A demokrácia fékei és ellensúlyai

Manapság egykönnyen dobálódznak a demokrácia, demokratikus kifejezésekkel, valamint folyton azt sulykolják, hogy a demokratikus kormányzás a leghumánusabb rendszer. Sajnos egy társadalom demokratikus szerveződése csak akkor lehetséges, ha az azt alkotó emberek politikai, erkölcsi tudata a legmagasabb fokon áll. Egy demokratikus világban az egyén a közösség érdekeit előtérbe tudja helyezni saját érdekeivel szemben, ha arra szükség mutatkozik.

A mai egoizált társadalomban az egyén önérvényesülése a trendi, ebből kifolyólag a demokrácia egyre távolabb kerül önmagától. A demokrácia alapelve az egyenlőség, minden tekintetben, de leginkább abban, hogy minden egyénnek lehetősége legyen annyit elsajátítani a társadalom által nyújtott lehetőségekből, amennyit csak tud. Egy önmagát demokratikusnak valló társadalom olyan körülményeket teremt, amelyekben polgárai minőségi életet tudnak élni anyagi, szellemi, lelki síkon egyaránt.

Egy demokratikus társadalom hangsúlyt fektet az egyén érdekérvényesítő képességének kibontakoztatására. Ezt kétféleképpen teheti meg, először is biztosítja a társadalom legkisebb egységének, a családnak a biztonságos működését, nemcsak törvények által, és anyagi javakkal, hanem társadalmi értékek sugallatával, családbarát programokkal, a munkaidő csökkentésével stb. Másodjára, a valódi demokratikus társadalom oktatási rendszere - gyermekközpontúsága ellenére is - a klasszikus értékek mentén épül fel. Egy jól működő és következetes oktatási rendszer biztosítja a jól képzett, politikai és erkölcsi felelősséggel rendelkező polgár kialakulását. Csak akkor működőképes a demokrácia, ha mindenki átérzi annak súlyát, hogy milyen felelőséggel jár a közösség irányításának a rá háruló feladata. Legyen csupán választó az egyén, már akkor is befolyásolja közösségét a leadott vagy le nem adott szavazatával, ám az egyén felelőssége még nagyobb súllyal bír, ha valaki közösségének képviselőjévé válik.

A demokrácia résztvevőinek érdekérvényesülése a politikai vitákon keresztül kellene kifejeződésre jutnia. A vitákban résztvevők érveik kinyilvánításakor egy közös pont, nézet létrehozásáért "vitatkoznának” érveik és ellenérveik felsorakoztatásával. Manapság azonban nem látunk az országgyűléseken vitákat, csak arra hasonlító utánzatokat, és mivel a „művelt” közönség ez alapján inkább érzelmi döntéseket hoz, így a demokrácia kisiklásának lehetünk szemtanúi.

Bár a történelemben mindig akadtak példák arra, hogy a demokratikus folyamatok megvalósulását valamilyen szabályokkal biztosítsák, ezek ideig-óráig, egy-egy jellemében erős politikus irányítása idején érvényesültek csak, hogy idővel elsorvadjanak, és a múlt homályába vesszenek. Az ilyen jellegű hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerének használata a demokráciában a felvilágosodás óta feltétel, de már az ókorban is létezett. Az athéni politikus Kleiszthenész nevéhez fűződik a cserépszavazás bevezetése. Célja ezzel egy adott személy túlzott befolyásának, a demagógia kialakulásának lehetetlenné tétele volt. A szavazásban 6000 athéninak kellett részt vennie, hogy érvényes legyen. Akinek a neve egy cserépdarabon túl sokszor szerepelt, azt 10 évre száműzték.

A demokrácia hatalmi fékeinek és ellensúlyainak legfontosabb alapeleme a hatalomgyakorlás három ágának: a törvényhozásnak, a végrehajtásnak és a bíráskodásnak a különválasztása. További fontos eleme az alulról szerveződés elve. Egy demokrácia akkor működik igazán, ha a hierarchiában alacsonyabb fokon álló szervek minél nagyobb fokú autonómiával rendelkeznek a központi szerv(ek)hez viszonyítva.

A demokrácia akkor működik sikeresen, ha az egymásra utalt emberek maguk hozzák a közös életükre vonatkozó döntéseket, olyan módon, hogy mindenkinek egyenlő joga van a döntési folyamatban való részvételre, és a döntések alkalmával nem csak a többségi döntéseket veszik figyelembe, hanem a kisebbségek pozitív megkülönböztetését is lehetővé teszik, ha azzal nem ártanak a közösség egészének.