Történelmi járványok és fölkavart politikai iszap

A ragályok okozta traumák: a félelem, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság lelki feszültségeket gerjesztett mindig is a túlélők körében, az összegyülemlett düh pedig elégedetlenkedést, kételyeket szült a mindenkori rendszerek, hatalmak ellen. Az ókori, athéni pestistől kezdődően a XX. századi spanyolnátháig, a járványok különféle társadalmi mozgalmakat eredményeztek, és változásokat keltettek életre. A múltbéli spaletta igencsak széles, az egyik szélsőség az erőszakos fellépés, lázadás, fosztogatás, népirtás volt, a másik véglet az önsanyargatás. Mindig nagyon különböző, de legtöbbször mély társadalmi, gazdasági és politikai következményekkel jártak a nagy ragályok.

Az athéni pestisjárványról Thuküdidész feljegyzései tudósítanak. „Én megelégszem a betegség leírásával, hogy ennek alapján bárki olyan tájékozott legyen, hogy a kór, ha újra kitörne, ne legyen a számára ismeretlen, s úgy számolok be róla, mint aki magam is átestem rajta, és másokat is láttam benne szenvedni.” (Muraközy Gyula ford.). A betegség Kr. e. 430 körül Etiópián keresztül jutott el Athénba. A város ekkor háborút vívott Spártával. Nem csak a falak közt rekedt lakosság, hanem a hadseregben harcoló fiatal férfiak tömegei is a járvány áldozataivá váltak. A pestis majdnem három évig dúlt. A túlélők nem tisztelték többé a törvényeket és a vallási rituálékat sem tartották be. Ez Athén fénykorának a végét jelentette.

A középkori nagy pestisben, becslések szerint 25 millió ember halt meg Európában. A XIV. század közepén terjedő fekete halál számos társadalmi jelenség kialakulásához vezetett. Az egyik tragikus társadalmi hatás a zsidó lakosság "kútmérgezőként" való megbélyegzése volt. Ez pedig pogromokhoz, irtó-hadjáratokhoz, egész zsidó közösségek likvidálásához vezetett. Ugyanekkor éledt fel a flagellánsok mozgalma. Önostorozók már korábban is léteztek, de az 1349-ben tetőző pestisjárvány egyik szinte elmaradhatatlan kísérőjelensége a félmeztelen, magukat véresre sebző, bűnbocsánatért esedező emberek látványa volt. Ők a járványt Isten büntetésének vélték, aki rossz erkölcseik miatt sújtja őket, és ezért vezekléssel kell kiengesztelniük a haragvó Istent. Speyer város krónikájában így írtak az önmagukat ostorozókról: „Felvonulásuk során mindannyian szomorúak voltak, a fejüket befedték, az ostoraikon három szíj lógott, a kezükben vaskeresztet tartottak. Körbe álltak, levették a ruhájukat, testüket kendővel övezték, és véresre verték a hátukat, súlyos csapásokkal, közben szertartási énekeket énekeltek.” (W.J. ford.)

A lollardok a katolikus egyház ellen fellépő népi prédikátorok, a későbbi reformáció előhirnökei voltak Nyugat-Európában. A lollard mozgalom követői csendes visszavonultságban éltek, felebaráti szeretetet gyakoroltak, így a fekete halál idején az elhagyatott betegeket ápolták, a holtakat pedig tisztességesen eltemették. Szóval akkor is – mint minden korban – maradtak józanul gondolkodó és cselekvő emberek.

Persze nem csak mozgalmak alakultak ki, hanem társadalmi változásokat is hozott a pestis. 1349-ben az angol király kénytelen volt meghozni a munkásokról szóló rendeletét. A drámai méretű elhalálozási arány következtében munkaerőhiány keletkezett, főleg a mezőgazdaságban. Mivel nem voltak emberek, akik megműveljék a földeket, arassanak, ellássák az állatokat, a király törvénybe foglalta, hogy 60 éves korig, a férfiak és nők is kötelesek dolgozni, de a bérek árát is megszabta. Továbbá a kézművesekre, akik, ha túlzott árakat követeltek termékeikért, börtön várt. A nagy pestis következtében Anglia lett az első ország Európában, amely megszüntette a jobbágyságot.

Az újkori, 1830-as kolerajárvány globális válságot eredményezett az egész világon. Számos országban, városban vezetett felkelésekhez. Koleralázadásként szokták emlegetni azt a jobbágyfelkelést, amely 1831 nyarán robbant ki Magyarország északkeleti részén. Az amúgy is nincstelen jobbágyok a kormány tisztviselőit, a vármegyék urait támadták meg. Ugyanez játszódott le a poroszországi Königsberg városában, Posenben, a Memmel vidékén, ahol a helyi hatóságok ellen lázadtak fel az elkeseredett szegények.

A kolerától való félelem társadalmi feszültségekhez vezetett: a földbirtokosok elszigetelődtek a birtokaikon, a polgárok elmenekültek vidéki villáikba. A temetések körüli viták robbanógázként működtek. Amíg a szegények halottait koleratemetőkben temették el – hozzátartozók nélkül, gyakran tömegsírokban –, addig a gazdag polgárok megvásárolhatták elhunyt rokonaik földi maradványát, és azokat a családi sírokban temethették el. Az elhunyt szegényekkel való tiszteletlen bánásmód kézzelfogható nyugtalansághoz vezetett. A katonaságnak gyakran közbe kellett lépnie a temetők környékén összesereglettek ellen. A következő nagy kolerajárványok is hasonló elégedetlenségeket váltottak ki. Makszim Gorkij a Nap fiai c darabjában az 1892-es oroszországi kolerajárványt és az azzal kapcsolatos elégedetlenségeket írja le.

A spanyolnátha idején is keletkeztek mozgalmak. Például San Franciscóban, 1919 januárjában a városvezetés maszkhordási rendeletet hozott. Erre megalakult a Maszkellenes Liga, akik a szabadságjogaik korlátozása ellen tiltakoztak. Jelenleg is születnek mozgalmak, emlékezzünk csak a kijárási tilalom idején a fazékcsörömpölők tömegére nagyvárosainkban.

Michel Foucault francia filozófus a Felügyelet és büntetés című művében azt állítja, hogy a modern nemzet-államok közvetetten, de profitálnak a járványokból, ugyanis a járványügyi helyzetet kihasználva megfelelő ellenőrzéssel, megfigyeléssel, büntetéssel a saját hatalmukat szilárdítják. Sokszor – sajnos – a rossz politikai döntéseiket is legitimizálják ilyenkor.

 

 

 

 

 

 

 

Tiszteletlenül eltemetett, egymásra dobált pestises hullák feltárt tömegsírja Németországban. Az ilyen bánásmód gyakran borzolta a kedélyeket.

Önostorozó flagellánsok ábrázolása a Konstanzi Világkrónika lapjain.