A háborúzást befolyásoló körülmények

Annyi bizonyos, hogy gazdagabbak lennénk történelmi-kulturális emlékekben, amennyiben nem romboltuk volna le az összetűzéseink során mindazt, amit az elődeink felépítettek. Sokszor hallani azt a frázist, hogy a kultúrák, civilizációk harca dúl mostanában, de ha ez igaz lenne, akkor miért léteznek olyan fogalmak a nyelvünkben, mint: testvérharc, polgárháború, belviszály. A mesevilágban a jó és a gonosz folytonos küzdelmének lehetünk tanúi, ahol azt is tudjuk, hogy a jó győz végül, ám a meséken kívül sokkal árnyaltabb és kegyetlenebb a helyzet.

A nagyon sok definíció, magyarázat született már, amellyel az emberek közötti hadviselést igyekeztek megmagyarázni, de ezek egyike sem tudott teljesen megnyugtató, pontos választ adni arra a kérdésre, hogy miért is harcolnak egymás ellen az emberek? Fajunk a huszadik századra eljutott a totális háború sajnálatos megvalósulásáig. Ma már nem csak önmagunkat veszélyeztetjük a fegyvereinkkel, hanem magát a Föld nevű bolygót is, ahol élünk. Azt, hogy még nem irtottuk ki magunkat, annak köszönhetjük, hogy a háborúskodásnak is léteznek bizonyos korlátai. Az írásomban ezt próbálom röviden összefoglalni, hogy milyen tényezők, körülmények hatnak az emberek közötti viszálykodások kialakulására és menetére.

Egy idézettel folytatnám. „A világ nem civilizációk vagy kultúrák, hanem azok összecsapása előtt áll, akik hidakat akarnak építeni, illetve akik inkább egy ellentétekkel teli világot szeretnének, akik keményen dolgoznak a gyűlölet terjesztésén és a megosztásunkon. Noha a hídépítők munkája kétségkívül nehéz, minden generációban vannak olyanok, akik a hitüknek megfelelően élnek, és akik készek és képesek megtalálni a közös nevezőt.” /Souad Mekhennet/

A legrégebbi, archeológiai tényekkel is bizonyítható összecsapás nyomaira az Észak-Szíriai Hamoukar ásatásainál leltek ez idáig a régészek. Ez a „csatározás” körülbelül 5500 évvel ezelőtt történhetett. A helyszínen talált lelet-együttes egy összedőlt épületből áll, amely maga alá temette a benne tartózkodókat, és azokból az agyaggolyókból (kb. 1100 darab), amelyeket az épületre hajigáltak, vagy amelyek az épület körül maradtak fenn felhalmozva, bevetésre készen. Hogy pontosan mi mehetett végbe ott és akkor, azt nem lehet tudni, de nem nehéz elképzelni azt a drámai helyzetet, amit a védekezők élhettek át, miközben ostrom alá kerültek.

Nem csak a történészeket, ezen belül a hadtörténészeket érdekli az emberi összetűzések háttere, gyökere, körülményei, hanem a pszichológusok, szociológusok is nagy érdeklődéssel kutatják e témát. A kutatókat különféle motivációk vezérlik. Egyesek csak megérteni szeretnék a konfliktusok kialakulásának mechanizmusait, az azt befolyásoló körülményeket, mások abban reménykednek, hogy ezek ismeretében elkerülhetők lehetnének az újabb háborúk, és így kialakulhatna egy viszálykodások nélküli békekorszak.

Visszatérek azonban a címben foglaltakhoz. A háborúzást befolyásoló körülményeket két nagyobb csoportra oszthatjuk:
1. a háború kitöréséhez vezető körülményekre
2. a hadviselést segítő vagy korlátozó körülményekre

Nézzük meg először az első pont alatt felvetett körülményeket. Az embert (egyént) vagy csoportokat nagyon gyakran öncélú, érzelmi vagy értelmi elhatározások vezérlik, ám nem csak ez vezethet pártoskodáshoz. A két vagy több csoport közötti gyűlölködés kiváltó oka lehet az ember által, a környezet, vagy egyszerre mindkettő által gerjesztett, előidézett tényező(k). A féltékenység, irigység, hatalomvágy, lustaság (munka helyett inkább zsákmányolni), ideológia, vallás, vagy a vezető valamilyen lelki betegsége, képzete stb. azok az emberi tényezők, amelyek összetűzésekhez, háborúkhoz vezethettek és vezethetnek manapság is. A különböző földrajzi-környezeti hatások (termőföld, vadakban gazdag terület, bányakincs, ivóvíz), egy-egy természeti katasztrófa, egy térség lakosságának túlszaporodása is álhatott, és állhat ma is a hadviselések, torzsalkodások hátterében. Többnyire azonban egybefonódó gazdasági és politikai érdek, mai szóval élve a profitszerzés (rablás, fosztogatás) és a saját országban felmerülő problémáktól való figyelemelterelés állt és állhat, mint mozgatóerő az ellenségeskedések mögött.

A második pontban megfogalmazott körülmények köre ugyanúgy emberi és környezeti összetevőkre osztható. Ezek között vannak állandóan vagy ideiglenesen (váratlanul) ható körülmények. A hadviselést segítő vagy éppen korlátozó emberi tényezők a következők: a harcoló felek motiváltsága, tapasztalata, fizikai és lelki teherbírása, engedelmessége, lázadási, szökési hajlama, kegyetlenségre való hajlama, a katonaság professzionális vagy népi jellege, fanatikussága, a katonák felszereltsége, ellátottsága, de ide tartozik a leigázott lakosság viselkedése, valamint társadalmi, technikai és kulturális fejlettsége stb. A felsoroltak állandó jellegű tényezők. A váratlanul ható emberi faktorok közé sorolhatjuk valamilyen betegség, járvány megjelenését, ideológiai, nemzeti vagy vallási agymosás következményeit, újfajta fegyverek bevetésére való váratlan reakciót (pl. a frontláz megjelenése az I. világháborúban). Igencsak széles skálán mozog azon tényezők száma (és még fel sem soroltam mindet), amelyek emberi erények vagy gyengeségek szempontjából segíthetik, vagy éppen korlátozhatják a fegyveres összetűzéseket, továbbá a hadviselés rövidségét, hosszát!

A továbbiakban felsorolom, hogy melyek azok a környezeti tényezők, amelyek a hadviselés sikerességét segítik vagy korlátozzák. Ide tartoznak: az időjárás, az éghajlati viszonyok, a napszak, évszak, a növényzet, a terep, holdvilág, és még lehetne sorolni. A terepen belül is van szárazföldi (síksági, hegyvidéki, sivatagi, mocsaras stb.), vízi (part menti, mélytengeri stb.), légi (ahol szintén nem mindegy, hogy hazai vagy ellenséges terep felett repül-e valaki). Számos olyan csatára, hadjáratra emlékezhetünk, ahol az időjárás vagy a terep támogatta vagy gyengítette a hadviselő felek egyikét-másikát. Tehát ilyen jellegű korlátok is vannak, lehetnek a háborúkban.

Az összecsapásokat befolyásoló enyhítő vagy súlyosító körülmények megítélése továbbá attól is függ, hogy ki milyen szemszögből nézi az összecsapást (győztes vagy vesztes, hódító vagy leigázott, diktátor vagy megfontolt vezér). Bár beszélnek igazságos, önvédő, méltányos háborúról vagy harcról, mégis könnyedén megállapítható, hogy minden fegyveres konfliktus mérhetetlen borzalmakkal jár. Ezért jó, hogy a fegyveres összetűzéseknek is léteznek bizonyos korlátai. Azokon kívül, amiket már feljebb felsoroltam, had álljon itt egy főparancsnok, Raimondo Montecuccoli (1609 – 1680) olasz származású császári hadvezér híres mondata: ”A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz”. És, mint tudjuk, az emberi és anyagi tartalékok előbb-utóbb elfogynak!

Az iskolai történelemórákon, a filmekben, a nagy és ünnepélyes megemlékezések alkalmával úgy tűnik, hogy a háború nem is olyan szörnyű dolog, hasonlónak vélhetjük, mint egy stratégiai társasjátékot, ám ismét egy fantasztikus idézettel zárnám a soraim, hogy elgondolkodjunk kissé! „A háborúra emlékezve, úgy volna tán helyes, ha levetnénk ruhánkat, kékre mázolnánk magunkat, és egész nap négykézláb járnánk, és röfögnénk, akár a disznó. Ez bizony jobban illenék az alkalomhoz, mint a fennkölt szónoklatok, a zászlólengetés meg az olajozottan működő ágyúk.”/ Kurt Vonnegut/