Tudta-e?
...hogy a legújabb számítások szerint a globális felmelegedés következtében a tengerszint 1,5 méterrel emelkedik majd a 21. század folyamán?

202-203. szám - 2021. július-augusztus

Diákverseny

XIX. GENIUS konferencia és verseny - eredmények

A hagyományos konferencia és vajdasági szintű diákverseny alapvető céljai: a tehetséges, kutató diákok felismerése és serkentése, a felkészítő tanárok bátorítása, a tehetségnevelés értékelése.
MUHI Béla | a szerző cikkei

4

Az idei év rendhagyó volt az iskolai oktatás, a tehetséggondozás és a diákok felkészítése
szempontjából. A koronavírus terjedése, az állami megszorítások és rendeletek, az iskolai
oktatás szüneteltetése és egyéb nehézségek miatt a hagyományos tanév végi konferenciánk
igen nehezen jött össze. Az idén online rendeztük meg ezt a vajdasági szintű rendezvényt.

A diákok 19 írásbeli szakdolgozatot küldtek be. Mindösszesen 34 kutató diák kapcsolódott be a rendezvénybe.

Háromtagú rangos szakbizottság értékelte a munkákat, majd kiosztotta a díjakat.

Az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumból 3 tanuló jelentkezett.

A zentai Bolyai Gimnáziumot egy tanuló képviselte.

A becsei Közgazdasági iskolát 12 szakdolgozat, illetve 25 diák képviselte.

A topolyai Gimnáziumból 1 tanuló jelentkezett.

Az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolából 1 tanuló küldött be két szakmunkát.

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolát 4 tanuló képviselte.

A szabadkai Majsai úti Általános Iskolából 2 tanuló versenyzett.

A szakbizottság 11 első díjat, 2 második díjat, 2 harmadik díjat és 7 negyedik díjat osztott ki.

Legnépesebb a közgazdasági szekció volt 14 szakmunkával, továbbá volt még 3 szakmunka biológiából, 2 szakmunka kémiából, 3 szakmunka fizikából, valamint 1 szakmunka történelemből készült.

Felkészítő tanárok Krizsán Károly, Mengyán Pletikoszity Ildikó, Gergely Heléna, Varga Patricia, Vörös Sándor és Hatala Zoltán voltak.

Mindegyik résztvevő diák és mentor megfelelő oklevélben részesült. A tehetségesnek mutatkozó diákok értékes ajándékokat is kaptak.

A rendezvény a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete keretében zajlott, támogató az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. Ennek a népszerű konferenciának és versenynek a főszervezője immár két évtizede Muhi Béla, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom elnöke.

Biokontroll a mezőgazdaságban. 
Név: Nagygyörgy Zsóka                                                                                           I. DÍJ
Évfolyam: 10.
Iskola: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Felkészítő tanár: Kormányos Róbert

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Munka címe: A kovász visszatérése
Balla Szabolcs, Svetozar Marković Gimnázium, 3. osztály, Újvidék.
Mentor: Gergely Helena, biológiatanár                                                                       I. DÍJ

------------------------------------------------------------------------------------------------

A munka címe: Látászavarok
Rajsli Rebeka, Svetozar Marković Gimnázium, 4. osztály, Újvidék.                       I. DÍJ
Mentor: Helena Gergelj, biológiatanár                                                                       

------------------------------------------------------------------------------------------------

A munka címe: A kékkő vizsgálata
Vujković Ana-Marija, Svetozar Marković Gimnázium,                                           I. DÍJ
1. osztály, Újvidék.                                                                                                    

------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Juhász Mia. Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Újvidék. Fizika.                I. DÍJ
A munka címe: Mihailo Pupin                                                                                    

------------------------------------------------------------------------------------------------

Juhász Mia, Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Újvidék.                            I. DÍJ
Történelem. A munka címe: Slobodan Milošević                                                                  

-----------------------------------------------------------------------------------------------

A repülés művészete, Bosnyák Dominik, Szabó Rác Attila. Szabadka,                  I. DÍJ
Majsai úti Ált. Iskola. 8. osztály. Mentor: Varga Patricia.                                                     

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ingák, Toldi Martin, Vituska Sándor, 8. osztály, Csantavér,                                  I. DÍJ
Hunyadi János Ált. Iskola. Mentor: Vörös Sándor.                                                              

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Az égés, Kiss Kitti, Huszta Kristóf, 8. osztály, Csantavér,                          I. DÍJ
Hunyadi János Ált. Iskola. Mentor: Hatala Zoltán.                                                               

-----------------------------------------------------------------------------------------------

A Közgazdasági szekcióba az idén 13 csapat jelentkezett és küldte be dolgozatát.

A globalizáció                                                                                                            I. DÍJ
Kara Kinga és Szerda Adrián
Közgazdasági kereskedelmi középiskola Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

--------------------------------------------------------------------------------------

Gimnazista attitűdök pénzügyekről                                                        I. DÍJ
Kubik Dóra
Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya
Mentor: Mengyán Pletikoszity Ildikó

-------------------------------------------------------------------------------------

Az e-kereskedelem - Négy web-áruház honlapjának ismertetése                         II. DÍJ
Balassa Manulita
Budai Anastasija
Boconádi Klaudia
Nagy Karen

Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

-----------------------------------------------------------------------------------

A világjárvány kihatása a gazdaságra                                                         II. DÍJ
Drapos Vivien
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse

------------------------------------------------------------------------------------------------

Fenntartható fejlődés                                                                        III. DÍJ
Szabó Dominika
Komáromi Kinga
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

----------------------------------------------------------------------------------------

A BRICS országok                                                                            III. DÍJ Berkes Emma
Kovács Barbara
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

-------------------------------------------------------------------------------------------

Az Európai Unió tevékenységei                                                                               IV. DÍJ
Kovács Viktória
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az elektronikus kereskedelem                                                                                 IV. DÍJ
Szabó Dominika
Szanka Klaudia
Varga Krisztina

Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

----------------------------------------------------------------------------------------------

Mobiltelefon az e-kereskedelemben                                                   IV. DÍJ
Horvát Eleonóra
Magyar Huba

Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

----------------------------------------------------------------------------------------------

A Marshall-terv                                                                                  IV. DÍJ
Ricz Lídia
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

----------------------------------------------------------------------------------------------

Ügyfélkapcsolat-kezelés (CRM)                  
Lázár Violetta
Közgazdasági kereskedelmi középiskola, Óbecse                                  IV. DÍJ
Mentor: Krizsán Károly

--------------------------------------------------------------------------------------------

Az elektronikus kereskedelem                                                           IV. DÍJ
Horvát Alexandra
Lukács Bettina
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse                      
Mentor: Krizsán Károly

---------------------------------------------------------------------------------------

A mai gazdasági világrend kialakulása                                                        IV. DÍJ
Berkes Emma
Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse
Mentor: Krizsán Károly

 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2021 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor