A demokrácia valódi jelentése és igazi jellemzői

Vannak szavak, melyek bizonyos érzelmi, értelmi ellenállást, pozitív vagy negatív gondolattársításokat váltanak ki bennünk. Ez sokszor abból adódik, hogy az emberek más-más tapasztalati háttérrel rendelkeznek. Egy demokratikusnak nevezett országban mást jelent a szabadság, az egyenlőség fogalma, mint egy diktatórikus országban. Ám nem csak ilyen módon társulhat a szavak jelentése mellé más értelmezés, érzelmi, gondolati töltet, hanem bizonyos fogalmak a politikában való elhasználódás során is „átalakulnak”. Így például az USA-ban a néger szót tudatosan elkerülik a médiákban, a napi politizálás szintjén. E fogalom helyett - a történelmileg felhalmozódott negatív töltete, degradáló kicsengése miatt - az afroamerikai elnevezést használják. Ez az USA-beli jelenség Európára is átterjedt. Mindkét helyen valójában csak látszattevékenységről van szó, hisz a néger, nigger szavak tiltása a valódi probléma szőnyeg alá söprése. Ez a fajta problémamegoldás a fogalmakkal való üres, demagóg politizálás eszköze. E látszólagos és emberségesnek tűnő fellépés következetes végrehajtása olyannyira nevetséges megoldásokat szült, ami az agyrém kategóriájába sorolható. Az irónia jellegzetes példája, hogy a korábban négercsókként ismert édesség nevét habcsókká változtatták.

Léteznek kifejezések, amelyek lassan módosulnak, erodálnak, bizonyos fogalmakat azonban sokszor tudatosan manipulálnak. Ezt a hatalom emberei vagy annak ideológusai teszik. Aki olvasta George Orwell 1984 című regényét, az jól ismeri a benne megfogalmazott újbeszél nyelv politikai célkitűzéseit. Az újbeszél lényege a szókincs szűkítése, a leegyszerűsített nyelvtan használata. Az újbeszél mögött az a hatalmi (totalitárius) elképzelés, törekvés áll, hogy ha valamit nem tudunk kimondani, megfogalmazni, akkor azt elgondolni is lehetetlen, aminek következtében nem hangolhatjuk magunkat és másokat a rendszer ellen, mert nem lelünk hozzá megfelelő gondolatokat, szavakat.

A fogalmak tudatos elferdítésének, manipulálásának kutatásával sokan foglalkoznak a mai szociológusok, pszichológusok közül. Egyike ezeknek a tudósoknak a németországi Rainer Mausfeld professzor, aki a Kieli Egyetemen előadója, és kutatási területe az emberi észlelés, valamint felismerés. Ő igen nagy port kavart fel a német alternatív médiákban az előadásaival, melyeknek címe: miért hallgatnak a bárányok, valamint miért félnek a hatalomtartók a néptől. Ezekben többek között a politikában használatos kifejezések, fogalmak átminősítésének, kiforgatásának, negatívvá tételének a módjaival, továbbá a szavakkal való befolyásolás, véleményformálás bemutatásával is foglalkozik. Leleplezi a média, a politikum ilyen jellegű manipulációit. Aki jól érti a német nyelvet, annak kimondottam ajánlom a youtube-on meglelhető előadásokat.

Sajnos a demokrácia is azon fogalmaink közé tartozik, amelyeket nem olyan értelemben használnak, mint ahogyan kellene. Többnyire a népuralom kifejezéssel párosítjuk, ami nagyjából igaz is, csakhogy pontosan megfogalmazva valójában egy kerület népének uralmáról van szó. Első látszatra ez nem is olyan lényeges eltérés, de tartalmilag és a történelmi hátteret ismerve már igenis fontos különbségről van szó. A valódi demokrácia csak kis közösségeken (kerületeken) belül működőképes, mert csak ilyen keretek között létezik a hatalom teljes átláthatósága. Minél nagyobb a közösség, egy ország, annál áttekinthetetlenebb a hatalom gépezete, vagyis csak látszat-demokráciáról beszélhetünk. Minél átláthatatlanabb a hatalom felépítése, annál könnyebben történik meg az, hogy a nép hatalomgyakorlási jogköre, illetékessége végül egy csoport (oligarchia) vagy egy személy (monarchia) kezében összpontosul. Ahol pedig nem a közösség, hanem egy csoport vagy egy egyén érdekei érvényesülnek, ott Platón következő megállapítása válik érvényesé: „Minden olyan állam pusztulása előrelátható, ahol a törvények nem az uralkodó uralkodását, hanem az uralkodó a törvényeket szabályozza.”

Az ókori görög demokrácia a kis területű poliszokra (városállamokra) korlátozódott, ahol egyáltalán nem volt szükségszerű a hatalom átruházása képviselőkre. A mai képviseleti demokráciákban többnyire nem a kis közösségek érdekei érvényesülnek, hanem a pártok, vagy még inkább a pártvezetők érdekei. A nagy országokban a demokrácia csak úgy valósulhat meg, ha a kis közösségek laza szövetségére épül a hatalom gyakorlása, az állam működése. Ezt az irányítási módot a szubszidiaritás fogalmával illetjük. Ennek értelmében az alapelv válik gyakorlattá, mely szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legjobban ismerik a körülményeket és a legnagyobb hozzáértéssel, tudással rendelkeznek az adott körülmények megváltoztatásához. Az államnak csak akkor volna szabad beleavatkozni egy közösség dolgába, ha az önmaga nem boldogul egy adott helyzet megoldásával, és erre külön segítséget kér. Ez azt jelenti, hogy a demokrácia magában hordozza az autonómia mindennapi és valós gyakorlatát, ugyanis ha egy adott közösség nem dönthet önállóan az őt érintő kérdésekben, akkor már nem is beszélhetünk valódi demokráciáról. Az igazi népuralom továbbá magába foglalja az isonomiát is. Ez a törvény előtti egyenlőséget jelenti, vagyis, hogy semmiféle társadalmi, vallási, etnikai, faji, nemi vagy más hasonló tulajdonság nem indokolhat egyenlőtlen bánásmódot vagy diszkriminációt. Az ókori Görögországban három kifejezés létezett az egyenlőséggel kapcsolatban: a törvény előtti egyenlőség (isonomia), a vélemény kinyilvánításának egyenlő joga (isegoria), a hatalomban való részvétel egyenlő joga (isocratia).  Ezeknek a tényeknek az ismeretében kimondható, hogy a mai képviselők mentelmi, vagyis sérthetetlenségi (immunitási) joga már a demokrácia alapelveinek súlyos megsértését jelenti, mivel kedvezőbb pozícióba kerülnek a többiekhez viszonyítva.

Mint a fentiekből is látjuk, az ókori demokrácia nagyban különbözött a mai demokratikus látszat gyakorlatoktól. Akkoriban igen keményen dolgoztak azon, nehogy visszaálljon az oligarchia vagy a türannisz (zsarnokság), ezért a hatalomban résztvevő tisztségviselőket úgy sorsolták ki. A területek önálló katonai egységekkel rendelkeztek, melynek vezetőjét egy évre választották. A tisztségviselők ellenőrzését is kialakították. Az ezekben dolgozókat is sorsolással választották, ahogy az esküdtbíróság tagjait is. A zsarnokság kialakulásának megakadályozására kitalálták a cserépszavazás intézményét. A cserépszavazás (osztrakiszmosz) az ókori Athénban egy olyan eljárás volt, mellyel egy túlságosan befolyásos személyt a nép tíz évre száműzhetett.

Az ókori demokráciákban a törvényhozás módja is sokban különbözött a mai gyakorlattól. Manapság a törvények, szabályok, rendeletek olyan gyorsan változnak, hogy néha nem is lehet követni őket. Ez az ókori Athénben teljesen másképp volt. Az athéni eklésziában (népgyűlésben) ugyan bármiféle javaslatot be lehetett nyújtani, ám ha ezekről bebizonyosodott, hogy törvényellenesek, nincsenek a nép javára, akkor a javaslat beterjesztőjét hihetetlen szigorú büntetésben részesítették. Ma a felelősségre vonás abból áll, ha egyáltalán bekövetkezik, hogy az adott illető lemond, vagy lemondatják, helyette azonban más, kevésbé látványos, de jól fizetett pozícióba kerül.

Írásomat ismét egy platóni idézettel szeretném zárni, ami híres művéből, az Állam c. könyvéből való, ahol többek között az igazságosság és igazságtalanság kérdéseivel foglalkozik. Könyvében többek között arról ír, hogy akik a hatalomért kapkodnak, azokat nem az igazságosság, hanem saját érdekeik vezérlik. Aki tehát teheti, olvasson bele a műbe, nagyon helyénvaló megállapításokat talál benne. Íme, egy a sok közül:

„…a legjobbak nem kívánnak uralkodni.

Ennélfogva a legjobbak nem kívánnak pénzért uralkodni, sem megbecsülésért, sem az uralkodásból nyilvánosan fizetséget húzva zsoldosnak minősülni, sem tolvajoknak, az uralomból titkon hasznot orozva. És becsvágyból sem kívánnak uralkodni, nem lévén becsvágyók. Kényszeríteni kell őket és büntetni, hogy uralkodni akarjanak. Ennélfogva rútságnak minősül, ha valaki önként kapdos az uralom után és nem várja meg a kényszert. Ha valaki nem akar uralkodni, annak a legnagyobb büntetés, ha gonoszok uralkodnak rajta. Gondolom, ettől félve vállalja az uralmat a derék, a jó, ha mégis vállalja, és még akkor sem úgy, mintha valami jólétbe, élvezetbe csöppenne, hanem csak kényszerből, hiszen nincs nála kiválóbb vagy vele egyenlő, akire átháríthatná. Azt hiszem, ha az állam csupa jó emberekből állna, az mind azért tusázna egymással, hogy ne uralkodjék; ebből világosan kitetszik, hogy az igazi vezető nem arra termett, hogy a maga javát keresse, hanem alárendeltjeinek javát. Különben minden értelmes inkább választaná, hogy más legyen az ő hasznára, semhogy ő a másért törje magát.”