Tudta-e?
...hogy az elmúlt időszakban sikerült, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már levédték.

8. szám - 2007 július 23.

Történelem

Közép-afrikai császárság

Egy tiszavirág-életű monarchia
Dr. CELLER Tibor, Családi Kör hetilap

1
A francia gyarmatosítók 1894-97 között foglalták el ezt a területet. 1910-ben Ubanghi-Shari néven lett Franciaország négy egyenlítői-afrikai gyarmatainak egyike (az Ubanghi és a Shari az ország két legjelentősebb folyója). A kolónia Afrika szívében, az egyenlítőtől keletre, Kamerun és Szudán között terül el. 1958-ban Közép-afrikai Köztársaság néven (területe 625.000 km²) független lett, de továbbra is a Francia Nemzetközösség kötelékében maradt. Két évre rá, David Dacko (1930-2003) vezetésével kikiáltják a teljes függetlenséget. 1966-ban az elnököt egy katonai puccs, unokabátyja, a 45 éves Jean-Bédel Bokassa ezredes vezetésével megbuktatta, aki önmagát nevezte ki az ország elnökének. Bokassa 1972-ben a látszat-parlamenttel megszavaztatta örökös elnökké és marsallá való megválasztását, majd 1976. december 4-én I. Bokassa néven császárrá koronáztatta magát.



Az újsütetű császár egy népelnyomó, korrupt rendszer élén állott. 1979-ben, amíg a véreskezű uralkodó Líbiában tartózkodott, otthon a korábban száműzött elnök, David Dacko megdöntötte (azt is mondhatnánk, visszaszerezte) hatalmát.

Jean-Bédel Bokassa 1921. február 22-én született a Bangombe nevű faluban, mely Banguitól 80 km-re délkeletre található. A Bédel névnek érdekes története van: mivel szülei hívő katolikusok voltak így fiuk második keresztnevének Keresztelő Szent János nevét választották, ami a francia nyelvű kalendáriumban „B. de L.” - nek van rövidítve, amit a szülők egyszerűen „összeolvastak” (Jean-Baptiste de la Salle). 6 évesen árva lett, amikor apját, a falu főnökét halálra botozta egy gyarmati vezető. Anyja a férje halála okozta bánat következtében napokkal később öngyilkosságot követett el.

A kis Bokassát misszionáriusok oktatták, majd 18 évesen önkéntesnek jelentkezett a francia seregbe. Gyorsan haladt a ranglistán. Katonai karrierje során 12 kitüntetést szerzett. Egyike volt annak a több ezer afrikai fekete és észak-afrikai arab katonáknak, akik 1944 augusztusában partraszálltak Provence-ban. A háború után Francia-Indokínában és Algériában harcolt. 1964-ben kapitányi ranggal szerelt le a francia hadseregből, majd hazájába hazatérve ezredessé léptették elő és ő lett az ország vezérkari főnöke.
1966 újév napján katonái segítségével - mint arról már szó esett - sikeres puccsot hajtott végre, száműzte unokaöccsét, az addigi köztársasági elnököt és ő lett az ország új államfője. Ez mellett egy személyben ő volt a belügy-, az igazságügy-, a hadügy-, a mezőgazdasági-, a pénzügy-, sőt még az információs miniszter is! Hatályon kívül helyezte az 1959-es alkotmányt és kegyetlenül elbánt ellenfeleivel: nemcsak a politikusokkal, hanem pl. a kéregetőkkel és csavargókkal is, akiket egy repülőre ültetett, majd beledobatta őket az Ubangi folyóba. Az anyák napján, 1971-ben úgy demonstrálta a nők iránti "tiszteletét", hogy ezen a napon az összes olyan foglyot kivégeztette, akik nők elleni erőszak miatt voltak bebörtönözve. A nyugati sajtó (és nemcsak a bulvársajtó) annak idején tele volt Bokassa extrém viselkedésével és tetteivel: arról is szó esett, hogy miután megkínoztatta és megölette politikai ellenfeleit, evett azok húsából valamint, hogy rendszeresen orgiákon vett részt, köztük alig 12 éves utcalányokkal is.



1976. október 16-án miközben Kadhafinál járt, kijelentette, hogy áttér a muzulmán vallásra, ahol a Salah-Eddine Ahmed nevet kapta (1977. januárjában azonban már ismét kereszténynek vallotta magát).

1976. december 4-én, példaképe, Napóleon stílusában I. Bokassa néven császárrá kiáltatta ki magát, majd pontosan egy évre látványos koronázási ünnepséget is rendezett: aranykoronával, gyémántékszerekkel, vörös szőnyegekkel borított utakkal. A 30 millió dolláros koronázási költségek az ország évi költségvetésének pontosan az egyötödét tették ki!

Ma már szinte érthetetlen, de akkor a világ vezetőinek többsége nem tartotta őt egyértelműen negatív személyiségnek, hatalommániás pszichopatának, amit rengeteg külföldi magas kitüntetése is bizonyít. Tucatnyi afrikai ország mellett olyan országok is kitüntették, mint Románia, Görögország, Taiwan, de még a Francia Becsületrendet is megkaphatta!



