A kalapos király

Az új uralkodó saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál szerzetestanár és költő „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. II. József tehát mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést. Rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Szentül meg volt győződve, hogy mindenkinél mindent jobban tud, ezért a minisztereire még a rendeletek megfogalmazását sem bízta, azokat is ő maga írta.

Habár sok reform is fűződik nevéhez, a német nyelvű központi közigazgatásra tett átszervezési kísérletei és sok egyéb, ellenszenvet kiváltó rendelkezése az egész birodalmat már-már a felkelés állapotába hozta. A széteső félben lévő országalakulatot csak az utód, II. Lipót óvatos engedményei mentették meg.

Makacs, önfejű gyermek volt

Gyermekkorában makacs, önfejű volt. Tanáraira – többek között gróf Batthyány Károly hadastyán, Bajtay Antal erdélyi püspök, Martini bécsi jogászprofesszor – alig hallgatott, inkább autodidakta módon művelődött. Nagy hatással volt rá a kameralizmus (az államkincstár jövedelmének gyarapítását célzó gazdaságpolitika) és a felvilágosult abszolutizmus, az emberek üdvéért munkálkodó koronás fő eszménye. „Megalázni és elszegényíteni a nagyokat, ez a tervem. Mindenki az államot tartozik szolgálni, amelynek megszemélyesítője az uralkodó” – írta akkoriban.

Az udvari élet, a bálok untatták, inkább magányosan, könyvei között töltötte idejét. Habár a testmozgásban és a katonai kiképzésben nem igazán jeleskedett, élete végéig sovány testalkatú maradt és 170 cm-es testmagasságával mintegy húsz centivel magasabb volt kortársai többségétől. József az édesanyjától örökölte mélykék szemét, ezzel főként a szebbik nem képviselőire volt komoly hatással, úgyhogy a császárvárosban hamarosan a legfontosabb divatszín a „császárkék-szem” lett. Egészsége egészen a halálát megelőző évig rendben volt.

Félévesen kezdte politikai pályafutását

József meglehetősen korán, félévesen kezdte politikai pályáját. A legenda szerint édesanyja a csecsemő trónörökössel a karján jelent meg Pozsonyban a magyar rendek előtt, amikor segítségüket kérte a porosz támadás ellen. A magyarországi nemesek a hagyomány szerint ekkor biztosították a királynőt támogatásukról a híres „Vitam et sanguinem!” („Életünket és vérünket!”) felkiáltással.

Húsz éves korától részt vett az államtanács ülésein, 23 éves korában pedig már római királlyá koronázták. A következő évben apja, Lotharingiai Ferenc császár váratlan halálát követően, övé lett a császári cím, míg a Habsburg Birodalomban (Ausztria, Magyarország, Csehország, Horvátország, Dalmácia stb.) társuralkodó lett anyja mellett. A hatalom tényleges átvételére 15 évet kellett várnia, pedig már jóval korábban, még 1763-ban megírta a „programját”, az Álmodozásokat (eredeti francia címén Rêveries).

József politikai elvei a felvilágosult filozófiából táplálkoztak. Számára az állam szolgálata volt a legfőbb érték, és e téren ajánlások, rokoni kapcsolatok és az ősök érdemei semmit sem számítottak. Korlátozott despotizmust kívánt kialakítani.

Magyarországról a következőket gondolta: „Úgy gondolom, tenni kell azért, hogy boldogítsuk ezt az országot, mielőtt, ésszerű módon, valamivel több hozzájárulást kívánhatnánk tőle. Hogy ezt elérjük, meg kell reformálni belső rendjét, meg kell könnyíteni a magyar termékek piacra jutását, meg kell alapozni kereskedelmét, főként a népesség gyarapodására és az ifjúság nevelésére kell törekedni. Meg kell győzni az idősebbeket, akik belátóbbak, hogy az ország javáról van szó. Főleg nem szabad semmiféle gyanút hagyni bennük aziránt, hogy megsértjük kiváltságait. Önmagában egy kiváltságot sem kell megtartani, de csak oly esetben lehet ezeket megsérteni, amikor biztosak vagyunk abban, hogy elérünk célunkhoz. A főnemességet méltósággal vagy megfélemlítéssel kell megnyerni. A kisnemességet meg kell nyerni a nagyokkal szemben, és tisztségeket kell juttatni neki. S megnyerhetők az alattvalók is, ha megvédjük őket a nemesi zsarnokságtól és megkönnyítjük, hogy eladhassák terményeiket.”

Inkognitóban fél Európát beutazta

Ám az Álmodozásokban lefektetett dolgok megvalósítására – mint már említettük – várnia kellett, mert császárként és társuralkodóként ugyan befolyásolta a birodalmi politikát, de amíg erős akaratú anyja élt, gyakorlatilag mindenben azé volt az utolsó szó. Kisebb-nagyobb konfliktusokkal teli másfél évtized következett. Ez idő alatt csak kisebb eredményként könyvelhette csak el, például, hogy 1766-ban az ő javaslatára a köz számára is megnyitották a császári kerteket, parkokat. József azonban türelmesen készült az egyeduralomra és igyekezett jól kihasználni az időt. Ő volt a kor legnagyobb utazója, időnként császárként, de jobbára Falkenstein gróf álnéven, inkognitóban utazgatott. Járt többek között Magyarországon, Erdélyben, Cseh- és Morvaországban, Galíciában és Franciaországban, majd később egyeduralkodóként kereste fel Oroszországot, Belgiumot és Hollandiát.

Közben gyakran konfliktusba került anyjával, részletkérdésekben (viselkedés, puritán ruházkodás, leereszkedés az alsóbb néprétegekhez, stb.) és fontos ügyekben egyaránt. Ez utóbbira jó példa volt Lengyelország első felosztása (1772), amelyet osztrák részről ő hozott tető alá, ám anyja nemigen örült a megoldásoknak. 

6206 rendelet

Miután a jeles uralkodónő halálát követően átvette örökségét, József már túl volt két házasságon. Eltemette mindkét feleségét és két kislányát is. Nem akart többé megnősülni. Uralkodni akart. Majdnem 10 évet kapott rá a sorstól. Sikerült neki néhány év alatt kis híján tönkretenni anyja eredményeit. Nagy hibája volt, hogy szakított a Habsburg Birodalom politikai kultúrájának alapelveivel, nem vette tudomásul, hogy birodalma nem egységes állam. Egyetlen intézkedéséhez sem törekedett társadalmi támogatásra, ezáltal még az észszerű reformokat is népszerűtlenné tette. Az uralkodó lendülete elsöprő volt, minden apró részlettel maga foglalkozott, mindenbe beavatkozott. II. Józsefet magasztos idealizmus és a legjobb szándékok vezérelték, de kapkodásában és meggondolatlanságában túlzásba vitte a dolgot: uralkodása alatt nem kevesebb, mint 6206 rendeletet adott ki! Többek között az udvari színházban betiltotta a balettet, Dél Németalföldön a szerencsejátékot, Tirolban pedig a jódlizást.

Minden nemzeti érzékenységet megsértve Bécsbe vitette Pozsonyból Szent István koronáját, Prágából Szent Vencelét, Klosterneuburgból pedig Alsó Ausztria hercegi kalapját, hogy azt sugallja, egyetlen tartománynak és történelmi emléknek sem lehet speciális státusa. De nem ez volt a legdurvább húzása. A koronák szállítgatása után, 1784. áprilisában adta ki a nyelvrendeletet, amely a németet tette meg a magyarországi és az erdélyi ügyintézés nyelvévé. Megadta a menetrendet is. Először a kormányszékek, majd a városok, legkésőbb a bíróságoknak kellett átállnia a németre. A kormányszékeknél csak németül tudó hivatalnokokat lehetett alkalmazni.

Szalonképes lett a katonai egyenruha, alapelv a szigorú takarékoskodás és a kormányzati stílus, illetve az „irkafirka” és a fölösleges viták mellőzése. A tisztségviselőknek szóban kellett előadni óhajukat, javaslatukat, melyre a császár azonmód reagált. Ez a módszer viszont a szükséges vitákat és a kompromisszumokat is kirekesztette.

Az Álmodozásokban bejelentett takarékosságot magán és maga körül kezdte: hajadon nővérét kolostorba küldte, anyja udvarhölgyeit és személyzetét egyetlen nap szélnek eresztette, leszállította az állami nyugdíjakat és lefaragta, vagy megszüntette a kegydíjakat is. A császár többek között még a temetkezési szokásokat is meg akarta „reformálni”: takarékossági szempontok által vezényelve elrendelte, hogy a hagyományos fakoporsó helyett a halottat egy zsákba kell varrni, majd többször használatos, csapófedeles koporsóban kell azt végső nyughelyére juttatni…

És amire korábban egyetlen elődje sem vetemedett: még a katolikus egyházat is keményen megrendszabályozta.

Közel 700 kolostort bezáratott

1781 márciusában elrendelte, hogy mivel minden pápai bulla és rendelet hatással van az államügyekre, ezért azokat a személyes jóváhagyása nélkül nem lehet közzétenni. A szerzetesrendeket a megyéspüspökök alá rendelte, kivonva ezáltal őket Róma és külföldi rendfőnökeik irányítása alól. A magyar püspöki kar mindkét rendelet ellen háborgott és tiltakozott, de nem volt választásuk.

II. József állammodelljében az egyház pusztán az uralkodó egyik eszköze volt, így a róla elnevezett „jozefinista” politika jegyében igyekezett megvalósítani az államegyházat. Meggyőződése volt, hogy az egyházi vagyonnal szabadon gazdálkodhat, ha finanszírozza annak közfeladatait (oktatás, egészségügy), és biztosítja a valóban a nép körében forgó alsópapság megélhetését.    

Az új valláspolitika jegyében a nem tanítással, betegápolással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket sorra feloszlatta. Előbb a kamalduli, karthauzi, kapucnis, klarissza, később a bencés, cisztercita, domonkos, ferences, pálos, majd végül a premontrei rend eltörlésére került sor. Közel 700 kolostort záratott be a birodalom területén, köztük 134 kolostort és 6 apácazárdát Magyarországon. Amúgy a szerzeteseknek végkielégítést adatott, és szerette volna visszaterelni őket a világi lelkészi pályára.

Toleranciarendeletek

A szerzetesrendek feloszlatása előtt születtek meg a tolerancia rendeletek, melyek legfontosabb pontja az volt, hogy hivatalvállalás esetén ezentúl nem számított többé a felekezeti hovatartozás. A rendelet engedélyezte a magán vallásgyakorlatot a kálvinista, lutheránus és görögkeleti felekezet híveinek mindenütt, ahol eddig nem élhettek vele. Ez a három felekezet ezentúl saját tanítót alkalmazhatott. Ugyanebben az évben a kb. 83 ezer magyarországi zsidó helyzetét is rendezték.

A rendelet csak tolerálta a más vallásúakat, a teljes szabadságot nem adta meg. Az engedélyezett imaházaknak nem lehetett pl. tornyuk, utcára nyíló bejáratuk és harangjuk. A vegyes házasságból született gyermekeknek a katolikus vallást kellett követniük. Ha az apa katolikus, akkor valamennyi gyerek, ha az apa más vallású, akkor fiúk az apjuk, a lányok az anyjuk vallását követik. 

A fordított Canossa-járás

VI. Pius pápa (1717–1799), Krisztus sorrendben 250. földi helytartója, miután II. József császár a felvilágosult abszolutizmus szellemében zárolta a Habsburg Birodalom Rómának küldött egyházi jövedelmeit, és ellenőrzése alá vonta a pápai bullákat, határozottan szeretett volna fellépni a jozefinizmus ellen, ezért 1782-ben személyesen utazott Bécsbe. II. Józsefet próbálta meggyőzni, hogy vonja vissza rendeleteit, de próbálkozása sikertelen maradt, sőt, az anekdota szerint József még csak kezet sem csókolt az egyházfőnek, hanem kézfogással üdvözölte és a pápai áldás alatt is a fején tartotta a kalapját. Az egyházfő válaszként súlyos csapásokat és közeli halált jósolt neki, de Józsefet ez nem érdekelte. Sőt, további intézkedéseket hozott: betiltotta a körmeneteket, a vallási társulatokat. A papnevelést állami kézbe vette, hogy az állam számára megbízható és lojális lelkészeket neveljen.

VI. Pius bécsi útja fordított Canossa-járásként vonult be a történelembe, utalva IV. Henrik császár 1077-ben történt vezeklő zarándoklatára Itáliába, ahol az épp Canossa váránál időző VII. Gergely pápát próbálta meg rávenni kiátkozásának visszavonására, ezáltal hatalmának megerősítésére.

Egy újabb előremutató rendelkezés: a jobbágyrendelet

A nemesség tiltakozásával mit sem törődve 1785. nyarán kiadta az ún. jobbágyrendeletet, mely biztosította a jobbágyok személyes szabadságát. Ettől kezdve szabad költözési joguk volt, nem kellett a földesúr engedélye a családalapításra. Senki sem volt kényszeríthető, hogy a földesúr udvarában szolgáljon, mindenki szabadon rendelkezhetett ingóságai felett, és bármilyen mesterséget kitanulhatott. A rendelet továbbá megtiltotta a jobbágy szó használatát, valamint a jobbágyok botozását is, majd a következő évben eltörölte a halálbüntetést is! 1787-től kezdve állami ügyvédeket rendeltek ki a parasztok védelmére peres ügyeikben.

A nevezetes tollvonás

II. József uralkodása vége felé az egész birodalom forrongott. 1787-ben háborúba keveredett a törökökkel, a magyar délvidéken is harcok zajlottak, a francia forradalom megfosztotta szövetségesétől, XVI. Lajostól, aki húgának, Marie-Antoinette-nek a férje volt. Belgiumban felkelés tört ki, 1790-ben végleg elszakadt a Habsburgoktól. A háborúk kimerítették az országot. József erőszakkal próbálta behajtani az adót és a terményt. A helyzet olyannyira tarthatatlanná vált, hogy Magyarország rendjei már új dinasztia meghívásán gondolkodtak, amikor az éppen Délvidéken, egy katonai táborban tartózkodó József halálos betegséget, vérhast szedett össze (más források szerint tüdővész okozta halálát).

Arra még volt ereje, hogy 1790. január 26-án megírja a végrendeletét, amelyet a magyar történetírás „nevezetes tollvonásnak” nevez. A nevezetes okirat kimondja, hogy „minden uralkodásom alatt kelt általános rendeletet és intézkedést eltörlök, s őket azon állapotba visszahelyezem, melyben Őfelségének, a boldogult császárnénak halálakor voltak. Ebből csak a tolerantia-pátenst, az új lelkészrendezésre vonatkozó intézkedéseket és a jobbágyokra vonatkozót veszem ki. A koronát és az ország többi klenódiumait, mihelyt a budai várban lesz számukra illő hely, oda kell átvinni. Mivel ezáltal a sérelmek megszűnnek, a rendek már nem fogják oly sürgősen követelni az országgyűlést, melynek megtartása a mostani viszonyok közt és roncsolt egészségem miatt lehetetlen (...) Szívemből kívánom, hogy Magyarország ez intézkedés által annyit nyerjen boldogságban és jó rendben, amennyit neki minden tárgyban rendeleteim által eredetileg akartam megszerezni”. 

