A parfümök története

Mióta világ a világ az illatoknak helye van az emberek életében, a vallásban, a kultúrában, a társadalmi szokásokban, a gyógyászatban, a szépségiparban és a szerelemben.

Az ókori görögök minden istenükhöz társítottak egy virágot, amelyről úgy gondolták, megsegíti őket, mivel az adott istenség tulajdonságait is magukba szívhatják a bódító aromával együtt. Így pl. Árész, a háború istene például a pipacsot kapta, ami a bátorságot, a küzdeni akarást és kitartást jelképezte.

Félretéve a mitológiát: tudományosan is bizonyított, hogy az illatok hatnak ránk. Viselkedésünkre, közérzetünkre, érzelmeinkre. Testünk illata pedig környezetünkre.

Az egyes szagok és az általuk ébresztett gondolatok közötti erős társadalmi összefüggés figyelhető meg. A tömjénről (annak ellenére, hogy a legelső parfümök alapanyaga volt!) mindenkinek a vallási áhítat és a templomi szertartások jutnak eszébe, míg egy finom virágos-gyümölcsös parfümről egészen biztosan egy csinos nő.

Az 1900-as évek elején a természetgyógyászok felfigyeltek az illatok beteg emberekre gyakorolt hatására, az aromaterápiára, amely valójában ősidők óta létezik, és napjainkra alternatív gyógymóddá nőtte ki magát. Mi sikerének titka? Talán az, hogy felismerték: az illatok hangulatváltozásokat idéznek elő a betegeknél. Például depressziós állapotú embereknél igen jó hatásfokkal működik a terápia. Nem magát a betegséget mulasztja el, hanem a közérzetet javítja, ezáltal könnyebben beindul a szervezet öngyógyító mechanizmusa. A  búzavirág jót tesz másnaposság ellen, a jázmin hófehér virágai pedig nem csak parfümként, de fürdővízbe szórva is egyfajta misztikus vonzerővel lengi körül tulajdonosát. A sarkantyúvirág nemi vágyserkentő, a rózsák művészi kreativitásunkat élénkítik. Az illatgyógyászok megfigyelték, hogy a gyümölcsök és a fűszerek illata éppúgy hat testünkre és lelkünkre, mint a virágoké. A narancs relaxál, az eukaliptusz pedig kitűnő hurutoldó megfázás, köhögés, orrdugulás esetén.

Már a legelső civilizációk használták a kellemes illatokat

A legrégebbi klasszikus parfümök körülbelül 4000 éve Ciprus szigetén készülhettek. Ott egy külön kis parfümgyár volt, mintegy 4000 m²-en, 60 különböző ülepítő edénnyel,megfelelő  keverő tálakkal, üvegcsékkel és tölcsérekkel.

Az első ismert parfümkészítő, Tapputi nevét egy Kr. e. 1200 körül készült mezopotámiai ékírásos tábla őrizte meg.

A parfümkészítés egy igen jelentős és megbecsült munkának számított az ókori Egyiptomban, ahol egyes „mágikus illatú” balzsamokat Ré napisten verejtékének neveztek. Az egyiptomiak a parfümöket kezdetben vallási és temetkezési rítusok alkalmával használták, kultúrájuk esszenciális részévé váltak. Hamarosan átalakult szerepük, kacérkodásra és szépségápolásra is kezdték használni őket. A felsőbb társadalmi osztályokba tartozó hölgyek édes mandulaolaj, méz vagy fahéj alapú kenőcsöket alkalmaztak, az egyszerű asszonyok pedig mentát vagy kakukkfűt. Az utolsó fáraódinasztia, a  Ptolemaioszok uralma alatt kezdtek behozni mirhát az araboktól, a perzsáktól és a kínaiaktól kámfort, Indiából pedig fahéjat.

A legősibb parfüm formula, a Kyphi volt, melyet az egyiptomiak használtak. Összetétele igen komplex volt, több, mint 60 aromát használtak: méz, bor, mazsola, mirha, sáfrány, jázmin, rózsa, koriander, tömjén, nád stb.

A zsidók is vallási rituálé miatt kezdték alkalmazni a parfümöket. Mózes második könyvében olvashatjuk, hogy az Úr még ezt is mondta Mózesnek: „Végy finom fűszereket: 500 sékel finom mirhát, feleannyi, vagyis 250 sékel jó szagú fahéjat, 250 sékel illatos nádat, 500 sékel kassziát – a szentély súlymértéke szerint –, hozzá egy hin olívaolajat, s csinálj belőle szent olajat, illatos kenetet, ahogy a kenetkészítők csinálják. Ezt a kenetet kell felszenteléshez használni.ˮ

Idővel az egyiptomiak, görögök és rómaiak már a fürdőhöz, ruhájukhoz, de még a szandáljukhoz is illatos olajat használtak, nemkülönben lámpásaikhoz, mely nagymértékben terjesztette az illatokat.

Vagyis ellentétben a mai parfümökkel az ókoriak olaj alapúak voltak. Elkészítési módjuk egyszerűnek bizonyult: olívaolajba áztattak különböző növényeket, legtöbbször levendulát, liliomot, rózsát vagy mandulát.

A rómaiak az 1. században csináltak először rózsavizet, készítőik, a seplasiarii-k nagy megbecsülésnek örvendtek. Az araboknál az Ezeregy éjszaka meséiben szólnak a rózsavízről, ahol Tighmus meghintette Janshah arcát vele, hogy felfrissítse.

A római korból a Rhodium, a Metopium, a Narcissimum és a Susinum nevű parfümök elkészítésének dokumentumai maradtak fenn, melyek alapja rhodoszi rózsa, keserű mandula, nárcisz, valamint az utóbbinak a rózsa, a méz, a sáfrány és a mirha voltak.

A lepárlás úttörőjeként Avicenna perzsa orvost és vegyészt (980-1037) ismeri az utókor. Módszerét, amely során virágokból nyert ki olajat, a keresztesek közvetítésével ismerte meg Európa, akik  soha nem érzett illatokat hoztak magukkal a Közel-Keletről.

Magyar vonatkozások

A keresztes lovagok új alapanyagokat és illat előállító technikákat hoztak keletről. A kínaiak és arabok nyomában járva az olasz és spanyol alkimisták is rátaláltak az etilalkoholra és a desztillációra, mellyel „tüzes vizet” csináltak. Előbb orvosi célra, majd likőröknek, később parfümöknek használták.

Az első európai, alkohol bázisú parfümöt királynévíznek vagy magyar víznek (franciául: eau de Hongrie vagy eau de la Reine de Hongrie) hívták. A 14. században készült, egész Európát meghódító parfüm – amelynek eredeti receptje mára már elveszett, a későbbiek szerint pedig főként rozmaringot és kakukkfüvet tartalmazott – a hagyomány szerint Károly Róbert magyar király lengyel felesége, Erzsébet királyné parancsára készült.

Marco Polo (1254–1324) utazásai hatalmas lökést adtak a fűszerkereskedelemnek. Úgy hitték, hogy a kellemes illatoknak fertőtlenítő hatásuk van és megvédenek a járványoktól. A gazdagok „illat labdákatˮ hordtak magukkal melyet pézsmával, ámbrával vagy aromás gyantával töltöttek. Az illatok használata új életstílust vezetett be. A költők szenvedélyesen ünnepelték a nőiességet. Az egyház szigorú figyelmeztetése ellenére a korabeli hölgyek és urak illatos fürdőket vettek, hogy elmerülhessenek az érzéki élvezetekben.

A parfümiparág fellendülése a nagy pestisjárványoknak volt köszönhető, ugyanis a korabeli európaiak meg voltak győződve arról, hogy a mérgező gőzök a fő bűnösök a fekete halál elterjedéséért. Így már a kezdetektől fogva különböző növényi olajokat használtak a levegő megtisztítása végett.

A reneszánsz és klasszicista időkben

A reneszánsz időszak alatt királynők és kurtizánok versengtek az első itáliai alkimisták által előállított titkos képletek megszerzése érdekében. A reneszánsz új életszemléletet hozott: építészek, mérnökök, művészek és tudósok utazgattak szerte Európában és cseréltek tapasztalatot, így az első kémiai értekezések elkezdték kiszorítani az alkímiát és annak receptjeit. Vasco de Gama, Kolumbusz, Magellán, a híres híres felfedező, új alapanyagokat hoztak Amerikából, Afrikából és Indiából: kakaót, vaníliát, perubalzsamot, dohányt, borsot, szegfűszeget, kardamomt.

Az egyre növekvő kereslet miatt a spanyol és olasz parfümkészítők zöme elhagyta hazáját (és a Medici családot) és üzleteket nyitottak Párizsban. A parfümmel illatosított kesztyűk hamarosan egész Franciaországban elterjedtek.

A klasszicista időkben Versailles-ban az illatok kultusza mámorító magasságokba emelkedett. A kesztyű-, illat- és púderkészítők szövetségbe tömörültek, és együtt fejlesztették tovább tudásukat. A Napkirály udvara lett a világítótorony, diktálva a divatot, szokást és praktikákat. Lévén, hogy a feljegyzések szerint négy év alatt XIV. Lajos csak egyszer fürdött, így az őt utánzó elit zöme is – mai szemmel nézve – ápolatlan volt. Ezt mintegy ellensúlyozva, a férfiak és nők túlzó mennyiségű parfümöt és kozmetikumot használtak.

XV. Lajos udvarát gyakran „parfüm udvarnak” hívták. A parfümök naponkénti váltása kötelező volt. Ez volt a gondtalan boldogság és ünneplés kora.

Igazi iparág vált belőle

Mária Terézia Magyar királynő lánya, Marie Antoinette idejében a higiénia újra divatba jött. Az illatízlés több kifinomult kompozíciót hozott létre, mely nagyban hozzájárult az első híres párizsi illatházak jövedelmezőségéhez. A Grasse vegyészek jól prosperáltak. Kölnben Johann Maria Farina elindította az „Eau de Cologneˮ-t. I. Napóleon francia császár valósággal rajongott ezért a márkáért, állítólag havonta 50 üveggel rendelt belőle.

A brit higiénikusak újraélesztették az illatos fürdők népszerűségét. A romantikus kor alatt a nők elvesztették érdeklődésüket a smink és az erős illatok iránt, visszafogottabb illatokat kerestek, mely jobban kifejezte egyéniségüket.  Ábrándosak és sápadtak voltak, kezükben enyhén illatosított zsebkendővel jártak.

A 19. század vége felé az illatipar egyre inkább a középosztálybeli hölgyeket vette célba. Feltűntek az első szintetikus illatösszetevők. Az 1871-ben alakult Német Császárságot egy rövid ám intenzív időszakra átitatta a vetiver és a pacsuli. Mindez véget ért a század végére, mikor is a megerősödött középosztály kifinomultabb illatok után mutatott keresletet. Virágzásnak indult a luxusáruk kereskedelme és a parfümkészítést egyre inkább művészetként tartották számon. Új, eredeti illatok tűntek fel, mint a kumarin, heliotropin, vanília és az első aldehidek – ezeket vadonatúj kémiai eljárásokkal nyerték és megindították az illatanyagok forradalmát. Ez volt a modern parfümkészítés születése.

A No 5-től a Miss Diorig

1900 –ban a „Belle Epoqueˮ illat –  köszönhetően a jól hangzó névnek és a gyönyörű üvegcsének – luxuscikké vált.  Az „Art Nouveau”-t  is lelkesedéssel ölelték keblükre az emberek. Coty, a tehetséges jövőbelátó összeállt a szintén nagyreményű Lalique-el és megalkották egy valódi luxusterméket, a „Fashion”-t.

Az eseménydús húszas évek bakfisai nagy étvággyal vetették bele magukat a emancipáció, az újítás örömeibe és felfedezték az aldehides illatok új frissességét és energiáját. Hebehurgya könnyedség lengte be a levegőt: sebességrekordok dőltek meg, egész éjszakákon át táncolták a Charleston-t, a némafilmek sztárjaitól pedig mindenkit el volt ájulva.

Coco Chanel 1921-ben megkérte Ernest Beaux-t, az orosz–francia kémikust és parfümőrt, hogy alkosson számára egy olyan „női parfümöt, amelynek nő illata van”. A világ első mesterségesen előállított parfümje a No. 5 nevet kapta, az északi sarkkörön túli világ ihlette, és több mint 80 összetevő felhasználásával készült. Titokzatos illatát a jázmin, rózsa és az ylang-ylang adja, melyek szintézisét metilionokkal és aldehidekkel oldották meg. A szantálfa, vanília, izoeugenol és a pézsma kellemes hatását kelti. A No. 5 hamarosan a legnépszerűbb illat lett, és máig a legtöbbet eladott parfümnek számít. 1960-ban Marilyn Monroe egy újságíró azon kérdésére, hogy mit visel az ágyban, azt válaszolta, hogy csupán néhány csepp Chanel No. 5-ot.

A Molinard francia parfümház által 1925-ben bevezetett, Habanita nevű parfüm illata olyan volt, mint a cigarettáé. Bár mindez ma már kissé furcsának tűnhet, akkoriban ez a „rosszlány” imidzsét keltette, ugyanis kissé pimasznak számított, ha egy nő dohányzott.

Érdekesség: a világhírű francia parfümkészítő, a Miss Dior megalkotója, Jean Carles (1892–1966) anozmiában szenvedett, vagyis egyáltalán nem volt képes érzékelni az illatokat.

A feltűnni vágyók designer által tervezett parfümöt viseltek

A II. világháború után a divat alkalmazkodott a korlátokhoz. Ezek voltak Hollywood „sose halunk meg” napjai, melyek alatt a stúdiók felépítették a filmcsillagok kultúráját. A designer-ek megalkották a különböző egyéniségek illatait: mindenkinek a saját életstílusa alapján. A kitűnni vágyók designer által tervezett parfümöt viseltek.

Az 50-es években megjelent az első férfi eau de toilette. Az illatok egyre inkább hozzáférhetővé váltak: tónusuk közkedveltté és érthetőbbé vált így szélesebb közönséget vonzottak. A levendula és vetiver diszkréten elegáns illata hozzátartozott a mindennapi jólápoltsághoz. Az amerikai hatás továbbra is fennmaradt, Estée Lauder piacra dobta első illatát.

A hetvenes években a nők kikövetelték individualizmusuk elismerését és büszkén hordták az „életstílus” illatokat. A férfiak tisztálkodási/borotválkozási rituáléjukon kívül is elkezdték használni az illatszereket. Az eau de toilette után külön férfiaknak tervezett illatok jelentek meg a piacon: a férfiillat nem korlátozódott csupán a borotválkozás utáni arcszeszre.

A nyolcvanas években a férfiak és nők fárasztó versenyfutásba kezdtek hivatali sikereket hajszolva. A nők erőt sugárzó ruhákat hordtak és túl erős illatokat, hogy így hirdessék szakmai sikereiket. Az új, Egyesült Államokból származó gyümölcsös irányzatok új irányt adtak a férfi és női illatoknak

Az internet világában

Az ezredforduló éveiben az Internet, mint egy óriás háló rátelepedett az élet minden mozzanatára, sőt még azon is túl. Ez volt a bolygóközi falu megszületése. Bizonyos parfümök visszanyúltak a gyermekkor lágyabb emlékeihez, a vanília, a karamell és tej édes jegyeihez. Az új de toilette friss vízillatú volt, mintha az egyszerűség utáni szomjunkat akarta volna oltani. Az illatok a tenger, a víz, a növények és a virágok illatát idézték, természetes érzetet keltve, újra az alapokra helyezve a hangsúlyt.

Marilyn Monroe kedvenc parfümjével, a Chanel No. 5-tel

Parfümöt szagoló nők egy óegyiptomi falrajzon

Parfümreklám az 1900-as évek elejéről

Női fej alakú etruszk parfümtartó a Kr. e. 2. századból

A kölnivíz flakonja és termékismerftetője 1811-ből

Johann Maria Farina (1685–1766), az „Eau de Cologneˮ feltalálója (ismeretlen szerző festménye)

A legenda szerint a „királynévíz” Piast Erzsébet (1305–1380) magyar királyné parancsára készült el (illusztráció a Képes Krónikából)

Egy 18. századi parfümkészítő műhely (a 2006-ban készült A parfüm: Egy gyilkos története c. film díszlete)