Az újraépült városnak fontos volt, hogy vendégfogadókkal rendelkezzen. A XIX. század elején visszamaradt a török világból az úgynevezett hán, ahol a vendégek istállóba köthették lovaikat, kaptak éjjelre szállást és élelmet. Ez a török hán a mai N. Pašić utcában a Matica srpska épülete helyén állt. Még 1852-ben Eigler Szemző János engedélyt kért az akkor Temesváron székelő politikai hatalomtól, hogy a lebombázott Heilj-féle sörfőző telkét megvásárolja.
1854-ig a szállodát fölépítették a Szentháromság téren (ma Szabadság tér), a legszélesebb homlokzati épületet - az emeleten 24 ablak is bizonyítja ezt. Az ablakok fölötti növénydíszítés a klasszicizmus tipikus jelképe. Eigler Szemző János, a szálloda tulajdonosa indítványozta, hogy a szálloda Erzsébet királynő nevét viselje, aki az akkori császár és király Ferenc József felesége volt.
A szálloda 75 szobával, hideg, meleg vízzel rendelkezett. A szálloda balszárnyában sörözőt rendeztek be. A szállodának saját kétfogatú kocsija volt, és a vendégek fejenként 10 krajcárért utazhattak a városban.
1860-tól rendszeresen rendeztek bálokat, szórakoztató estélyeket, ahol elhangzottak szavalatok, szólóénekek, villámtréfák, és mindezek után a tánc hajnalig tartott. A vendégek között városi tisztviselők, kisszámú nemesség, legtöbben azonban gazdag zsidó értelmiségiek, gyárosok, bankárok és kereskedők voltak. A nyári hónapokban a fiatalok esténként a Főutcán korzóztak, majd később a szálloda nyári kertjében gyülekeztek.
A szálloda kávéházában rendszerint magyar cigánybandák muzsikáltak, opera, operett, magyar és cigány nótákat. Politikai téren, a szálloda elsősorban a szabadelvűek (liberálisok) gyülekezőhelye volt, hosszú évekig.
1870-ben a városnak körülbelül 20 000 lakosa volt. A városban 1900-ig aszfaltos utcák még nem voltak. A főbb utcákat négyzetes kövekkel borították. A belvárosi utcákat, tereket hetente egyszer söpörték. A város utcáit, tereit kandeláberekre függesztett petróleumos éjjeli lámpákkal világították meg. Például 1878-ban 137 kandeláber volt, 1846-tól a városnak van már egy pár fiákere is.
Lazar Dunđerski 1873-ban megvásárolta az Erzsébet Szállót. Ekkor már a Dunđerskiak az egyik leggazdagabb család Újvidéken. 1895-ben az Erzsébet Szálló udvarában, Lazar Dunđerski fölépíttette a város első színházát, ahol elsősorban szerb, német és magyar vándor színtársulatok szerepeltek. A színház egészen 1928-ig működött.
A szálloda már 1899-től rendelkezett villanyvilágítással (A város csak 1910-től). 1899-ben a szállodában nagysikerű filmvetítést tartottak, a vendégek el voltak ragadtatva. Majd 1904-ben a Dunđerski városi színházban megtartották az első gramofonkoncertet, óriási siker volt!
Ebben az időben a szálloda kávéháza a város egyik kulturális központja volt. A kávéházban mindennapos vendégek voltak ismert költők, újságírók, tanárok, orvosok. Többek között ide járt Laza Kostić, Miloš Crnjanski, ismert uralkodók, diplomaták. Így Marko Miljanov monte-negrói vajda is itt szállt meg néhány napra.
Amikor 1918-ban összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia és megalakult a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, már 1922-ben az Erzsébet Szállót ezentúl Mária Királynő Szállodának nevezték. Az akkori Karađorđević Sándor király feleségéről. Úgy tartották, hogy a város legelőkelőbb szállodája, 60 modernül berendezett szobával rendelkezett. Ezenkívül a szállodában volt a város legjobb francia és hazai konyhája. Az italok is nagy választékban voltak kaphatók. A Mária Királynő Szálloda ekkor Gedeon Dunđerski tulajdonában volt. 1927-ben átalakították az egész szállodát, és ezek után már 96 vendégszobát számlált. Az újvidéki újságok ekkor azt írták, hogy az átalakított szálloda lesz a legnagyobb, a legelőkelőbb Vajdaságban. Az egész szállodát átfestették, a kávéház nagy utcai üvegablakokat kapott, modern kávéházi asztalokkal. A vendégszobákat mind parketta borította, hideg-meleg vízzel látták el, és az egész szálloda központi fűtést is kapott. A vendégeknek szolgált egy kétfogatos szállodai omnibusz, amely egyszerre hat utast tudott vinni. 1911-től már a szálloda előtt villamosok futnak a vasútállomás, a Duna-part és a Temerini Út felé…
1928. januárjának egy reggelén Bíró Juliska, a szálloda szakácsnője vette először észre a tüzet. A kávéház tele volt vendégekkel, ahol a finom borok mellett vidám charlestonnal és tangóval búcsúztatták a vasárnapot. Amikor Juliska éppen a kávét öntötte a csészékbe, észrevette, hogy a szállodai udvar felől, ahol a Városi Színház impozáns épülete volt, hatalmas lángok csapnak fel. Berohant a kávéházba: "Tűz! Tűz!" kiabálta, majd kirohant az utcára, hogy jelentse a tüzet. A kávéház vendégei pánikba estek, különösen a kijárati kapun nagy volt a tolongás, sokan azt hitték, hogy a szálloda ég.
A színház égett óriási lángokban, messzire ellátszott, az egész környéket hamuval szórta be. Megjelentek a tűzoltók, a katonák. Szóltak a templomok harangjai, felébredt az egész város. A színház épülete teljesen leégett.
A Dunđerski család bérbe adta a Mária Királynő és a Sloboda szállodákat egy gazdag zimonyi vállalkozónak J. Freudnak. 1929-ben az egyik újvidéki újság megírta, hogy a Sloboda Szálló (a valamikori JNH épülete) kávéházában, akkora a dohányfüst, hogy a torkokat állandóan ingerli, de az egész kávéházban mindössze négy köpőcsésze van, hasonló a helyzet a Mária Királyné Szállóban is.
A szállodában a portástól a szakácsig, nagyobbrészt magyarok voltak az alkalmazottak. Egyesek alig tudtak szerbül. Az alkalmazottak egymás között mindig magyarul beszéltek.
1930-ban J. Freud bérlőt följelentették a rendőrségen. Előzőleg a Novi Sad újság azt írta, hogy a Freud szállodáiban a segédszemélyzet minden alkalommal többet használja a magyar nyelvet, míg a szerbet vagy nem tudja, vagy nagyon rosszul beszéli. Az újság továbbá azt írta, hogy ideje lenne leváltani a bérlőt, és új nemzeti, jugoszláv szellemet meghonosítani a szállodában. A külföldi vendégek, abban a meggyőződésben vannak, hogy itt nem is jugoszláv földön tartózkodnak!
1945 után megváltoztak a körülmények. A szállodát államosították, minden ellenérték nélkül elvették a Dunđerski családtól. A szálloda ekkor új nevet kapott: Vojvodina. 1953-ban itt is bevezették az önigazgatást.
Ebben a szállodában élte utolsó napjait 1967-ben Zilahy Lajos ismert magyar író. Ekkor érkezett Észak-Amerikából és úgy tervezte, hogy Újvidéken telepszik meg végleg.
Ma a Vojvodina Szálló udvarát, mivel a Szabadság tér az udvarral van összekötve, az pedig a Mihailo Pupin sugárúttal, Zilahy Lajos köznek nevezték.
.jpg)
