Tudta-e?
A nemzetközi kereskedelemben a kávé értékben kifejezett éves forgalmát csak az olaj előzi meg.

219. szám - 2022. december

Hol vannak a fejlődés határai

Korunk meghatározó velejárója a számítógép. Valójában azonban nem is olyan régi találmány. Csupán néhány évtizede pedig az egy szobányi helyet elfoglaló gépek a töredékét sem voltak képesek produkálni annak a teljesítménynek, amit ma egy olcsóbb okostelefon is produkál.
TÓTH Péter | a szerző cikkei

5

A szédületes tempónak azonban nyilván vannak határai. Bizonyos határokon túl az eszközök mérete sem csökkenthető. Vagy mégis? Ez még a jövő titka. Gordon Moore közel hatvan évvel ezelőtt felismert egy trendet. 1965-ös előrejelzésében - tapasztalati megfigyelések alapján - azt jósolta, hogy egy integrált áramkörön található alkotóelemek száma évente megduplázódik, amíg 1975-re el nem éri majd a 65 ezres számot. Akkor utópiának tűnt, de 1975-re bebizonyosodott, hogy Moore-nak igaza volt. Ekkor nevezték el Moore-törvénynek az előrejelzését, amit akkor precízebben úgy fogalmazott meg, hogy a jövőben kétévente duplázódik majd meg a tranzisztorok száma egy chipen. Igaza lett, és a mai napig megállja a helyét a felvázolt trend, de a logika azt sugallja, ez mégsem tarthat a végtelenségig. Moore-törvénye egyfajta önbeteljesítő jóslatként évtizedekig az informatika világítótornyaként jelezte előre a technológiai fejlődés ütemét. Egyben egy kicsivel tervezhetőbbé tette a jövőt, noha talán nem túlzás azt állítani, hogy soha senki nem értette igazán, mitől működik ilyen sokáig pontosan. Egyrészt a fejlesztéseket nyilván úgy is serkenti, hogy az egyes cégek feltételezik a konkurenciáról, hogy tartani tudja a tempót és a fejlesztőiket is erre ösztönzik minden módon. 

A modern korra jellemző, hogy a mikroprocesszorokban tranzisztorok működnek. Elképesztő azonban, hogy akár már egymilliárdnál is több apró, de teljesen egyforma egység van belőlük egyetlen lapkán. A fejlődés útja jó ideje már a mennyiségük növelése, ami szükségképp együtt jár méretük csökkentésével. A törvény fenntarthatóságát többnyire a fizika törvényeire hivatkozva szokták megkérdőjelezni. A mérnökök a szkeptikusok érveit és a fizika törvényeit azonban eddig rendre megcáfolták. Maga Moore is megjegyezte, hogy korábban úgy gondolták, hogy 1 mikronos csíkszélesség alá képtelenség eljutni a litográfia korlátai miatt, később a 0,25 mikronos technológiát tekintették az elérhető határnak, az iparág azonban ma a 90 nanométeres gyártás bevezetésénél tart. Az exponenciális növekedés azonban minden logika szerint nem tarthat örökké.

A Moore-törvény eddig kiállta az idő próbáját, de bizonyos szint alá már feltehetően valóban lesz csökkenthető az alkatrészek mérete. A technológiai fejlődés azonban soha nem látott sebességgel zajlik. A folyamatnak, mint minden másnak is, vannak előnyei és hátrányai. Többen „megénekelték” már régebben is, hogy ez az út a „pokolba” vezet. A régi mondás szerint a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A közmondás lényege, hogy az is okozhat kárt, akinek jók a szándékai, ezért nem a szándék, hanem az eredmény alapján kell megítélni a tetteket. Az egyik legjobb, legtipikusabb példa pedig talán az atommag hasadásával nyerhető energia. A maghasadást 1939-ben fedezte fel Hahn, Strassman és Meitner. Azt fedezték fel, hogy neutronsugárzás hatására az uránatom magja két közepes méretű magra esik szét. Azt gyanították, hogy elméletileg minden atommag hasadhat, de a gyakorlatban eddig csak néhány urán- és plutónium izotóp esetében sikerült létrehozni a hasadást, amikor neutronokkal bombázták az atommagot. A hasadás során több energia szabadul fel, mint amennyi a hasításhoz szükséges. A gyakorlatban sajnos tömegpusztító fegyverek előállítására is felhasználták. Japánt a második világháború végén atombomba bevetésével sikerült megadásra bírni. Akkortól attól lehet tartani, hogy újra bevetheti valaki, hiszen jó néhány ország hadserege rendelkezik atomfegyverekkel. Az erőművekben történt balesetek, katasztrófák pedig szintén aggodalomra adnak okot.

A digitális technológia fejlődésének köszönhetően az élet minden területén egyszerűbbé, gyorsabbá, hatékonyabbá válnak a tevékenységek. Moore-törvénynek nevezték el tehát azt a tapasztalati megfigyelést a technológiai fejlődésben, mely szerint az integrált áramkörök összetettsége körülbelül 18 hónaponként megduplázódik. Ez hihetetlenül gyors tempó. A megfigyelés Gordon E. Moore, az Intel egyik alapítójának a nevéhez köthető, de azt is feltételezik, hogy Moore valószínűleg ismerte Douglas Engelbart hasonló megfigyeléseinek eredményeit, melyek 1960-ban járták be a világsajtót. Engelbart, a mechanikus számítógépes egér egyik feltalálója úgy gondolta, az integrált áramkörök folyamatos fejlődése elérhetővé teszi hamarosan az interaktív számítástechnikát. A félvezetőgyártók kutatórészlegeit is valószínűleg motiválta az, amit Moore valójában nem egyfajta célként tűzött ki számukra. Hatalmas energiákat fordítottak azonban arra, hogy teljesítsék a meghatározott növekedési szinteket, mivel attól tartottak, hogy versenytársaik vélhetően el tudják érni azt a tempót. A Moore-törvényt ilyen szempontból egy önbeteljesítő jóslatként is felfoghatjuk. Egy termék, új alkatrész kifejlesztésének átlagos ideje ma már mindössze 2 és 5 év közé tehető. A versenyhelyzet miatt a gyártók hatalmas nyomásnak vannak kitéve a határidőkkel kapcsolatban. Egy-egy főbb terméknél pár hetes, vagy akár pár napos késés a konkurenciához képest, magát a kudarcot jelentheti. A jelenkori gazdasági fejlődést számos innováció jellemzi. A társadalom előtt megnyíló technológiai lehetőségek exponenciális görbével, míg a hagyományos intézmények innovációkra adott válaszai lineáris egyenesben írhatók le. De korábban is, például az első ipari forradalom idején, vagy a tranzisztorkorszak hajnalán szintén az lehetett az emberek benyomása, hogy szédületes tempóra vált a fejlődés. A technológiai forradalmak valóban, mintha hasonló mintákat követnének, ami a jelenkorra is érvényes. Az innovációk lavinaszerű változásokat okoznak, de ciklikus ingadozások is megfigyelhetőek. A társadalmi befogadás alapfeltétele még az új technológia megfelelő szabályozása, amivel szintén késésben vagyunk. Az egyik sci-fi filmben az embereket is egy új technológia segítségével lekicsinyítik, mert akkor kisebb környezeti megterhelést jelentenek a bolygó szempontjából. Lehet, hogy a jövőben a technológiai fejlődést csak tényleg ilyen fantasztikumnak tűnő eljárással tudjuk ellensúlyozni? Ez az exponenciális gyorsulás miatt a nem is olyan távoli jövőben fog majd kiderülni.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2023 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor