Bakócz Tamás jobbágysorból emelkedett fel. Származását sosem szégyellte és tagadta, inkább büszkén vallotta, hogy „nem nemes szülők gyermeke, és szegény házból magasztalta föl a Gondviselés kegye.” Családi neve fölött sok vita folyt: hol Bakocsnak, hol Bakacsnak, illetve Bakácsnak említik a források. Fraknói Vilmos 1889-ben, a róla írt könyvében véglegesítette a Bakócz nevet.
Nem ismerjük pontos születési dátumát, korabeli források alapján mondható, hogy 1442 körül látta meg a napvilágot a Szatmár vármegyei Erdődön (ma: Ardud, Románia).
Tamás édesapja, Bakócz Ferenc, a Drágffy család jobbágyaként valószínűleg a kerékgyártó mesterséget űzte. Erre utalhat a kerék, amely a Bakócz Bálint titeli prépostnak adományozott címerpajzson látható. Ferencnek öt fia (Bálint, Tamás, Ferencz, Miklós és János) és két leánya (Katalin és egy másik leány, asszonynevén Kancler Angelusné) volt.
Bakócz Tamás címere
Ebből a környezetből az egyedüli felemelkedési lehetőségnek az egyházi pálya bizonyult. Előbb bátyja, Bálint lépett a papi pályára. Ország Mihály nádor anyagilag támogatta és egyengette útját. Miután Janus Pannoniust kinevezték pécsi püspökké, Bálint átvette a dúsgazdag titeli prépostságot. Tamás és öccse, Ferencz szintén a szatmárnémeti domonkosok kolostori iskolájában kezdték meg tanulmányaikat. Bátyjuk, Bálint prépost támogatásával előbb a krakkói, majd a ferrarai és a padovai egyetemen folytatták tanulmányait. Diákévei során Tamás az Erdődi vezetéknevet használta.
Bakócz erdődi mellszobra, amely Gergely Zoltán alkotása
A papi pályán
Tamás 1470 táján tért vissza Magyarországra. Jó ajánlólevéllel a kezében Rangoni Gábor erdélyi püspök munkatársa lett. Mivel a püspök Mátyás király titkos kancellárja is volt, Tamást is beavatta előkelő köreibe, ahol a tehetséges fiatal pap kisvártatva magára vonta az uralkodó figyelmét is. Miután Váradi Péter előléptetésével megüresedett a kancelláriai titkári posztja, püspöke protekciójának köszönve Bakócznak sikerült megkaparintania az állást. 1480 őszén Bakócz Bálint lemondott titeli préposti címéről, és azt öccsének engedte át. Tamás műveltségének, tehetségének és képzettségének köszönhetően a magyar egyház magasabb szintjein is kibontakoztathatta tehetségét, 1486-ban Győr, 1491-ben Eger püspöke, 1497-ben pedig esztergomi érsek, prímás lett. Még Mátyás király életében királyi tanácsosi rangot kapott. A trónöröklés kérdésében színleg Mátyás, ill. Corvin János, titokban azonban Beatrix mellé állt, hogy azután a kancellárság reményében végül Ulászló mellett vesse latba tekintélyét. 1491-ben az ő közreműködésével történt meg Ulászló és Beatrix színlelt házasságkötése. II. Ulászló alatt főkancellár lett, 1493–1499 között pedig a koronaőri tisztséget látta el. Bakócz új hivatalában még szélesebb körű hatalomra tett szert. A velencei követ jelentése szerint Bakóczot „az ország második királyának” nevezték, aki „saját hazájában pápa is, király is, egyszóval minden, ami lenni akar”. A köznemesi párt 1497-ben és 1498-ban nyíltan korrupcióval és oklevélhamisítással vádolta meg, de ez nem buktatta meg.
1500-ban, VI. Sándor pápa által római bíborossá történő kinevezése után komoly nemzetközi elismertséget szerzett magának. Szövetségesei között tudhatta nemcsak a pápát, hanem XII. Lajos francia királyt és a Velencei Köztársaságot is. II. Gyula pápa konstantinápolyi pátriárkává tette. A cím valójában névleges volt, hiszen Rómának nem volt valós egyházszervezete Konstantinápolyban, ugyanakkor a cím birtokosa a pápa utáni második legmagasabb rangú főpapnak számított.
A mecénás
Magyarországon a reneszánsz művészet Mátyás király művészetpártolásának jóvoltából honosodott meg. Mátyás nem elégedett meg azzal, hogy ahol csak lehetett, a legjobb olasz művészeket foglalkoztatta, hanem igyekezett hazai műhelyeket létesíteni. A király után a legtöbb anyagi erőforrással a főpapok rendelkeztek, akik úgyszintén olasz vagy inkább olaszok mellett tanult magyar reneszánsz mestereket bíztak meg palotáik, székesegyházaik ékítésével (Váradi Péter Bácson, Báthori Miklós Vácott, Thurzó Zsigmond Váradon, Várdai Ferenc Gyulafehérvárott stb.).
Mátyás király után a legfőbb műpártoló Bakócz Tamás volt, ő emeltette 1506 és 1511 között a közép-európai viszonylatban páratlan, róla elnevezett kápolnát. A kor művészetének neves történetírója, Giorgio Vasari leírása szerint Bakócz az olasz Andrea Ferruccit – aki Michelangelo munkatársa volt – kérte fel az általa megálmodott kápolna tervének elkészítésével. A kápolna alapkövét személyesen az érsek tette le (ugyanabban az évben, amikor II. Gyula megbízásából Rómában Bramante tervei alapján elkezdődött az új Szent Péter-bazilika építése). A kápolna belső terét vörös márványból készítették olasz kőfaragó mesterek. Az oltár szintén Andrea Ferrucci alkotása, készen érkezett Itáliából 1519-ben. A Bakócz-kápolna a Jagelló-kor egyik legszebb reneszánsz alkotása, egyben az egyetlen épségben fennmaradt magyar reneszánsz épület, amely szerencsésen túlélte a török 130 éves uralmát és a Szent Adalbert-székesegyház pusztulását is. A középkori székesegyház romjait véglegesen Barkóczy Ferenc és Rudnay Sándor hercegprímások érseksége idején távolították el, hogy helyet adjanak az új templom, a mai bazilika építésének. 1826-ban Packh János építészt bízták meg a feladattal, hogy az eltérő tájolású, 11 méterrel mélyebbre kerülő székesegyházhoz hozzáillessze a kápolnát. A műemlékvédelem európai szintű korai példájaként a vörös márvány kápolnabelsőt 1600 darabra fűrészelték, megszámozták és oldalkápolnaként beépítették az új székesegyházba. Ezt a különleges feladatot hat hónap alatt végezték el.
Az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnája Magyarország egyik legkiválóbb reneszánsz emléke
A Bakócz-graduálé első lapja. A latin nyelven íródott díszkódex a világ egyik legnagyobb kódexe. (76×60,5 és 85×62 cm). A két kötet összsúlya több mint 110 kg
Majdnem pápa
Az Egyházi Állam VI. Sándor pápa halála (1503. augusztus 18.) után azonnal lerázta a Borgiák uralmát. Ebben a fő szerepet Giuliano Rovere bíboros játszotta, akit III. Piusz rövid, 26 napos pontifikátusa után, az év október 31-én II. Gyula néven pápává választottak. A kor követelményei szerint sokoldalú egyéniség volt (politikus, diplomata, mecenás), de mindenekelőtt államférfi és hadvezér (nevéhez fűződik a Svájci Gárda megalakítása). II. Gyula célja nemcsak a pápai állam szuverenitásának felvirágoztatása és kiterjesztése, hanem Itália leghatalmasabb államává való tétele volt. E cél megvalósításának legnagyobb ellenfelét XII. Lajos francia királyban látta, ezért politikája következetesen franciaellenes volt. Míg a pápa „közelről sem egyházias fegyverekkel harcolt a »legkatolikusabb király« ellen, addig XII. Lajos kimondottan egyházpolitikai eszközökkel, az egyetemes zsinattal lépett fel a pápa ellen”. Hogy félreállítsa a pápát, 1511-be a franciabarát bíborosokkal egy egyetemes zsinat összehívását szorgalmazta Pisában. Válaszul XII. Lajos hamis zsinatára II. Gyula meghirdette az V. Lateráni Zsinatot, amelyen Európa minden fejedelme képviseltette magát, a kiközösített francia király kivételével. Ezen a zsinaton Magyarországot Bakócz képviselte. Noha kezdetben II. Ulászló magyar király és maga Bakócz is semleges állaspontra helyezkedett Pisa és Laterán között (ennek oka az volt, hogy Bakócz jó viszonyban volt XII. Lajossal), de végül a pápa mellett foglalt állást. II. Gyula pápa Bakócznak címzett meghívólevelében így fogalmazott: „Főtisztelendőségedet úgy várják Rómába, mint a Messiást, mert egyedül tartják képesnek arra, hogy az Egyház hányatott hajóját az üdvösség révpartjára vezesse.”
Bakócz 1512. január 26-án érkezett az Örök Városba, díszes bevonulása a császárokéhoz volt hasonló. Az esztergomi érsek tevékenyen részt vett a zsinat tárgyalásain, amely több üdvös, de végre nem hajtott reformhatározatot hozott. Ezek közül a legfontosabb a simónia újbóli eltiltása volt a pápaválasztásnál. A rendelkezés elsősorban Bakócz ellen irányult, aki nem rejtette véka alá, hogy az öreg és beteges pápa helyére pályázik. II. Gyula nyíltan utódjául nem nevezett meg senkit, de a diplomáciai körökben köztudomású volt, hogy halálos ágyán óva intette a bíborosokat, hogy ne válasszák meg utódául a magyar érseket, mert nem tartotta alkalmasnak az általa vitt politikai vonal folytatására.
II. Gyula 1513. február 20-án hunyt el. Az interregnum idején az Egyházat és a pápai államot 3 fős bíborosi testület irányította, amelynek Bakócz is tagja volt. Magyarország és Lengyelország uralkodói Bakócz megválasztását óhajtották, komoly kampányt is folytattak ennek érdekében.
A bíborosi kollégium március 4-ére tűzte ki a pápaválasztás kezdetét. Huszonnégy bíboros (18 olasz, 3 spanyol, egy-egy svájci, angol, francia) gyűlt össze. A konklávét megnyitó szentmisét Bakócz Tamás celebrálta a régi Szent Péter-bazilika Szent András-oltáránál. Az előzetes tanácskozások öt napig tartottak, majd következett a szavazás. A szavazás első fordulóját március 10-én tartották, amelyen a legöregebb bíborosra 13 szavaztak, Bakócz Tamás 8 szavazattal második lett, Giovanni Medici pedig 1 szavazatot kapott. Mivel hiányzott a kétharmados többség, ezért másnap újabb szavazást tartottak. Időközben a fiatalabb bíborosok felkeresték Medicit a lakosztályában, egyeztették álláspontjaikat, így még aznap este megszületett a döntés amit másnap egyhangúan megszavaztak: nem az Egyházat a lelki megújulás felé vivő magyar érseket, hanem a firenzei bankárok ivadékát, a 38 éves Giovanni Medici bíborost választották meg pápává, aki felvette a X. Leó nevet.
A „vígaszdíj”
Bakócz tudatában volt annak, hogy kudarca csalódást okozott honfitársainak, és a magyar politikai viszonyok miatt esztergomi széke is ingatag. Mivel az újonnan megválasztott pápa gyakran betegeskedett, titkon bízott benne, hogy még megkaparinthatja Szent Péter trónusát. Emiatt nemigen sietett visszatérni Magyarországra. X. Leónak azonban egyre kínosabbá vált Bakócz jelenléte, és hogy végre eltávolítsa Rómából, kárpótlásként Észak-, Közép- és Kelet-Európa teljes hatáskörű apostoli legátusává nevezte ki. Továbbbá „vigaszdíjként” megbízta egy török elleni keresztes hadjárat megszervezésével és vezetésével – amely Magyarországon a Dózsa-féle parasztfelkelésbe torkollott.
