi a gazdaság. Valójában azonban mindenki számára logikus lehet, hogy nem lehet a pénzt mégsem „helikopterből szórni”, ahogyan korábban fogalmaztak, amikor a pénzügyi válság kezeléséről folyt az eszmecsere.

Az elmélet eredete a 20. század elejére vezethető vissza. Az előzmények között meg lehet említeni Rudolph Georg Knapp (1905), Mitchell Innes (1913, 1914), Abba Lerner (1943, 1947), John Maynard Keynes (1914, 1930), Hyman Minsky (1986) és Wynne Godley (1996) ebben a témakörben publikált munkáit. Az előfutároknak tekintett jeles közgazdászok elméleteit a modern MMT irányzat képviselői gyúrták össze valójában, egy szerintük a jövőt is meghatározó elméletté. 2017-ben megtartották az első, tavaly a második nemzetközi konferenciájukat, 2019-ben pedig az első európai konferenciát is a teória képviselői. A felsorolt művek a modern pénzügyi rendszer kialakulásának tekintetében valóban egyfajta mérföldkőnek is tekinthetőek. A modern kereskedelmi bankok megjelenésével a korábbi, aranyra alapozott pénzügyi rendszer elindult a modern hitelpénzrendszerré válás útján.

Az MMT korai kidolgozói abból a tényből indulnak ki, hogy pénzkibocsátás joga az államot illeti, csakúgy, mint az adóztatás, azon keresztül a pénz újraelosztásának a joga is. Megalapozták az „állami” vagy „adóvezérelt” pénz elméletét. Ebben a megközelítésben a monetáris és pénzügyi stabilitást végső soron az állam biztosítja. A kettő úgy kapcsolódik össze, hogy az állam adózási kötelezettséget állapít meg, majd ennek teljesítésekor lényegében a saját maga által kibocsátott pénzt gyűjti be. A beszedett pénzt az állam aztán maga hozza ismét forgalomba, amikor kifizeti azokat az árukat és szolgáltatásokat, melyek állami megrendelésből erednek.

Az 1960-as évek végén és a 70-es években újra jelentkező infláció és stagnálás okát alapvetően a magas bérekben és az állami beavatkozásban jelölték meg a közgazdászok. Az államok eladósodása, a költségvetési deficit növekedése és a fokozódó pénzügyi zavarok csökkentették a keynesi gazdaságpolitika hatását. A keynesi elmélet leghatásosabb bírálói a 70-es évektől a chicagói iskola képviselői voltak. A chicagói iskola alapvető közgazdasági elve a piacgazdaság liberalizálása. A minimalizált állami gazdasági beavatkozás, az alacsony adók, a minimális költségvetés szorgalmazása volt a jelszavuk.

A monetarizmus elve Milton Friedman nevéhez kötődik. Alapvető tézise szerint, ha a kormányzat fokozni szeretné a konjunktúrát, nem az állami kiadások növeléséhez kell folyamodni, ahogy ezt korábban Keynes tanította. Az állam úgy járulhat hozzá a gazdaság növekedéséhez, ha növeli a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Ha a politikusok többet kívánnak költeni, akkor ehhez pénzt kell szerezniük. Ha ezt adókból szeretnék beszedni, a magasabb adók a pozitív konjunktúrahatást nyomban semlegesítik is. Friedman szerint az állam dolga csak a magántulajdon definiálása, az ország védelme, a legszegényebbeknek az éhezéstől és nyomortól való megkímélése. A gazdaságot pedig hagyni kell működni.

A pénz mennyisége és az általános árszínvonal közötti kapcsolat feltárása fontos része a közgazdaságtudománynak. A kérdést a 16. század óta folyamatosan vitatják. A vitában központi szerepet játszott egy konkrét nézet, amelyet általában a pénz mennyiségi elméletének hívnak. Jean Bodinnak a Közép- és Dél-Amerika spanyol meghódítását követő európai inflációról szóló írásaiban már vannak ilyen részek. 1970-es évek inflációjáról folytatott vita is sok szempontból egyszerűen a több évszázados vita egy újabb fázisa volt.

A mennyiségi pénzelmélet bonyolultnak tűnik, hiszen a közgazdászok évszázadok óta nem tudják egyszer és mindenkorra lezárni a benne fogalt kérdéseket. A modern monetáris elmélet egyesek szerint megváltás a jövőre nézve, mások szerint katasztrófához vezethet.

Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszora szerint például fenyegetést jelent a teljes globális pénzügyi rendszer szempontjából. Úgy véli, a teória körül kialakult vita lényegében a jegybanki függetlenségről szóló következő csata frontvonalának tekinthető. A politikai dimenziója pedig abban rejlik, hogy az MMT támogatói az Egyesült Államokban a 2020-as választásokon hatalomra kerülhetnek. Rogoff szerint a veszély abban rejlik, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed mérlegfőösszegét forrásként használhatják a kiterjedt, új szociális programok finanszírozására. Rogoff és az MMT más kritikusai egyben elutasítják azt a nézetet, amely szerint – Jerome Powell Fed-elnök szavait idézve – „a deficit nem számít olyan országok esetében, amelyek a saját valutájukban tudnak eladósodni”.

Az MMT elmélet lényegében annak a leírása, hogy a modern hitelekre épülő gazdaság miként működik. Hogyan teremtődik meg és ha szükség van rá, hogyan semmisül meg a pénz a kormányzatok és a bankok révén, és miként működnek a pénzpiacok. A kormányok a költekezés révén megteremtik a pénzt, az adózás révén pedig megsemmisítik. Emiatt egy nagy ország, amely a saját valutájában adósodik el, nem kényszerülhet csődbe.

Ugyanakkor az MMT teoretikusai is elismerik, hogy a gazdaságpolitika túlságosan terjeszkedő lehet, inflációt és árfolyam-leértékelődést okozhat, ami esetenként kívánatos vagy nemkívánatos is lehet. Az elmélet középpontjában a kombinált állam-jegybank és a bankrendszer vertikális kapcsolata áll. Valójában nem minden ország helyzete egyforma – ezt az elmélet tanulmányozása és alkalmazása esetén is mindig szem előtt kell tartani. Az USA pl. régóta kiváltságos helyzetben van, mert fizetőeszköze, a dollár világpénz. Ezért engedhet meg magának nagyobb eladósodást, deficitet is akár. Egy szerényebb gazdasági háttérrel rendelkező állam is sokat tehet a pénzügyek terén, de nem engedhet meg magának olyasmiket, amiket a nagyok következmények nélkül, vagy akár még előnyökkel tudnak véghezvinni.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2019 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor