e-Learning

Tudta-e?: Hogyan táplálkozik a húsevõ növény? Ezeknek a nönyeknek a leveleik végén tömlõszerû kitüremkedés van, amit kancsónak hívunk. A széle többnyire színes, hogy a rovarokat magához csalogassa. Ha ügyetlenek, a kancsó peremén megcsúsznak és a tömlõ mélyére pottyannak, ahol beleragadnak a lefelé álló ragadós szõrszálakba. A fogságba esett rovarok elpusztulnak a kancsó mélyén és felbomló testükbõl táplálkozik a növény.

121. szám - 2014. október 01.

Magyar történelem

Zita, az utolsó császárné és királyné

Egy, a történelem viharaiban harcedzett nagyasszony életútja
Dr. CELLER Tibor, a Családi Kör Független Hetilap munkatársa

Ajánlom

Oldal

1.2.3.

Ez a történet Magyarország utolsó uralkodójának, a pápa által 2004-ben boldoggá avatott IV. Károly királynak a hitveséről, Zita magyar és cseh királynéról, osztrák császárnéról (1892–1989) szól, aki hosszú életének több mint a kétharmadát özvegyként és száműzöttként töltötte el. Férje boldoggá avatása után öt évvel, 2009 decemberében a katolikus egyházban beindult az ő beatifikációjának folyamata is.

Huszonnégy gyermek egy családban

Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaella Gabriella Jozefa Antónia Lujza Ágnes hercegnő 1892. májusban született a Bourbon-ház pármai ágának családi egyik rezidenciájában, a Párma melletti Pianore-kastélyában. A hercegnő számos keresztneve közül a család a Zitát választotta elsődlegesnek. Szent Zita a 13. században élt Lucca városában, később a cselédek védőszentjeként kezdték tisztelni. A Zita név ötlete valószínűleg Adelgunde Bardi grófnőtől, a hercegnő anyai nagynénjétől és egyben keresztanyjától származott

Zita édesapja I. Róbert fejedelem (1848–1907) már csak névlegesen volt a Pármai Hercegség uralkodója, ugyanis kicsiny birodalmát 1861-ben kénytelen volt feláldozni az olasz egyesülés oltárán.

A száműzött Róbert herceg trón helyett egy hatalmas család felett uralkodhatott. Két feleségétől ugyanis összesen 24 gyermeke született. Az utolsó pármai grandseigneur úgy döntött, hogy nem kíván a történelem aktív szereplője lenni. A Risorgimento (magyarul „újjászerveződés”) eseményeit már nem lehetett visszaforgatni, ezért inkább magánemberként, mintegy páholyból, hatalom nélkül szemlélte a politikai események alakulását. A trón visszaszerzésére kovácsolt álmok helyett inkább népes családjára valamint szerteágazó gazdaságára összpontosított. Kitűnő üzletemberként lankadatlan szorgalommal, jó érzékkel és biztos ösztönnel kezdte gyarapítani itáliai, franciaországi, ausztriai és svájci birtokait. A herceg egyik szenvedélye a szép könyvek gyűjtése volt, napjainak nagy részét is a könyvek tanulmányozásával töltötte.

A pármai hercegnek az első felesége, egy nápoly-szicíliai hercegnő, a 12-ik gyermeke szülésébe halt bele. Mivel a házastársak másodfokú unokatestvérek voltak, így a felnőttkort megélt kilenc gyermek közül hatan szellemi fogyatékosok voltak.

A második házasságból született 12 gyermek közül viszont mindannyian testileg-szellemileg egészségesek voltak és a többségük késői öregkort élt meg. Az egykori uralkodónak Zita a tizenhetedik gyermeke, illetve a tizenegyedik leánya volt. A hercegnő édesanyja, Mária Antónia infánsnő (1862–1959), I. Mihály portugál király lánya volt. Mária Antónia 5 nővére szintén fényes partit csinált, az egyik pl. a luxemburgi uralkodónak, IV. Vilmosnak lett a felesége, míg Mária Terézia infánsnő Ferenc József császár unokaöccsének, Ottó Ferenc főhercegnek lett a második felesége, ezzel egyben Zita jövendő férjének, Károly királynak a mostohanagyanyja is lett.

Zita három nővére apácaként élte le életét, hatan viszont sohasem mentek férjhez. Megházasodott testvérei viszont – vele egyetemben – mindannyian magas rangjukhoz méltó, királyi házasságot kötöttek, így pl. legidősebb nővére a bolgár uralkodó felesége lett, egyik bátyja a Habsburg-házból nősült, két bátyja francia hercegnőt vett feleségül, míg öccsei közül Félix herceg Sarolta luxemburgi nagyhercegnőt vette feleségül, René herceg a dán királyi családba nősült (René lánya, Anna hercegnő a későbbiekben I. Mihály román király felesége lett), Lajos herceg az olasz király egyik lányát vezette oltár elé, míg a legfiatalabb hercegfi, Kajetán pedig egy Thun und Taxis német hercegnővel kötött házasságot.

Gyermekkora és neveltetése

Habár I. Róbert már gyermekként elveszítette trónját, feleségével együtt mégis nagy hangsúlyt fektettek, hogy uralkodókhoz méltó körülmények között élhessenek. A család fenntartott egy nyári rezidenciát az alsó-ausztriai Schwarzauban, és egy télit az észak-toszániai Viareggióban.

A nagy udvartartás nemcsak a kényelmüket és talán a hiúságukat szolgálta, hanem elsősorban azt a nem leplezett célt, hogy továbbra is partiképes uralkodócsaládként tartsák őket számon, ami, mint a fentiekből is kiderült, maradéktalanul sikerült is nekik.

A szigorú édesanyaként számon tartott pármai hercegné gyermekeit vasfegyelemben nevelte. A gyermekek egyéb ismeretanyag mellett franciául, németül, olaszul, portugálul és angolul is tanultak. Zita 11 évek korától kezdve öt éven át a zangbergi Szent József Leánynevelő Intézetbe került, ahol több nővére is tanult. A szaléziánus nővérek által vezetett kolostorban Zita alig egy év alatt egyike lett az osztály egyik legjobb tanulóinak. „Zita mindenkivel egyformán kedves volt, azt lehetne mondani, hogy mindegyikünk barátja volt, de egyikünknek sem volt a meghitt barátnője a megszokott értelemben.” – emlékezett a hercegnőről egykori osztálytársnője.

A bajorországi internátusból a Wight-szigeten épült bencés Szent Cecília-zárdába került további tanulás céljából. Az apácakolostort anyai nagyanyja, az időközben szerzetesi fogadalmat lett Adelheid portugál exkirályné vezette, egyik nővérével egyetemben. A gyermekkori, majd később az iskolaévek alatti szigorúan vallásos környezet egy életre meghatározta Zita gondolkodásmódját és értékrendjét.

Az angol sziget nedves, párás klímája azonban hamarosan kikezdte az egészségét, ezért édesanyja 1909-ben a csehországi Franzensbad fürdőbe küldte gyógykezelésre. Itt ismerkedett meg a közelben katonatisztként szolgáló Habsburg Károly főherceggel (1887–1922), aki azonnal beleszeretett a karcsú termetű, nagy kékszemű fiatal lányba.

Szerelmi házasság

Zita hercegnő és Károly főherceg gyermekkorukban már többször is találkoztak, ám felnőttként Franzensbadban látták egymást először. A hercegnő és a főherceg egymásra találását a család is jelentősen előremozdította. Zita hercegnő így emlékezett vissza: „nem tudnám megmondani, hogy az anyám szándékosan vitt-e engem Franzensbadba vagy sem, de annyi bizonyos, hogy Károly főherceg többször is meglátogatott bennünket, illetve a közelben lakó nagyanyját, Mária Terézia nénit… Az érzelmeim lassan érlelődtek iránta a rá következő két esztendőben.”

Első találkozásuk nagy hatást tett az ifjú főhercegre, aki ettől kezdve mind gyakrabban kereste a pármai hercegnő társaságát: „nagyon összebarátkoztunk, és természetesen boldogok voltunk, hogy újra meg újra találkozunk…”.

Károly akkoriban Ausztria egyik „legjobb partijának” számított, és a gyermekeit minél előnyösebb kiházasításán fáradozó özvegy Mária Antónia hercegné azt kívánta, hogy valamelyik leánya menjen hozzá feleségül. Eredetileg Adelheidet szánta a főhercegnek, ám miután ő kolostorba vonult, Zita vált a lehetséges feleségjelöltté.

1910-ben I. Ferenc József császár és király „parancsba adta” az unokaöccsének, hogy meg kell nősülnie, Károlynak viszont cseppet sem esett nehezére megkérni szíve választottjának a kezét. A lassan szárba szökkenő szerelmet tehát 1911. október 21-én házasság követte, így Károly azon kevés Habsburg uralkodó közé tarozott, aki feleségét nem „kapta”, hanem saját maga választotta.

A káprázatos lakodalmi ünnepségekre a Schwarzau kastélyban került sor az idős uralkodó és számos külföldi előkelőség részvételével. Ferenc József nászajándékként egy csodálatosan szép kivitelezésű gyémántdiadémot ajándékozott a menyasszonynak.

A frigy megkötése birodalmi szempontból is fontosnak számított, ugyanis a Habsburg-ház örökösödési törvényei alapján Ferenc Ferdinánd trónörökös morganatikus (rangon aluli) házassága miatt a tervek szerint Károly főherceg leszármazottjaira szállt volna a korona.

Bukásra ítélt uralkodópárként

A sokáig háttérbe szorult Károly főherceg nagybátyja, Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i szarajevói meggyilkolása után lépett elő trónörökössé. Károly abban különbözött elődeitől, hogy azokkal ellentétben, őt az öreg császár kifejezetten kedvelte, sőt nemcsak őt, hanem feleségét, Zita hercegnőt és gyerekeiket is. Elsőszülött fiuknak, Ottónak így azután maga a császár volt a keresztapja. Az aggastyán még életében maga mellé vette őket a schönbrunni palotába, amire előtte nem akadt példa a magányos és zárkózott uralkodóval kapcsolatban, hiszen még tulajdon lányaival is eléggé fagyos volt a viszonya.

1916. november 21-én tüdőgyulladás következtében elhunyt I. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya, a „régi iskola utolsó uralkodója” – ahogy önmagát mutatta be az 1910-ben Bécsbe látogató amerikai elnöknek. Halálával bizonyos értelemben egy egész korszak is lezárult. Ami eredmény és dicsőség a birodalomból kitellett, az el is lett vele temetve a kapucinusok kriptájába. Halála után a 68 évvel előtti – a forradalom erőszakos elfojtása miatt – elvetett lehetőségek most hozták meg szomorú gyümölcsüket. A birodalom széthullása feltartóztathatatlan folyamattá vált.

A 29 évesen trónra került Károly öröksége a boldog békeidőkben is roppant nehéz lett volna, de így a világháború harmadik esztendejében, a kimerült és tekintélyét vesztett, bomlófélben lévő Monarchia esetében ez eleve bukásra ítélt vállalkozásnak tűnt.

Az utolsó császárnak és királynak trónra lépésekor két célja volt: az egyik a háború befejezése, a másik pedig a Monarchia fenntartása, akár tetemes területi versztességek árán is. Az uralkodóház Károly alatt dinasztikus szempontból már nem tekintette magát annyira németnek, hogy trónját és uralmát feláldozza II. Vilmos német császár megalomániás háborús politikájáért, ezért Zita császárné fivérei, Szixtusz és Xavér hercegek által (akik a belga hadseregben szolgáló, franciaorientált tisztek voltak) ösvényeket próbált nyitni a másik oldal felé. A különbékét azonban nem sikerült megkötni, mert az antanthatalmak Ausztriát egyrészt akkor már eleve vesztesnek tekintették, aki nem állíthat feltételeket, másrészt Olaszország, akinek az érdekeit a titkos tárgyalásokon nem vették figyelembe – hevesen tiltakozott. Károly próbálkozásai a pápánál, a spanyol és a belga királynál szintén zátonyra futottak.

1918 második felében azután az események az egész recsegő-ropogó birodalomban megállíthatatlanul felgyorsultak: a nagyvárosokban zavargásokra került sor, Magyarország felmondta a dualizmust, a megalakuló nemzetiségi tanácsok az új nemzeti államok „ideiglenes kormányának” nyilvánították magukat, majd végül a fronthadseregek is felbomlottak…

Magyar királlyá és királynévá való koronázásuk

1916 végén Károly osztrák császárként I., magyar királyként IV. Károly néven került trónra. A magyar koronázási ünnepségre – a tomboló világháborúról rövid időre mintegy megfeledkezve – 1916. december 30-án került sor a budai Mátyás templomban, hagyományosan fényes külsőségek közepette. A jeles eseményen, a Habsburg érában első ízben, a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Károllyal együtt a feleségét magyar királynévá koronázták.

A díszmagyar öltözéket a magyar arisztokrácia nőtagjai ajándékozták az újdonsült királyné számára. A ruhaköltemény elkészítéséhez harminc méter atlaszt, a béléshez harminc méter taftot, ugyanennyi flanelt és tizennyolc kilogramm aranyat használtak fel. A bonyolult mintázatú csipkefátyolt az Esterházy hercegi család nőtagjainak hozományából varrták. A koronázás előtt az ezeréves hagyományoknak eleget téve a királyné tűvel-cérnával saját kezűleg javította ki Szent István koronázási palástját. A királyi párt egyazon napon szentelték fel, amire addig nemigen volt példa a magyar történelemben: egyedül Erzsébet királyné (Sisi) mondhatta el magáról, hogy férjével ugyanazon a napon szentelték fel. A koronázás előtti eskütétel során a királyné magyarul válaszolt a hercegprímás kérdéseire. A szokás szerint a Szent Koronát a királyné jobb vállához érintették, míg a fejére az Erzsébet királyné koronázására készíttetett díszkorona került. Később Zita a királyi palota egyik ablakából, oldalán a díszmagyarba öltöztetett Ottó trónörökössel, szemlélte végig a további ünnepélyes eseményeket: a díszes katonai parádét, a koronázási dombra fellovagoló uralkodót és az első király pallosával elvégzett hagyományos kardvágást a négy égtáj irányában.

Királynéi szerepkörben

Az ünnepségek végeztével a Zita hozzálátott királynéi teendőihez és kötelességeihez. Kórházakat és iskolákat látogatott, sebesülteket ápolt, árva gyermekeket vett a pártfogásába. „Kötelező” feladatain kívül megtanulta elkészíteni a csirkepaprikást is, amit a magyarok igazi gesztusként értékeltek.

A határozott és céltudatos Zita férje tanácsadójaként mindvégig aktívan és nyíltan politizált, sokszor személyesen is tárgyalt a miniszterekkel és tábornokokkal így azután amikor fivérei titkos és sajnos sikertelen békekísérlete 1918 elején napvilágot látott, II. Vilmos német császár szigorúan kérdőre vonta a magyar uralkodót. Bűnbaknak pedig a királynét tették meg, származására révén előtérbe hozva Zita francia, illetve olasz gyökereit. Még azt is felrótták neki, hogy a német nyelvet kissé nehézkesen beszélte. Akadtak, akik egyenesen „olasz árulónak” emlegetették.

Mindeközben Zita királyné szinte állandóan áldott állapotban volt, és bokros királynéi szerepköre mellett mindig igyekezett a gyermekeire is elegendő időt szakítani. „Úgy emlékszem rá, mint állandóan jelenlévő anyára; magától értetődő volt, hogy fölénk hajolt, amikor betegek voltunk, hogy esténként együtt imádkozott velünk, hogy rögtön ott termett, ha valamelyikünknek baja esett, és hogy megfedett bennünket, ha lusták voltunk.” – írta édesanyjáról Félix főherceg.

Száműzetésben

A Monarchia felbomlásával az uralkodópárnak távoznia kellett. Károly 1918. november 13-án lemondott a magyar államügyekben való részvételéről, a trónról azonban nem.

„Egy uralkodó sohasem mondhat le. Trónjától megfosztani lehet, uralkodói jogait megvonni tőle lehet … Engedhet az erőszaknak, attól függően, milyen időben és milyen körülmények közé kerül, de lemondani soha, soha, soha! Inkább itt pusztulok veled, de majd jön Ottó. És ha mindannyiunknak pusztulnia kell is, akad még Habsburg elegendő” – jelentette ki Zita magyar királyné a dokumentum aláírása előtt.

A nyilatkozat szignálását követő napon a királyi családot Schönbrunnból az alsó-ausztriai Eckartsauba deportálták. Másnap az ideiglenes nemzetgyűlés kikiáltotta a Német–Osztrák Köztársaságot. Ausztriában és Csehországban rögtön a nyilatkozatot követően kimondták az uralkodócsalád trónfosztását. Hónapokkal később, az alkotmányozó nemzetgyűlési választások után az osztrák kormány választási lehetőséget adott a Habsburg-család tagjainak: vagy internálják őket, vagy önként svájci emigrációba vonulnak.

A királyi pár a svájci száműzetés mellett döntött. Svájc kormánya a Rorschach közelében fekvő Wartegg kastélyban biztosított szállást a családnak, ám később – az osztrák határ közelsége miatt – átköltöztették őket Svájc nyugati részébe, a Genfi-tó partjára, a Villa Prangins-ba. Károly király később az ún. feldkircheni nyilatkozatában visszavonta az osztrák trónról való abdikálását, és kijelentette, hogy országának új kormányát sem a jelenben, sem a jövőben nem ismeri el. Ezzel a lépéssel Károly és Zita Ausztriában címzetes császári pár lettek, míg Magyarországon jogilag továbbra is ők számítottak a legitim uralkodóknak.

A száműzött király hűséges neje kíséretében, 1921 márciusában és októberében megpróbált visszatérni a magyar trónra. A második királypuccs, a budaörsi csata után a Károlyt és Zitát együtt vetették fogságba Tata várában, majd néhány napot a tihanyi apátságban töltöttek házi őrizetben. Ekkor tartózkodtak utoljára magyar földön.

A nagyhatalmak ezek láttán úgy határoztak, hogy az uralkodócsaládot minél távolabbi helyre kell száműzni: szóba került Málta neve is, de végül a portugál Madeira szigetét választották a királyi család új lakhelyéül. 1921. október 31-én a királyi párt Tihanyból Bajára vitték vonattal, ahol a brit HMS Glow-worm folyami hadihajó várt rájuk. November 19-én érkeztek meg Funchal városába (amit a közelmúltban sárlavina tarolt le), ahol előbb egy szállodában rendezték be ideiglenes otthonukat. Gyermekeik csak 1922 februárjában csatlakoztak hozzájuk, miután hosszas politikai vitát követően az antant vezetői engedélyezték a királyné svájci utazását.

Mivel a teljes vagyonukat államosították, a családnak semmi pénze nem volt, így a szállodát sem tudták fizetni, ezért végül egy lepusztult hegyi nyaralóba költöztek, amit egy gazdag portugál ajánlott fel számukra. A nyári üdülésekre szánt épületben nem volt fűtés, a falak nedvesek és penészesek voltak. Ilyen körülmények között Károly király, aki egyébként is gyenge egészségű volt, tüdőgyulladást kapott és felesége adaadó ápolása ellenére 1922. április 1-jén, mindössze 35 éves korában elhunyt. A helyi Nossa Senhora do Monte templomban temették el. Zita királyné ettől kezdve élete végéig gyászruhában járt; a feketét még gyermekei későbbi esküvőin sem vetette le.

Korai özvegységben

IV. Károly korai halálát követően az alig harmincéves asszony, aki épp nyolcadik gyermekét hordta a szíve alatt, legfőbb támasza nélkül maradt. Biztosan könnyebb körülmények közé kerültek volna, ám Zita sosem volt hajlandó lemondani sem az osztrák, sem a magyar trónról.

A családot ért tragédiát követően Zita a család rokonánál, XIII. Alfonz spanyol királynál talált menedéket (akinek édesanyja egy Habsburg főhercegnő volt). Először a madridi El Pardo palotát jelölték ki otthonuknak. Zita királyné itt adott életet adott utolsó gyermekének, az utószülött Erzsébet főhercegnőnek. A spanyol uralkodó ezután a Lekeitio mellett található Uribarren-palotát bocsátotta a család rendelkezésére, ahol az elkövetkező hat évet töltötték. A királynét teljesen lefoglalta gyermekei oktatása és felnevelése, minden energiáját nekik szentelte. A gyerekek oktatását házitanítók végezték az osztrák és a magyar tantervek alapján. Elsőszülött gyermekét, a jelenleg 98 esztendős Ottó főherceget tudatosan trónörökösnek nevelte.

1929-ben a család Belgiumba költözött a felsőoktatási intézmények kedvéért. Brüsszel közeli Ham-kastélyban telepedtek le, és a Habsburg-ház több tagjával is ismét közelebbi kapcsolatba kerültek. A császárné és királyné aktívan kampányolt a Habsburg-ház érdekében: többek között azt is elérte, hogy Ottó trónörökös többször is meglátogathatta Ausztriát. A Harmadik Birodalom és a Szovjetunió terjeszkedését megelőzendő a közép-európai országokban a Habsburg-restaurációt tartotta a megfelelőnek; ennek érdekében többször is tárgyalt az amerikai elnökkel és más nagyhatalmi vezetőkkel. Ausztria 1938-ban a náci birodalom részéről történt bekebelezése azonban végleg ellehetetlenítette a monarchia visszaállításáról szőtt terveket.

Tengerentúli epizód

1940. május 10. után, azaz Belgium német megszállását követően a család előbb Xavér herceg franciaországi kastélyába, onnét spanyol földre, végül Portugáliába menekült, ahonnét július 27-én New Yorkba utazhattak. Nem sokkal ezután a Kanada Québec nevű tartományában telepedtek le.

New Yorkban egy cinikus újságíró kérdésre, hogy innen hogyan fog majd kapcsolatot tartani a háború vérzivatarába süllyed európai híveivel, Zita a következőket válaszolta: „Mister, harminc éve egyetlen perc sem volt, hogy nem gondoltam volna Európára, harminc éven át nem volt olyan nap, mikor ne lettem volna Bécsben vagy Budapesten.”

A második világháború alatt Zita királyné kötszert és gyógyszereket gyűjtött Ausztria, illetve Magyarország számára. Fiai mind aktívan részt vettek a háborúban: Ottó főherceg rendszeresen találkozott Franklin D. Roosevelttel, hogy megvitassa vele az aktuális helyzetet; Róbert herceg londoni követként dolgozott; míg Károly Lajos, Félix és Rudolf főhercegek beléptek az amerikai hadseregbe.

A háború alatt a nyugati szövetségeseknél szóba került egyfajta Habsburg- restauráció is, abban a formában, hogy Ausztriából és Bajorországból hoznának létre egy katolikus német államot Habsburg-vezetés alatt, és olykor ebbe Magyarországot is belekombinálták. Ottó ezekben a tárgyalásokban erősen pártját fogta Magyarországnak, beleszámítva az akkor éppen visszacsatolt területek kérdését is. Persze a szovjet bevonulás miatt aztán ezekből a tervekből sem valósulhatott meg semmi.

A háború végeztével az egykori királyné Kanadából az Egyesült Államokba költözött át, ahol hét éven át élt, Európába csak gyermekei esküvői alkalmából utazott át.

Kanadai tartózkodása alatt Zitát többek között egy bizonyos Mrs. Moureen Rue nevű amerikai újságírónő is felkereste, akinek tollából a következő maradt az utókorra: „Zita királyné még mindig nagyon szép asszony. A ragyogás és a bánat esztendei után a királyné ma nem más, csak anya. Szegény és száműzött, de a bátorsága megmaradt. Furcsa tulajdonságok keveréke ez a királyné. Oly sok anyai szenvedés és gyöngédség lakik benne, hogy már a fölösleges önfeláldozással határos. Egész éjszakákat tölt egyik vagy másik gyermeke betegágyánál, még ha a gyermek nem is komolyan beteg. Meleg és sötét szeme mögött a trójai nők szelleme buzog… Mindig fekete ruhában jár a királyné, és ruháit még ma is Spitzer bécsi udvari szabó varrja, hatot minden évben… Sötét haját lapos kontyba kötve hordja. Nincs más ékszer rajta, csak az egyik ujján egy sötétszínű pecsétgyűrű.
Az interjú során többek között szóba került a háztartás is.
– A mi háztartásunk – jelentette ki a királyné – tipikusan magyar. Jó magyar szakácsunk van, s a gyerekek nagyon szeretik a magyar ételeket. A szakácson kívül két cselédünk van, egy spanyol szobaleány és egy fiú. Persze nagyon egyszerűen élünk, nincs pénzem, még vendégeket se tudok hívni. Amíg a gyermekeim egészségesek, addig boldog vagyok és elégedett. Isten majd csak megsegít bennünket.”– nyilatkozta az egykori királyné.
Az uralkodócsalád szűkös anyagi körülményeit támasztja alá Alice brit királyi hercegnőnek a családnál tett látogatásáról írott naplóbejegyzése is, amikor a következőket írta: „Engem teával és keksszel kínáltak, míg ők eközben vizet ittak. Az volt a benyomásom, hogy meglehetősen szegények.”

A zizers-i kolostorban

1952-ben azután végleg visszatért Európába: hét évet Luxemburgban töltött, ahol idős és beteg édesanyja ápolását ő vállalta magára. Mária Antónia portugál infánsnő és özvegy pármai hercegné 1959-ben hunyt el, kilencvenhat éves korában. Édesanyja halálát követően Zita Ottó fiához költözött a felső-bajorországi Pöckingenbe, majd három évvel később ajánlatot kapott a svájci Chur város püspökétől, hogy költözzék a zizers-i Szent János ferences-rendi kolostorba, mintegy 30 kilométerre az osztrák határtól, a coire-i hegyek között. Ausztriából azonban továbbra is ki volt tiltva, mivel nem mondott le a trónról. Így többek között 1971-ben nem vehetett részt Etelka lánya temetésén sem.

A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, gyászruhás nagyasszony tehát közel három évtizeden át egy kolostorban visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el. Szellemi frissességét mindvégig megőrizte, öt nyelven beszélt, több napilapot is járatott, rádiót hallgatott. Hajnali ötkor kelt, és hithű katolikusként minden reggel meghallgatta a misét.

Zita ekkor már nem vállalt közszereplést, ám kivételes intelligenciájával tovább érdeklődött a világ történései iránt. „Napról napra követte a politikát. Anyám az ő éles eszével még élete alkonyán is okkal jobban értette a modern világot, mint azt képzelték róla” – mesélte róla a későbbiekben fia, Habsburg Ottó.

A királyné kolostori lakosztályát három pici szoba és egy veranda képezte a második emeleten. A szobákban lévő szerény bútor sem az ő tulajdonát képezte. Mindössze a falakat díszítő két festmény (az egyik a férjét, Károly királyt, a másik egy magyar alföldi tájat ábrázolt) és a családi fényképek, no meg a könyvek voltak az övéi.

Amíg egészsége engedte, rendszeresen felkereste gyermekeit, illetve azok családjait. Unokáinak rengeteg időt szentelt, akárcsak korábban gyermekeinek. Legfiatalabb unokája, Katalin főhercegnő visszaemlékezése szerint „Nagymama egyébként sose ajándékozott, viszont minden idejét nekünk, az unokáinak szentelte. Értünk jött az iskolába, és sokat mesélt.” A szeretetreméltó matrónát gyermekei, unokái és dédunokái a kolostorban is rendszeresen látogatták.

Ritkán ő maga is kimozdult Zizersből, pl. többek között felkereste a Szentföldet, Lisszabonban részt vett nagyanyja, Aldelheid királyné újratemetésén. Férje sírját Madeirán kétszer is felkereste, Rómában pedig háromszor is meglátogatta az aktuális pápákat, akik magánaudiencián fogadták őt.

Élete alkonyán még egykori birodalmának földjére is beléphetett. 1982 májusában, kilencven évesen a spanyol király közbenjárására felkereshette Tirolban Etelka lánya sírját, majd néhány hónappal később édesanyjáét is a felső-ausztriai Puchheim temetőjében. Korára való tekintettel a kormány még a trónról történő lemondástól is eltekintett. Ettől kezdve gyakorta meglátogatta egykori országát, az osztrák televízióban is többször szerepelt.

Amikor egyszer a sajtó kiszivárogtatta, hogy melyik napon fog ellátogatni a bécsi Stephankirchébe, több mint húszezer ember özönlötte el a környéket és éljenezte meg a két botra támaszkodó idős császárnét, akinek a misét cerebráló bíboros kezet csókolt a templom tornácán. A spontán összegyűlt, egymást taposó tömeg miatt leállt a közlekedés, a kevés számú kivezényelt rendőrt (a köztársaság hatóságai nem számítottak ekkora népszerűségre) a császárné tisztelői szó szerint elsodorták, úgyhogy a végén a különleges egységek alakulatait kellet bevetni.

1983-ban a szocialista államvezetés újabb arculcsapásként érzékelhette, amikor a Tirolba látogató nagyasszonyt a tartomány kormányzója a nyilvánosság előtt, a kamerák kereszttüzében is felségnek szólította.

Az utolsó évek

Kilencvenedik születésnapja után a császárné és királyné egészsége hanyatlani kezdett. Mindkét szemén szürkehályog keletkezett, így szinte teljesen megvakult. A család 1987-ban összegyűlt megünnepelni a királyné kilencvenötödik születésnapját: harminchárom unokája és tizenöt dédunokája vette őt körbe. 1988-ban, amikor éppen látogatóban volt Erzsébet leányánál a waldsteini kastélyban, tüdőgyulladást kapott. Olyan súlyos állapotba került, hogy feladták neki az utolsó kenetet, ám erős szervezete ekkor még legyőzte a kórt, úgyhogy még visszatérhetett Zizersbe. Szellemileg frissen, de testileg imár összeroppanva. De még ezután is ragaszkodott a miséken való napi részvételhez, igaz már nem tudott egyedül járni, ezért kerekesszékbe tolták be őt a templomba.

Ekkor már ő is érzi, hogy közeledik a vég. Ekkorra már elillant a fiatalos ragyogás, de megmaradt a hazatéréshez készülő szellem acélos ereje. „Ha a Jóisten megkeres, végre ismét együtt lehetek Károllyal” – vigasztalta az egyik érte aggódó unokáját.

1989 február végén hirtelen gyengeség kerítette hatalmába. Telefonált a fiának, Ottónak: „Meg fogok halni. Gyere, ha tudsz!” nemcsak Ottó, hanem az egész család összegyűlik a betegágyánál. A nagybeteget a menyei ápolták. Napokon át nem vett magához sem ételt, sem italt. Halála előtt négy nappal kómába esett. Az utolsó magyar királyné 1989. március 14-én, kilencvenhét éves korában távozott az élők sorából.

Királyi temetés

A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fője özvegyét napra pontosan férje halálának 67. évfordulóján, 1989. április 1-jén temették el Bécsben. Érckoporsóját uralkodóknak fenntartott pompa közepette kísérték végső nyughelyére, a Habsburgok ősi temetkezési helyére, a kapucinusok templomába.

Zita a halálában vágott vissza az emberöltőnyi száműzetéséért. Addigra akkora lett Ausztriában a karizmája, hogy a köztársaság hatóságai meg sem kíséreltek keresztbetenni a készülő királyi temetés előkészületeiben. A népakarathoz igazodva még az államfő, az alkancellár, a tartományi kormányzók, sőt még Bécs szocialista polgármestere is részt vettek a temetésen, amihez hasonlatosat Ferenc József 1916-os búcsúztatása óta nem látott a császárváros. A Stephankirche főoltára előtt elhelyezett, a császári lobogóval letakart koporsó előtt százezrek hajtottak főt. A családi temetés nemzeti gyásszá nőtt. Habár a hatóságok „termesztésen” hivatalosan nem rendeltek el gyásznapot, gyakorlatilag az egész ország megszokott élte leállt erre a napra. Az emberek vagy Bécs utcáin sorakoztak, vagy a televízió képernyője előtt ültek, ugyanis az állami televízió élőben közvetítette a több mint négy órás temetés minden percét.

A gyászszertartáson Európa összes uralkodócsaládja képviseltette magát, sőt még a távolabbi királyi házak képviselői is tiszteletüket tették, köztük az egyiptomi király valamint Marokkó és Jordánia trónörökösei.

A gyászmisét a bécsi bíboros és a magyar prímás együtt cerebrálta harminc püspök közreműködésével. Groër kardinális ugyanazt a miseruhát viselte, mint amit 73 évvel korábban elődje Ferenc József temetésén viselt. Búcsúztatóját így zárta: „Ez a temetés nem történelmünk temetése, hiszen nem lehet eltemetni azt a szeretetet, hűséget és mindazt a jót, amit Zita császárné és királyné tett és adott.”

A pápai nuncius II. János Pál levelét felolvasva, ország-világ előtt császári és királyi fenségnek titulálta az elhunyt legidősebb fiát, Ottó főherceget.

A szentbeszéd után a záróimát németül, magyarul, csehül, horvátul, olaszul, szlovénül és lengyelül olvasták fel, majd a császári himnusz és az „Isten áldd meg a magyart” strófái csendültek fel.

A koporsót a templomból az osztrák hadsereg hat századosa a vállán vitte ki a hat fekete ló vontatta díszes gyászhintóig, mely annak idején Ferenc József porhüvelyét is szállította. A végeláthatatlan temetési menet indulását a katedrális 1711-ben öntött nagyharangjának régen nem hallott hangjai adták a résztvevők tudtára. A történelmi ereklyének számító harangot annak idején a törököktől elfoglalt 180 bronzágyúból öntötték, és csak Ausztria történelmi eseményeinek pillanataiban szokták meghúzni.

A temetés pompáját több mint ötezer díszegyenruhába öltözött katona jelenléte is emelte, de emellett más mundéros egységek is felvonultak, mint pl. a tiroli lövészcsapatok vagy a hajdani császári testőrség díszegyenruháiban feszítő karintiai egységek. A lovagrendek tagjai szintén teljes ornátusukban jelentek meg a nagy eseményen.

Amikor a koporsót leeresztették a kriptába, huszonegy ágyúlövés adta tudtára a fővárosnak és a világnak, hogy lezárult egy történelmi korszak. Ausztria megbékélt a múltjával.

A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni. Értelmetlen dolog azt siratni, ami eltűnt, de korántsem haszontalan elgondolkodni azon, ami újjászülethet. Csak az építkezhet tartósan a jelenben, aki tanul a múltból. Erre figyelmeztessen az utolsó császárné és királyné alakja.

Zita édesapja, I. Róbert, Párma utolsó uralkodója