Szeszélyes járványok a történelemben

A civilizációs betegségek nagyobb részt a nem megfelelő életvitel következményei. Külső és belső tényezők egyaránt hatnak e kóros elváltozások kialakulására. Ezek: a mozgásszegény életmód, a stressz, a készkaják, gyorséttermek ételei, vagyis a rostban, vitaminokban, ásványi anyagokban szegény étrend, a szénhidrátok túltengése a táplálkozásban, továbbá a légszennyeződés, elektroszmog, permetek, stb., de ide sorolhatók a káros szokások (dohányzás, alkohol, drog, zabálás, a testi és lelki higiénia elhanyagolása). A civilizációs betegségek a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az elhízás, a különféle ízületi bántalmak, vastagbélrák, a csontritkulás, az alvászavarok, a pánikbetegség, de még a depresszió is.

A járványok is e betegségek közé tartoznak, hiszen ezek is azóta léteznek, amióta az emberek nagyobb közösségekben, összezárva élnek. Ahogy változtak az emberek szokásai, valamint a társadalmi körülmények egy-egy adott korban (törvények, településtípusok, kereskedelmi kapcsolatok, háborúskodás) úgy változtak a járványok is. Vannak ragályok, amelyek csak párszor jelentek meg, mások pár évszázadon át tartották rettegésben az embereket.

1278-ban, 1374-ben, 1375-ben és 1418-ban különös járványos betegség, egyfajta táncőrület tört ki Európában. A németországi Aachen városából származik több korabeli leírás, hiszen itt dühöngött a legjobban. E kór épp egy pestisjárvány után tört ki, amikor a túlélők összegyűltek egy szertartásra, ahol a papokkal együtt hálát adtak volna az Istennek. Ekkor a tömegben egyesek egész testükben vonaglani kezdtek, megváltozott a taglejtésük, ide-oda kapkodtak, nem tudtak uralkodni magukon. Mozgásuk idétlen táncikálásnak tűnt, innen kapta a betegség a vitustánc elnevezést, de hívták még népi nyelven nyavalyatörésnek is. A Magnum Chronicon Belgicum így számol be erről az 1374-es eseményről. „Ez évben csodálatos népség jött Aachenbe, s innen továbbvonult Franciaországba, Mindkét nembeli emberek, az ördögtől ingereltetve, kéz a kézben táncoltak körül az utcákon, a házakban, a templomokban, szökdécselve és zajongva. Amikor a tánctól kimerültek, mellfájásról panaszkodtak és kendőkkel dörzsölték magukat, ordítva, hogy különben belehalnak.”  A járvány érdekessége az, hogy nem a „védőintézkedések” voltak azok, amelyek nyomán eltűnt. A betegség persze ma is létezik, de nem járványszerű immár. A wikipédián ez olvasható róla: A vitustánc egy olyan tünetegyüttes, amely főleg az arcban és a végtagokban jelentkező, gyors rángások jellemeznek. Oka lehet a reumás láz, a központi idegrendszer érintettsége esetén, de lehet az A csoportú streptococcus (GAS) okozta fertőzések következménye is.

A vitustánchoz hasonlóan más járványok sem a korabeli védőintézkedések hatására szűntek meg, hanem akkor hagytak alább, amikor a társadalmi körülmények és az emberek szokásai is megváltoztak, vagy maga a betegség kórokozója már nem volt többé annyira veszélyes az emberre, hiszen a túlélők szervezetében kiépült a test megfelelő védőmechanizmusa. A vitustánchoz hasonlóan a lepra vagy bélpoklosság is tudott járványszerűen terjedni. Ez a betegség kb. 4000 éve ismert, de valószínűleg sokkal régebb óta van jelen. A lepra egy krónikus, hosszú inkubációs periódusú fertőző betegség, amelyet a Mycobacterium leprae vált ki, és amely a bőr, a nyálkahártya, az idegszövet és a csontok észrevehető változásával jár. A lepra ragályszerű elterjedése a középkorban a keresztes háborúknak tulajdonítható. A járvány a csúcspontját a 13. században érte el, de két évszázaddal később eltűnt a gyakori betegségek listájáról. Járványszerű terjedése, de az eltűnése is annak köszönhető, hogy a Szentföldről visszatérő keresztesek új higiéniai tudatosságot hoztak magukkal, aminek eredményeként fürdőházak épültek. A fürdők ekkoriban nem csak tisztálkodásra szánt helyek voltak, hanem ott betegeket is gyógyították érvágással, köpölyözéssel stb.. Magával a tisztálkodással nem lett volna baj, hanem a kór terjedését azok az eszközök okozták, amelyekkel gyógyítottak, és amelyeket nem fertőtlenítettek kellően. Továbbá a fürdőzés bűntudatot keltett a középkori emberben, és tudjuk, hogy a pszichének milyen óriási hatása van az emberi szervezetre. A bűntudat onnan eredt, hogy az egyház, Szent Ágoston javaslata szerint előbb havi egyszeri fürdést engedélyezett, de Szent Jeromos óta teljesen tiltotta a felnőttek fürdését, mert azt a keresztelés szentségének meggyalázásaként értelmezte. A kora újkorban az egyház helyzete teljesen megingott, így ez a negatív hatás megszűnt, erre megváltoztak a higiéniás viszonyok is, és érdekes módon a lepra is ekkor került vissza a ritkán előforduló, esetenkénti betegségek közé.

Nem csak a leprának, a vitustáncnak voltak szeszélyes, járványszerű korszakai, hanem a gümőkórnak is. A tuberkulózis (tbc), a Mycobacterium tuberculosis baktérium okozta betegség, ami leggyakrabban a tüdőt támadja meg. A tbc az iparosodással kezdett el ragályként terjedni. Magyarországon, 1901-ben a halálesetek negyede ehhez a betegséghez volt köthető. A kór a munkásnegyedekben uralkodó életkörülményekkel, a helytelen táplálkozással, a penészes, nedves lakásokkal, füstös levegővel áll összefüggésben, ezért a nyomor betegségének is nevezik. Bár ma már gyógyítható, de még mindig szedi az áldozatait.

Egy valami eddig közös volt a járványok kialakulását követően. A koronavírus-járvány megjelenéséig mindig csak a betegeket különítették el az egészségesektől, a mostani járvány alatt az egészségesek mozgási szabadságát is korlátozzák. A korábbi cselekvés érthető, hiszen a Bibliában szigorú utasításokat találunk arra, hogyan kell bizonyos fertőzésgyanús betegségekkel szemben fellépni: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság, vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet: vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje azt. Ha pedig fehér folt van a teste bőrén, de annak felülete nincs mélyebben a bőrnél, és a szőre sem változott meg fehérré, akkor rekeszsze külön a pap a fakadékos embert hét napig. A hetedik napon pedig nézze meg őt a pap, s ha szerinte a fakadék egy állapotban van, át nem terjedt tovább a fakadék a bőrön, a pap másodszor is rekeszsze őt külön hét napig”. - Károli Gáspár fordítása,  Mózes III. könyve 13