Tudta-e?
...hogy az AB a legújabb vércsoport? Éppen ezért nagyon ritka, a népesség kevesebb, mint 5%-nál fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus ,,összeolvadásának'' eredménye.

131. szám - 2015. augusztus

Híres magyar asszonyok IV. rész

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

Hosszú ideig iskolázottságot, szélesebb látókört nem vártak el a nőktől, még a 19. század derekán is megrökönyödés fogadott minden olyan próbálkozást, amellyel tanulni, szakmát, hivatást szerezni, a férfiakkal egyenlő jogokat biztosítani szerettek volna…
Dr. CELLER Tibor, a Családi Kör Független Hetilap munkatársa

13

Az I. rész itt olvasható.
Az II. rész itt olvasható.
A III. rész itt olvasható

Ma természetes, hogy ha valakinek kedve, ereje, kitartása van hozzá, akkor tanulhat, diplomát szerezhet, akár férfinak, akár nőnek született. Nem volt ez mindig így. Évezredeken át szigorú tabuk vették körül a nőket, legalábbis ami a társadalmi szerepvállalásukat illeti. A kialakult jog és szokás szerint egy nő legyen kedves, szép, szelíd és engedelmes, végezze el azokat a munkákat, amelyek otthonában, a ház körül adódnak, menjen férjhez, szüljön és neveljen gyereket, de hagyjon a férfiakra minden mást, amely ennél tágabb tevékenységi kört tenne lehetővé. Iskolázottságot, szélesebb látókört nem vártak el, nem is biztosítottak számukra, sőt, még a 19. század derekán, a polgárosodás korában is megrökönyödés fogadott minden olyan próbálkozást, amellyel tanulni, szakmát, hivatást szerezni, a férfiakkal egyenlő jogokat biztosítani szerettek volna.

Furcsa belegondolni, hogy miközben éppen egy nő ült a brit világbirodalom trónján, kékharisnyának csúfolták, nőietlennek bélyegezték azokat a nőket, akik szerettek volna férfitársaikhoz hasonlóan érettségit tenni, egyetemen továbbtanulni. Nem volt könnyű dolguk azoknak, akik ezekkel a mélyen gyökerező előítéletekkel először felvették a harcot. Az úttörők egyike Hugonnai Vilma, aki Magyarország történetében az első nő, aki egyetemi diplomát szerzett, és több évtizedig tartó szívós küzdelmével kiharcolta, hogy a külföldön szerzett orvosi képzettségét hazájában is hasznosíthassa.

Hugonnai Vilma élete úgy indult, mint egy romantikus leányregény: 1847-ben született Nagytétényben, arisztokrata családban, egy harmincszobás barokk kastélyban. A grófi címet viselő Hugonnay családnak kiterjedt birtokai és a legmagasabb körökbe ajtót nyitó kapcsolatai voltak. A kis Vilma öt testvérével együtt a kor szokásának megfelelően dajkák és nevelőnők mellett nőtt fel, édesanyja szeretetét csak távolról érezhette, naponta csak néhány percig találkozhatott vele. Anyja nemcsak azért tartott távolságot gyerekeitől, mert elegáns körökben ez így volt szokás, hanem mert tudta magáról, hogy fertőző tüdőbeteg, és felvilágosult nő lévén, így védte gyermekeit a halálos kórtól. Fiait gimnáziumban, egyetemeken taníttatta, külföldi iskolákba is eljuttatta, de lányai csak Prebstel Mária pesti leánynevelő intézetében sajátíthatták el a korabeli úrilányok szokásos ismereteit.

Vilma egy intézeti iskolatársnője révén ismerkedett meg Szilassy György báróval, akihez 18 éves korában férjhez ment. A szép reményekkel kezdett házasság nem sikerült. Férje nála jóval idősebb volt, a magyar dzsentri tipikus életvitelével: kártya, kaszinó, barátnő. A fiatalasszonyt komolyabb dolgok foglalkoztatták, szeretett olvasni, foglalkozott a birtokon illetve a faluban élők életével, és egyre nőtt benne a vágy, hogy segíthessen a betegeken. Férje – amúgy egy hirtelen, lobbanékony természetű ember – nem tudta megérteni, hogy asszonyát miért nem köti le a háztartás és a gyermeknevelés.

Mikor Vilma a második gyermekét várta, apósa himlős lett, senki, még felesége sem merték ápolni, egyedül Vilma gondoskodott a betegről. Az idős ember meggyógyult, Vilma újszülött kisgyermekét azonban elveszí­tették. A férfi drága ékszerkollekcióval kedveskedett menyének. Az évek teltével Vilma egyre magányosabb lett, kedélybeteggé vált, nem akarta továbbra is az unatkozó feleségek életét élni.

A Jókai Mór által szerkesztett Hon cí­mű lapban érdekes cikket talált: 1869-ben a Zürichi Orvosi Egyetem megnyitotta kapuit a nők előtt is. A férje – elsősorban anyagi okokból – hallani se akart az asszony terveiről, a birtok ügyei ugyanis nem álltak jól a hatalmas kártyaadósságok miatt. Vilma azonban pénzzé tette ékszereit és 1872-ben Svájcba indult.  Hatéves kisfiát addig a családra hagyta. Szegényes penziókban, nemzetközi diáktársaságban élte diákéveket. Hogy létfenntartási költségeit csökkentse, áttért a nyers kosztra, jószerivel csak tej, gyümölcs, zöldség, kenyér volt évekig a tápláléka, de munkabírását ez semmivel sem csökkentette. Nevéből ekkor hagyta el az „y” végződést, és váltott a Hugonnai alakra, eltitkolva nemesi származását. 1879. február 3-án védte meg disszertációját (A torokgyík miatti gégeoperációk címmel), majd orvosdoktorrá avatták.  Ezt követően másfél évig dolgozott az egyetem sebészeti klinikáján, de szí­ve hazahúzta.

Hazatérte után benyújtotta diplomája honosí­tási kérelmét a budapesti orvosi kar tanári testülete elé. Az orvosi kar tanári testülete a nosztrifikációs eljárás mellett döntött, ám Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter mégis megtagadta a honosí­tást. A grófnő többször is találkozott a miniszterrel, de nem tudta meggyőzni. Naplójában í­gy í­rt: „Mind a két audientzián, melyekben a kegyelmes Urnál részesültem hangsúlyoztatta, hogy: a nők felforgatnák az államot, ha a tudományos téren egyenjogosí­tattnának a férfiakkal. De meg micsoda alapokon nyugodnék azon állam, melyet egynéhány intelligens nő felforgathatna? Szégyelleném, ha csakugyan ilyen államnak volnék gyermeke – mondtam erre.”

Trefort a középfokú bábatanfolyam elvégzését javasolta az asszonynak, ami megalázó volt a Svájcban kiváló eredménnyel végző Vilma számára. Mivel azonban csak í­gy praktizálhatott legálisan, elvégezte a tanfolyamot, hiszen gyógyítani szeretett volna, és pénzre volt szűksége, hogy családját eltartsa. Férjétől elvált. Közös fiuk ekkor már 19 éves volt, és külföldön tanult. Szülésznőként kezdte meg rendelését, de gyógyí­tó munkája túlterjedt a szülészeten. Második férjével egyik rendelésén ismerkedett meg. Wartha Vince akadémikus, műegyetemi tanár, az eozin-máz felfedezője volt. 1887-ben összeházasodtak, a következő évben megszületett közös gyermekük: Vilma. Férje kérésére a grófnő felhagyott a szülésznői tevékenységgel. Ezt követően egy ideig csupán elméleti kérdésekkel foglalkozott, majd 1891-ben a kormány azt javasolta neki, hogy legyen a boszniai mohamedán nők országos orvosa, Vilma azonban nem vállalta el a megbí­zatást.

1890-ben a magyar nőnevelés élharcosa, Veres Pálné kérte fel, hogy egészségtant taní­tson az Országos Nőképző Egyesület iskolájában. 1894-ben a Szabad Lyceum Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alelnökévé választották. Franciáról magyarra fordí­totta Délacrouix Az ó- és újkori bábák cí­mű művét. Számos nőknek szóló felvilágosí­tó műveket í­rt. A nők munkaköre cí­mű művében egy nők számára is kedvező iskolareform mellett állt ki. A nőmozgalom Magyarországon cí­mmel jelent meg tanulmánya. 1899-ben több hónapos sajtóvitát ví­vott Pap Samu országgyűlési képviselővel a nők szellemi pályákon való részvételéről. 1907-ben átdolgozta Fischer–Dückelmann A nő, mint háziorvos cí­mű könyvét. Írásai és előadásai az egészségügyi felvilágosítás szükségességének felismerését dokumentálják. Szemben állt azokkal az orvosokkal, akik féltették praxisukat attól, ha az egészség megőrzésének, a betegek ápolásának tudományából az egyszerű emberek ismereteket szereznek.

Az említett elfoglaltságai ellenére Vilma sosem tett le arról, hogy Magyarországon orvosnőként dolgozhasson. Miután a Mária Dorottya Egyesület memorandumot terjesztett be Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszterhez, aki 1894-ben felkérte a budapesti orvosi kar tanárait, hogy hozzanak döntést: megnyitják-e az orvosi pályát a nők előtt. A tanács igent mondott, így az 1895. évi Királyi Rezolúció megengedte a nőknek, hogy tanulmányokat folytassanak a filozófiai, orvosi és gyógyszerészi karokon. Intézkedtek a külföldi diplomák honosí­tásában is. Ferenc József császár és király november 19-én, felesége, Erzsébet névnapján í­rta alá az erre vonatkozó rendeletet.

Hugonnai Vilmának a vizsgabizottság a honosításhoz három szigorlatot látott elő. Mindez azonban inkább formalitás volt, mert az egyetem tanárai szinte kollégaként kezelték, tudását elismerve. Belgyógyászati vizsgáján a hí­res Korányi Frigyes professzor szinte barátként beszélgetett vele. 1897. május 16-án azután Magyarországon is orvosdoktorrá avatták (18 évvel a zürichi diploma megszerzése után!), így végre orvosnőként praktizálhatott.

Wartha Vince örült felesége diplomájának, de a tényleges praktizálásnak nem volt híve. Ám ekkor közbe szólt „a felsőbb hatalom”. Vilma éppen az utolsó szigorlatára készült, amikor 1897-ben Wartha, mint az egyetem rektora hivatalos volt Bécsbe egy uralkodói audienciára. Amikor Ferenc József értesült Vilma elmaradásának okáról, a következőt mondta: „Örülök, hogy a grófnő lesz az első magyar orvosnő, de ugyebár praktizálni is fog, mert a tudományoknak csak akkor van becse, ha azt a gyakorlatban is értékesítik”. Ez a királyi intelem sorsdöntő volt Wartha számára, ezek után többé már nem ellenezte, hogy felesége praktizáljon, mindössze annyit kért tőle, hogy az éjszakai hívásoknak ne tegyen eleget. Vilma nem vitatkozott. Ismerte férje emberszeretetét. A doktornőt harmadnap éjféltájt egy szegény munkásember felcsengette. Súlyos állapotban lévő gyermekének kért segítséget. „Menjen csak, menjen és vigyen magával mindent, amire szüksége lehet” – törődött bele a realitásba a férj.

Máig is fennmaradt feljegyzéseiből kiderül, hogy betegei foglakozásukat tekintve az összes társadalmi réteget képviselték, úgy mint: “utcán köszörűs, grófnő, nagybirtokos neje, napszámos felesége, szerkesztőségi korrektor, Ganz-gyári munkás, honvéd százados, cselédlány, jelenleg állás nélküli, dohánygyári munkás” stb. Megjegyezte, hogy sok esetben eltekintett a honoráriumtól.

Miután úgy érezhette, hogy élete révbe érkezett, egymás után két családi tragédiát is át kellett élnie: 1908-ban Vilma lánya az akkor még gyógyíthatatlan tüdővészben hunyt el, férje pedig mind jobban szenvedett a Parkinson kórtól, majd 1914. július 20-án ő is távozott az élők sorából. Mindkettőjüket Vilma személyesen, féltő szeretettel ápolta, az utolsó óráig mellettük volt. Eközben betegeit sem hagyta cserbe. Nyolc nappal a megértő társ halála után kitört a világháború. Vilma 67 évesen végezte el a dr. Dollinger Gyula sebészprofesszor által vezetett hadisebészeti tanfolyamot, sebesülteket látott el és segí­tett az ellátás szervezésében. Munkájáért 1915-ben magas állami kitüntetést kapott.

Tapasztalatait szakmai lapokban többször leírta, tanácsokat adva orvosoknak, orvosnőknek, ápolónőknek, betegeknek egyaránt. Amit elvállalt, férfiakat megszégyenítő szívóssággal végigcsinálta. A világégés nagyon keservesen igazolta Hugonnai Vilma orvosi oklevelének indokoltságát, a pályatársnők nélkülözhetetlenségét. Így lett egy grófnő kezdetben különcködőnek tetsző magatartásából követésre méltó példa.

Az első magyar orvosnő magányosan élte utolsó napjait. Az utolsó tőle származó feljegyzés a következőket tartalmazza: „Bevallás vagyonadó és jövedelemadó kivetésére az 1920–21-es évre: 73 éves vagyok. Orvosi gyakorlatomat 1897 óta folytatom. Kivételesen járok csak ki betegek kezelésére. Csak lakásomon tartok magánrendelést. 1920-ban összesen 5969 korona adót fizettem. Az összvagyonom 65 ezer korona, a ház, részvények, hadikölcsön, két ezüst gyertyatartó, egy arany jegygyűrű és lánc és a lakásban lévő dísztárgyak.

1922. március 25-én halt meg szí­vszélhűdésben. Sí­rja 1980-ig a Rákoskeresztúri temetőben volt, később hamvait a Kerepesi úti Nemzeti Pantheonba helyezték örök nyugalomra, férje mellé. Halálakor már több száz orvosnő praktizált vagy tanult Magyarországon. Kertész Erzsébet Vilma doktorasszony cí­mmel 1965-ben í­rt romantikus regényt életéről, nevét számos iskola viseli. A Semmelweis Egyetem a fiatal női orvosok, kutatók, oktatók elismerésére megalapí­totta a Hugonnai Vilma emlékérmet. Emlékéről a budapesti Turay Ida Színház készített színdarabot, melyet 2014. november 22-én mutattak be Doktornők címmel.


Gróf Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1890-ben készült felvétel)


A nagytétényi Hugonnay-kastély, főhősnőnk szülőhelye


Dr. Hugonnai Vilma (1900-ban készült fotó)


Második férje, Wartha Vince akadémikus, a megértő társ


Magányosan élte utolsó napjait (az utolsó ismert felvétel róla)


Lefordította és átdolgozta Fischer–Dückelmann A nő, mint háziorvos cí­mű könyvét


Sírja a budapesti Kerepesi úti Nemzeti Pantheonban

 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor