A méltóságteljes élet

Aki méltóságteljesen viselkedik, az a legkörültekintőbb erkölcsi normák szerint cselekszik minden helyzetben. Ha egy méltatlan világban nő fel valaki, akkor nem tanulja meg sem önmagát, sem másokat tisztelni. A méltatlan élet viszont megbetegíti az embert és általa a társadalmat.

Van, amikor külső tényezők gátolják a méltóságteljes élet megélését, ilyenek a háborúk, a különféle szabadságjogok gátolása, az anyagi bizonytalanság stb. Van, amikor belső tényezők gátolják az emberi méltóság kiteljesedését. Ilyen az, ha valaki olyan körülmények között nő fel, hogy nem sajátíthatja el a tisztességes élet normáit.

Manapság egy látszatvilágban élünk, ahol szinte nincs is olyan dolog, aminek ne volna világnapja. Látszatra mindent védünk és segítünk. Mindenhol zajlik a nagy felvilágosodás. Az élet minden területén a toleranciával, az erőszakmentességgel, az emberi jogokkal találkozunk, miközben a világ egyre önzőbb és telhetetlenebb lesz. Vajon „megbetegedhet” a társadalmi normák rendszere és méltatlanná válhat az emberiség önmagához? Az alábbiakban ennek próbálok utánajárni.

„A szabadság, az erkölcsösség, és az emberi méltóság pontosan abban áll, hogy nem azért cselekszik jól valaki, mert kényszerítve van rá, hanem azért, mert magától belátja, akarja, és azt szereti.” (Mihail Alekszandrovics Bakunyin)

Akiben megvan az emberségesség csöppnyi csírája, az nagyon jól tudja, hogy mennyire fájhat a lélek. Ám nem csak fáj, hanem furdal is minket, ha nem a belénk nevelt értékek szerint cselekszünk. Azt valószínűleg már kevesebben tudják, hogy az agykutatás ma már bebizonyította, a lelki fájdalom pillanataiban az agyunknak azon részeiben tudnak fokozottabb agytevékenységet mérni, ahol a fizikai fájdalmat is beazonosították, mérték. Vagyis e kutatások alapján megállapítható, a lelki fájdalmat a fizikai fájdalommal egyenrangú módon észleli az agyunk. Egy mindennapi példával élve ezt úgy magyarázhatjuk meg nagyon leegyszerűsítve, hogy amikor valaki sérteget bennünket, vagy ha csak lekezelően beszél hozzánk, azt ugyanott érzékeli az agyunk, mintha bokán rúgott vagy megütött volna minket. Persze a fájdalom intenzitása, mértéke másmilyen.

Nem vagyok pszichológus, de nagyon is érdekel, miként működik a lelkünk. Tanárként fontosnak tartom, hogy ismerjem a lelki egészségmegőrzéssel kapcsolatos mai tudományos álláspontokat. Dr. Gerald Hüther német agykutató és neuron-biológus könyveinek, és a Youtube-on elérhető német nyelvű előadásainak köszönhetően egy igen lebilincselő témakörből kaphattam ízelítőt. Neki köszönhetően kezdtem el megérteni, hogy mi is okoz egyre nagyobb feszültséget bennem és a körülöttem élők életében, hogy miért is vagyunk folyton elégedetlenek, görcsösek ebben a felgyorsuló és elvaduló világban. Mert önzőségre sarkall bennünket? Vagy más bújik meg a háttérben?

Mi okozza bennünk a nyugtalanságot? A válasz megértéséhez előbb egy kicsit meg kell ismernünk az ész működésének folyamatát. Az agy, mint minden élő szerv azon dolgozik, hogy minél kevesebb energiával minél hatékonyabban működjön. Ennek megfelelően a bennünket ért ingerek alapján az agysejtjeink között olyan kapcsolódási helyek (szinapszisok) alakulnak ki, amelyek segítségével a gyakran megismételt tevékenységeink során egyre automatikusabban cselekszünk. Példaként említhetném a biciklizés elsajátítását. Az első próbálkozásokkor még több mindenre kellett összpontosítanunk, nehogy leessünk, lepottyanjunk. Egyidejűleg egyensúlyoznunk kellett, emellett elég gyorsan tekerni a pedált, hogy meglegyen a kellő sebességünk, továbbá kormányozni és a forgalomra is figyelni. Az agyunk előbb-utóbb megszokta ezeket a többirányú és egyszerre zajló cselekedeteinket, majd rögzítette őket az adott agysejtek közötti kapcsolat-rendszerek kialakításával. Azóta könnyedén kerékpározunk, sőt beszélgetni és nézelődni is tudunk közben. De ugyanez van bármi mással is, amit megtanultunk és rendszeresen végzünk. Egy bizonyos kezdeti fázis után kialakul bennünk a rutin.

De miként kerül a fent leírt folyamatba az emberi méltóság és a lelki fájdalom? A válasz igen egyszerű. Gyermekkorunkban nem csak készségeket tanulunk meg, hanem értékrendeket is elsajátítunk. Ilyen értékek az idősek tisztelete, a becsületesség, az igazmondás, a segítőkészség, az empátia, a rendszeretet, a következetesség, a szorgalom. Lehetne még folytatni, hiszen számos érték van még a felsoroltakon kívül. Értékrendünk kialakulása attól függ, hogy milyen környezetben nevelkedtünk. Felnőtt korban viszont már tudatosan is alakíthatjuk, bővítve vagy szűkítve értékrendünket. Minél szélesebb körű jó tulajdonságokkal rendelkezik egy ember, annál inkább dukál neki a barátságos, jóindulatú elnevezés. És ha valaki humánus, jólelkű, előzékeny, akkor méltó életet él, vagyis tisztelheti önmagát, becsülettel nézhet a saját szemébe. Ez az állapot megnyugvást, lelki békét, boldogságot, élni akarást, tettrekészséget eredményez. A mai világban viszont folyamatosan szembekerülünk a saját méltóságunkkal, hiszen ez a világ egyre kevésbé becsüli az őszinteséget, illemet, a korrektséget, a hűséget, az igaz barátságot, az önfeláldozást.

Mindezeknek az erényeknek csak a látszatát tiszteli, de közben a filmekben, rajzfilmekben, a hírekben ezek ellentétjei szerepelnek. A mindennapi életben megélt méltatlan helyzetek, a könyökölés, a másik lebecsmérlése, kifigurázása, de a brutális erőszaktól hemzsegő filmek, a durva szövegű dalok mind-mind – a tudtunkon kívül – az emberi méltóságunkat támadják. Pedig mindannyian egy igazságos, megértő világban szeretnénk élni, amelyben megbecsülnek bennünket. Ám mindaddig, amíg ez a világ a méltatlanság irányába száguld, addig szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy egyre több minden fog zavarni minket, és ez mindinkább fokozódó nyugtalansággal tölti ki majd az életünket. A pszichikai fájdalmat pedig, mint ahogy már leírtam, az agyunk úgy érzékeli, mintha testi fájdalom ért volna bennünket. Egyszóval az „én megérdemlem”, a „nekem jár” önzőséget hirdető jelen világ lelki fájdalmakat és boldogtalanságot okoz! Nincs azonban veszve semmi! Ha az ember tudatában van mindennek, akkor ki tudja kerülni azokat a helyzeteket, amelyek nem méltóak hozzá. Persze nem lehet minden feszültséget kiiktatni, de rengeteg kellemetlenségtől megkímélheti magát a tudatosan élő lélek. Kis lépésekben, de minden tőlünk függ!

Írásomat két idézettel szeretném zárni, abban a reményben, hogy egy méltóbb világ építőivé válunk! Először jöjjön mégis két igen jól ismert frázis: Jó tett helyébe jót várj! Cselekedj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled is cselekedjenek!

És íme, az idézetek:

„Soha az ember meg ne alázza magát, még akkor se, ha azt hiszi, hogy ezzel valamit elérhet, amit különben sem sikerülne elérnie. Az emberi méltóság mindennél előbbre való, s nem szabad áruba bocsátani, mert az ember csak kellemetlen perceket s utólagos szégyent meg bosszúságot vásárol vele.” (Wass Albert)

„Az emberi méltóságot sárba lehet taposni, meg lehet tépázni, könyörtelenül ki lehet gúnyolni, de elvenni csak akkor lehet, ha megadja magát.” (Michael J. Fox)