Emlékezete és megítélése

Ezután még egy hónapig harcolt a gyilkos kórral, mígnem február 20-án elhunyt. Abban a hitben halt meg, hogy életműve összeomlott. Pedig jó szándékú, tehetséges uralkodó volt, azonban sajnos nem volt reálpolitikus. Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját. II. József korlátlan hatalmú uralkodó akart lenni, de korlátlan hatalmával országait akarta szolgálni. A birodalom első számú hivatalnokának tartotta magát, s mindent

megtett annak érdekében, hogy íróasztal mellett megfogalmazott terveit a gyakorlati életbe is átültesse. Nem érdekelte a fényűzés. Kazinczy Ferenc, a magyar nyelvújítás vezéralakja szerint foltozott könyökű kabátban dolgozott. A bécsi Josefsplatzon álló szobrának felirata az ő legigazabb jellemzése: „A közjónak élt, nem sokáig, de teljesen.”

A lakosság gyász helyett inkább megkönnyebbüléssel fogadta a népszerűtlen uralkodó halálhírét. Magyarországon országszerte örömünnepségeket szerveztek, Pest városa díszkivilágításban tündökölt.

Gyermeke nem lévén, trónját öccse, II. Lipót, a kompromisszumok híve örökölte, aki a fellélegző rendiséggel karöltve gyorsan és udvariasan fátylat borított a múltra és rövid uralkodása ellenére is új fejezetet nyitott a Birodalom és Magyarország történelmében. Az ország a magyar nyelv, a magyar ruha, a zene, a tánc új kultuszának lázában égett. Megalakultak az első magyar színtársulatok. Az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar nyelv tanítását a középiskolákban is.

II. Józsefet – a dinasztia legtöbbet vitatott alakjainak egyikét – „kalapos királyon” kívül nevezték még „önkényes despotának” és „parasztkirálynak” is, ezzel szemben öccse a „béke fejedelme”, a „pásztorkirály” és a „Bölcs Lipót” pozitív csengésű ragadványneveket érdemelte ki.

 
A Josefsplatz a Bécsi Nemzeti (egykor császári) Könyvtár előtt található

II. József (olajfestmény, Georg Decker alkotása)

II. József német-római császárra történő koronázása Frankfurt am Mainban 1764-ben

II. József császár és öccse, a későbbi II. Lipót császár (Pompeo Batoni alkotása)

II. József császár (Anton von Maron festménye)

II. József érckoporsója a kapucinusok bécsi templomában

Első felesége, Pármai Izabella (Louis-Michel van Loo festménye)

Második felesége, Bajorországi Mária Jozefa (Martin van Meytens alkotása)

II. József, az ifjú uralkodó (Martin van Meytens alkotása 1765-ből)

Habsburg–Lotharingiai 

Felhasznált irodalom:

Barta János: A nevezetes tollvonás, Akadémiai Kiadó, Bp., 1978
Barta János: A tizennyolcadik század története, Pannonica Kiadó, Bp., 2000
Brigitte Hamann: Habsburg lexikon, Új Géniusz Kiadó, Bp., 1991
Gonda Imre–Niederhauser Emil: A Habsburgok, Pannonica Kiadó, Bp., 1998
Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648–1815. Panem Kiadó, Bp., 2006
Hans Bankl: A Habsburg-ház betegei, Sziget Kiadó, Bp., 1999
Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711–1867, História/Holnap Kiadó, Bp., 2001
Magyarország története a 19. században. Szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó, Bp., 2003
Poór János: Megbékélés és újjáépítés 1711–1790, Kossuth Kiadó, Bp., 2009
Sára János: A Habsburgok és Magyarország, Atheneum Kiadó, Bp., 2000