Tudta-e?
Bölcs mint a bagoly - szokták mondani, pedig a bagoly a madarak világában bizony butácskának számít mert a legokosabb madarak a hollók és a varjúk. Feltehetően a bagolyról azért gondolták, hogy bölcs, mert a madarak közül az ő szemük állása hasonlít legjobban az emberéhez – vélekednek a zoológusok.

194. szám - 2020. november

Kutatók Éjszakája - 2020

Felhívjuk a figyelmet a Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvényekre, melyek tudományos, oktatási jellegű, tehát igen tanulságos programokról szólnak…
MUHI Béla | a szerző cikkei

3

Kutatók Éjszakája november 27-28.

Kutatók Éjszakája évről évre több tízezer ember érdeklődését kelti fel a kutatói és tudományos világ sokszínű programkínálatával. November végén nemzetközi összefogással sok helyen megrendezik a Kutatók Éjszakáját.

Az idei év rendkívüli, a vírushelyzet fokozódik, egyre több megszorítással kell szembesülnünk. Éppen ezért nem kell kimozdulnunk a lakásunkból, hanem „a tudomány idén mindenkihez házhoz megy!”

Ezúttal elsősorban a fizika iránt érdeklődők számára válogattunk érdekesnek ígérkező programokat.

A Szegedi Tudományegyetem munkatársai is felkészültek a nagy eseményre: https://kutatokejszakaja.hu/event

Néhány program:

November 27-én, pénteken az SZTE TTIK Fizikai Intézet és a Szegedi Csillagvizsgáló közösen várja virtuális terében az érdeklődőket, az alábbi programokat kínálva:

17.00-18.00: Fekete lyukak, neutroncsillagok és gravitációs hullámok (Dr. Keresztes Zoltán előadása)
https://www.facebook.com/events/122140199516900/
18.00-19.00 Mik azok a szupernóvák? (Dr. Szalai Tamás előadása)
https://www.facebook.com/events/874295413410472/
19.00-21.00 Csillagászati podcast

https://www.facebook.com/events/234859574985260/

Programjaikat kimondottan ajánljuk a fizika iránt érdeklődő középiskolás korosztály és fizikatanár kollégáink figyelmébe!

A programok youtube-csatornán keresztül kerülnek majd közvetítésre, ezek linkjei az esemény előtt 1-2 nappal kerülnek majd fel a fenti oldalakra.         

Budapesten a Műegyetemen november 27-28-án megrendezésre kerülő nagyszerű program itt olvasható:  https://felvi.physics.bme.hu/kutatok_ejszakaja

A Kutatók éjszakája éppen tizenöt éve kezdődött 2005-ben a Fizika Évében. Egyik ötletgazdája Härtlein Károly. Egy kis összefoglalót és ajánlót olvashatnak tőle a mellékletben. Kutatók éjszakájaBME.docx  A 27-i, pénteki napon a Fizikai Intézetből az ő előadásait, kísérleti bemutatóit láthatjuk http://kutatokejszakaja.phy.bme.hu/

Tőlünk elszármazott és most Budapesten tevékenykedő fizikus kollégánk is felhívja a figyelmet cége Kutatók Éjszakájára:
https://kutatokejszakaja.hu/event?search=mediso

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor