A szövetségesek már 1942 augusztusában megkíséreltek egy partraszállást Diepp helységnél, de ez is, akárcsak a dunkerque-i, nagy veszteséggel járó kudarccal végződött. Az úgynevezett második front megnyitását a szovjet vezetőség is komolyan szorgalmazta, mert ezzel csökkentették volna a németek nyomását a keleti hadszíntéren, és egyben meggyorsították volna Hitler hatalmas katonai gépezetének felmorzsolódását. A teheráni értekezleten (1943. november 28.–december 1.) a „három nagy” Churchill, Roosevelt és Sztálin határozatot hozott az ún. második front létesítéséről, vagyis a nyugati szövetségesek franciaországi partraszállásáról 1944 májusában, amellyel egyidejűleg a Vörös Hadsereg nagy támadást indít a keleti hadszíntéren annak érdekében, hogy a németek ne tudják áthelyezni erőiket a keleti hadszíntérről a nyugatira.
A teheráni konferencia: Sztálin, Roosevelt és Churchill
Az Overlord hadművelet (overlord, angol szó: feljebbvaló, legfőbb úr) a franciaországi invázió terve egy 113 lapból álló kötet, tíz hozzá tartozó térképpel. A terv Normandiát jelölteti a partraszállás színhelyéül Cean és Carentan között. A döntést igen sok – olykor egymásnak ellentmondó – szempont mérlegelése alapján kellett meghozni. Figyelembe kellett venni az időjárást, a partviszonyakat, az elfoglalandó kikötők helyzetét, az ellenség védelmi erejét, valamint az apály- és dagályváltozásokat. A partraszállás tervének végleges formája. 1944 áprilisában alakult ki. A D-nap, a partraszállás napjának meghatározása sem bizonyult egyszerű feladatnak. Elsődlegesen a májusi holdfény kedvező időszakára tervezték, de később június elejére halasztották. Egy egész sor légköri és csillagászati tényezőt kellett figyelembe venni. Erről az akció főparancsnoka, Dwight Eisenhower a következőket jegyezte le naplójában: „... a Hold, a tengerjárás és a napfelkelte támadásra kedvező összetalálkozása június 5-ére, 6-ára és 7-ére esett... Éjszaka akartunk átkelni a csatornán, oly módon, hogy a sötétség elrejthesse valódi támadásunk erejét és irányát. Légi úton szállított csapataink támadásához holdfényt akartunk. A földi támadás előtt pedig mintegy 40 percnyi napfényre volt szükségünk, hogy befejezzük az előkészítő bombázást és ágyúzást. A homokos tengerparton épített akadályok miatt, amelyeket felfedezésük után el kellett távolítanunk, viszonylag mély apállyal kellett támadnunk. Ezek a fő tényezők határozták meg az irányelv megvalósítását; a nap helyes kiválasztása azonban a meteorológiai jelentésektől függött. Ha a légköri feltételek szempontjából a három nap közül egyik sem mutatkozott volna megfelelőnek, a következmények katasztrofálisak lettek volna.”
Megkezdődtek az előkészületek a nagy átkelésre. Anglia déli és keleti tengerpartján gomba módra szaporodtak a katonai kiképzőtáborok. Az Atlanti-óceánon át egyre gyakrabban érkeztek Amerikából a különleges szállítóhajók, az újfajta harci eszközök és a katonák. A szövetségesek óriási erőket mozgósítottak, a haditengerészet egységein kívül itt voltak az ejtőernyős alakulatok, a kétéltű páncélosok és az elit csapatok.
A tengerpartot, ahol az inváziós erők felsorakoztak, elzárták az ország többi részétől, s gyakorlat gyakorlatot követett. Az utolsó hetek eseményei teljes titoktartás jegyében zajlottak. A német hadvezetés várta a partraszállást, de mind időpontját, mind helyét illetően, találgatásokra, megbízhatatlan információkra volt utalva. A. szövetséges hadvezetőség az invázió előtt próbahadműveletet hajtott végre Pas de Calais térségében, és ezzel félrevezette a németeket, akik ebben a térségben hatalmas erőket összpontosítottak. Ez a körülmény megkönnyítette a szövetségesek helyzetét Normandiában. Pas de Calais ugyanis legközelebb volt az angol partokhoz, de ellene szólt, hogy nem volt megfelelő kikötője, és a németek itt számítottak leginkább a szövetségesek partraszállására.
1944. június 4-én hajnalban az inváziós hadsereg megkapta az indulási parancsot. Az addig derült idő azonban esősre változott, így az indulást másnapra halasztották. Június 5-én még mindig tartott a rossz idő, de a meteorológusok a következő 36 órára javulást ígértek. „0. K. Indulás!” – adta ki megkönnyebbülten a parancsot Eisenhower, az inváziós hadsereg főparancsnoka.
Az invázíós csapatok
Június 6-án a korai hajnali órákban a francia partok elé gyülekezni kezdett a legnagyobb hajóhad, amelyet valaha látott a világ: 6482 szállítóhajó és partraszállási eszköz, 6 csatahajó, 23 cirkáló és 104 torpedóromboló, 200 ezer katonával a fedélzetén. Fölöttük 11 ezer vadász- és bombázógép biztosította a partraszállást. A támadás 6.30-kor kezdődött, és a terv szerint, órapontossággal zajlott le. Az inváziós flottát kísérő csatahajók tűz alá vették a tengerpart menti erődítményeket, percenként 200 tonna tűzérségi lövedék zúdult a német állásokra. Az invázió elsó hullámában mintegy 100 kilométer szélességben öt partszakaszon – Utah, Gold, Omaha, Juno és Sword – indult meg a több ezer katonát számláló angol-amerikai-kanadai csapatok partraszállása.
Partraszállási zónák
Hitler kezdetben csak megtévesztő manőverre gyanakodott, így fő erőit csak többnapos késéssel vetette harcba. A partot védő német egységek tehetetlennek bizonyultak. A bevehetetlennek hirdetett „atlanti védőfal” – kilométeres szögesdrót-akadályok, aknamezők, óriási betonfedezékek, föld alatti bunkerek és hatalmas erődítmények rendszere – néhány órával a támadás kezdete után megtört. Egyhetes kemény küzdelem után a partraszállás első hadműveletei sikerrel fejeződtek be. A német védelmi vonalat áttörték, s a szövetségesek 16 hadosztálya 150 kilométer hosszú, 30 kilométer mély parti sávot tartott kezében.
Robert Capa magyar származású fényképész a XX. század egyik legjelentősebb fotoriportere.
A második világháború során a Life magazin tudósítójaként jelen volt a normandiai partraszállásnál, ekkor készült az itt látható fénykép
Európa nyugati partvonala mentén elterülő Atlanti fal mintegy 8119 bunkerből és erődített őrházból állt
Két héttel a normandiai partraszállás után, június 20-án megindult a keleti hadszíntéren a Vörös Hadsereg nagyméretű offenzívája, és a náci Németország ezek után kénytelen volt két fronton is folytatni a harcot.
Sztálin, a szovjet fegyveres erők legfőbb parancsnoka táviratban üdvözölte az angol miniszterelnököt, a sikeres partraszállás végrehajtásáért: „Nyilvánvaló, hogy a hatalmas méretekben megtervezett partraszállás sikerült. Nekem és kollégáimnak el kell ismernünk, hogy a hadtörténet nem ismer hasonló vállalkozást, méreteit, bámulatos koncepcióját és mesteri kivitelezését tekintve. Ismeretes, hogyan omlott össze annak idején szégyenteljesen Napóleon terve, hogy áthalad a csatornán. A hisztériás Hitler, aki két éven át fenyegetőzött, hogy átlép a La Manche-on, még egy szerény kísérletre sem mert vállalkozni, hogy valóra váltsa fenyegetéseit. Csak szövetségeseinknek sikerült becsülettel megvalósítani a hatalmas tervet, átkelni a csatornán. A történelem a legnagyobb sikerként jegyzi fel ezt a cselekedetet.”
.jpg)