1979. januárjában és áprilisában a súlyos gazdasági helyzet, az önkényuralom, a hihetetlenül elburjánzott korrupció miatt lázadások törtek ki ellene. A lázadókhoz csatlakozott a tanuló ifjúság is, mert így szerettek volna tiltakozni a császár képmásával ellátott, kötelezően viselendő iskolai uniformisok igen magas ára miatt. Bokassa limuzinját iskolás gyerekek csapati fogták körül és kővel dobálták meg azt. A méltóságában megsértett "Császári Felség" dührohamot kapott: azokat a gyerekeket, akiket őreinek illetve kísérőinek sikerült elfognia, börtönbe csukatta. A későbbiekben többet közülük személyesen ölt meg, majd az őrök a későbbiekben még közel száz fiatalt végeztek ki (Ngaraba-i mészárlás). Véres tettei hatására még legközelebbi munkatársai is eltávolodtak tőle. Pl. a császárság párizsi nagykövete hamarosan lemondott és egy ellenzéki szervezetet (Front de Liberation des Oubanguiens) hozott létre. Augusztus 16-án Dakarban, Szenegál fővárosában nyilvánosságra hoztak egy emberjogi jelentést, melyben szintén Bokassát nevezik meg a rémtettek felelősének.

Ez volt az a pont, amikor az addigi francia támogatói is végleg elfordultak tőle és visszahívták a korábban elűzött Dacko elnököt, aki 1979. szeptember 21-re virradó éjjel, amíg Bokassa éppen ismét egy hivatalos líbiai látogatáson tartózkodott, megdöntötte hatalmát. A rádióban bejelentett üzenetét az emberek mindenféle rendbontás nélkül vették tudomásul, valószínűleg a többség megkönnyebbüléssel. Bokassa először korábbi barátjától, Giscard d'Estaing francia elnöktől kért politikai menedékjogot, ám ő ezt határozottan megtagadta, végül az ex-császár Elefántcsontparton telepedett le (volt miből megélnie, ugyanis a külföldi magánszámláin már korábban 125 millió dollárt helyezett letétbe). Négy év múlva a francia hatóságok mégis megengedték neki, hogy családjával Párizsba költözzön.



Száműzetésében gyógyíthatatlan honvágy vett erőt rajta, így annak ellenére, hogy korábban már távollétében halálra ítélték, 1986-ban hazatért Banguiba, de a köztársasági hatóságok azonnal letartóztatták és börtönbe vetették. A vádak között politikai ellenfeleinek likvidálása, embertelen kínzások és kannibalizmus is szerepelt. A bíróság hét hónapnyi tárgyalások után – immár a vádlott jelenlétében - végül ismét halálos ítéletet hozott, ám később büntetését életfogytiglani börtönre változtatták, ahonnét 1993-ban szabadult.

Három évvel később, 75 éves korában magányos és megtört emberként halt meg, szívinfarktus következtében, Banguiban lévő villájában. Néhány nappal később szülőfalujában temették el.



Az egykori császárnak összesen 17 felesége és 54 törvényesített gyermeke született. Első felesége egy belga nő volt, akit két vietnámi (!) követett, de akadt köztük francia, német és francia is. 1975-ben, tizedikként pl. egy román nő, Gabrielle Dimba lett a felesége. Császárnévá a hatodik feleségét, a csádi születésű Catherine Martine Denguiade-t (1949) koronáztatta, aki hosszú ideig Lausanne-ban élt, ám tavaly hazaköltözött Banguiba.
Az egykori uralkodó 54 gyermeke közül a legidősebb Georges (1949) egy időben hadügyminiszter, majd gazdasági tanácsadó lett. Apjával összetűzésbe került, így az 1977-ben megfosztatta hercegi rangjától.

Egy másik fia, Just Bienvenue Bokassa Ottawaban szerzett orvosi oklevelet. A császár először az egyik vietnámi feleségétől származó fiát, Come Saint Croix Bokassát nevezte ki trónörökösnek, majd a hivatalos koronázás alkalmával mégis inkább Catherine császárnétól született fia, Jean-Bédel Georges (1974) lett a trónörökös. Két vietnámi-félvér fia ma is Abidjanban, Elefántcsontpart fővárosában él.

Egyik lánya, Martine hercegnő (1953) Saigonban, Vietnámban született és 1973-ban Dr. Jean-Bruno Dévéarodé felesége lett, akit csak mint a „Császárság Mengeléjét” emlegetnek, ugyanis orvosi ténykedése Bangui kórházában inkább hasonlított egy véres hóhérmunkára, mint gyógyító tevékenységre. Apósa bukása után két évig sikeresen bujkált az igazságszolgáltatás elől, de 1981-ben elfogták, majd kivégezték. Jean-Serge Bokassa herceget (1972), aki az utóbbi időben egy jól menő bangui éttermet üzemeltet, 2005-ben parlamenti képviselőnek választották.

A császár három nővére közül ma már csak a legidősebb, Catherine Mbalanga él, aki egy időben Bimbo város polgármestere is volt.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor