Apáczai Csere János orvosi szakkifejezései a Magyar Encyclopaediában (1653)

A magyar nyelv fejlődéséről elmondható, hogy „a XVI. század végétől a XVIII. század közepéig tartó időszak tulajdonképpen a nyelvújítás első korszakának tekinthető” (Keszler 2013: 95). Természetesen ebben a kontextusban a nyelvújítás fogalmát tágan kell értelmezni, vagyis minden olyan szándékos és nagymértékben még csak egyénileg vállalt törekvést kell érteni alatta, melynek célja az uralkodó nyelvszokás módosítása, a nemzeti nyelv szókincsének tudatos gazdagítása volt (Fábián 1993: 21). Igaz, hogy Geleji Katona István (1589-1649) erdélyi református püspök mellett több tudós is foglalkozott az új szavak alkotásának elvi kérdéseivel, s őket nyelvújítóknak is tekintjük. Az engem érdeklő orvosi szaknyelv nem tartozott az érdeklődési körükbe (Keszler 2013: 95). Kétségtelen azonban, hogy éppen a XVII. századra esett a magyar nyelv, így a magyar szaknyelvek, és egyben a magyar orvosi szakszókincs fejlődése.

A teljes írás itt olvasható.