Bakócz több mint két esztendei távollét után, 1514. március végén érkezett vissza Budára. A pápai bullát április 16-án, húsvétvasárnap, a budavári szent Zsigmond templomban tartott ünnepélyes mise után hirdette ki. Bakócz minden egyházmegyében helynököket nevezett ki a kereszteshad szervezésére. Az egész ország mozgásba jött. Jobbágyok, kézművesek, szegény nemesek és papok tömegesen siettek a kitűzött gyűlhelyekre, hogy szolgálatukat a kereszt ellenségeinek leküzdésére felajánlják. A sereg fővezérletével Dózsa György székely hadnagyot bízta meg. Május közepére az országban mintegy 40 ezer fős paraszti had gyűlt össze, a nemesség pedig egyre növekvő aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését. Sőt mivel éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkás kezeket, jobbágyaikat erőszakos módon megakadályozták abban, hogy távozhassanak. Bakócz – a nemesek panaszai miatt – betiltotta a további toborzást, majd május 24-én az egész hadjáratot is. E hírek hallatán a keresztesek hangulata jelentősen megváltozott. Lassan a parasztok ráébredtek arra, hogy az elmúlt évek parasztellenes törvényei okán az ő igazi ellenségük nem a török, hanem a nemesség, és uraik ellen fordultak. A keresztes háború kisvártatva parasztlázadássá alakult át, amelyet a főurak rendkívül kegyetlen módszerekkel vertek le. Ezzel megpecsételték a történelmi Magyarország sorsát. A gyengekezű Jagelló-királyok idején ugyanis a széthúzó főurak és a köznemesek képtelenek voltak megvédeni az országot a töröktől. A jobbágyokra pedig nem számíthattak 1514 után, így elkerülhetetlen volt az 1526-ban bekövetkező katasztrófa, a katonai összeomlás.
Bakócz Tamás sajátkezűleg írt levele 1514-ből
Utolsó évei
Bakócz ezzel a balszerencsés szervezkedéssel háttérbe szorult a magyar politikai életben, népszerűtlenségét jelezte, hogy az 1514-es országgyűlésen törvényt hoztak arról, hogy jobbágyi származású egyházi személy többé ne ülhessen püspöki vagy érseki székbe. Saját egyházkörzetében is mind népszerűtlenebbé vált, hiszen hatalmi törekvéseivel párhuzamosan udvara mind fényűzőbb lett. Szoros barátságban és együttműködésben állt Werbőczi Istvánnal, és 1515-ben segített a Habsburg-Jagelló szerződés megkötésében. II. Ulászló király halálát (1516) követően, főleg betegsége súlyosbodása miatt, egyre kevésbé tudott részt vállalni a magyar politikai életben, utolsó éveit visszavonultan töltötte Esztergomban. 1521 májusában köszvénytől megkínzott testtel még megjelent a budai országgyűlésen, mert hírét vette, hogy a török ismét Magyarország ellen készül. Június 15-én este 10 órakor örök álomra szenderült. Az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájában helyezték örök nyugalomra.
Végrendeletében – melyet Werbőczy István előtt tett – az egyházon és családján kívül, hatalmas összeget hagyott a királyra a végvári rendszer megerősítésére, amely már halála után tíz nappal kikéretett. A török veszély miatt ingó hagyatékát – szépmívű asztali készleteket, bútorokat, ékszereket, szőnyegeket, kelméket – lefoglalták és kalmárok prédájává tették, amely kellő időben és módon történő értékesítés esetén a török támadás feltartóztatására elegendő lett volna. Személyes tárgyai közül főpapi mellkeresztje, kelyhe, miseruhája és a rendelésére készített kétkötetes énekes kódex, az úgynevezett Bakócz-graduálé megtekinthető az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban, illetve Könyvtárban. Bakócz Tamás, bár nem állt az életszentség hírében, személyében mégis kivételes tehetségű főpapot veszített a Magyar Katolikus Egyház.
.jpg)
