Tudta-e?
Hány féle nyelvet beszélnek a földön? Minden egyes nép a maga nyelvét beszéli és ezen belül is számtalan nyelvváltozatot, nyelvjárást, tájnyelvet. Ezek száma valószínűleg több százezerre tehető, pontosan azonban nem tudjuk, mert még a nemzeti nyelv határvonalai sem állapíthatók meg egykönnyen. Ha a "jelentős mennyiségű ember" által beszélt nyelvek számát akarjuk meghatározni, akkor kb. 3500-at kapunk. A Biblia létező fordításaink a száma legalább 770.

184. - 185. szám - 2020. január - február

Versenyfelhívás

XIV. Ribár Béla emlékverseny fizikából

A hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt 2020. március 21-én rendezik meg Horgoson a Kárász Karolina Általános Iskolában…
MUHI Béla | a szerző cikkei

10

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében 14. alkalommal rendezi meg a hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt. Gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemező feladatokat oldanak meg a tanulók.

A fizikatörténeti feladat témája: Öveges József élete, munkássága (2020-ban lesz Öveges József születésének 125. évfordulója).

A felkészüléshez a szervezőktől szakmai segédanyagokat lehet igényelni. A diákokat 2020. március 18-ig lehet bejelenteni a vajdasági döntőre, melyre március 21-én kerül sor a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolában. A diákverseny célja a tehetséges tanulók felkutatása és felkarolása, a tehetségnevelés serkentése. A diákok könyveket, ajándékcsomagot és megfelelő oklevelet kapnak. A rendezvény egyúttal a fizikatanárok szakmai találkozója is, melynek keretében a tantervekről, a tankönyvekről, módszertani kérdésekről és a tanári továbbképzésekről lesz szó. A verseny nemzetközi jellegű, a legjobb eredményt elért tanulók a magyarországi Eötvös Loránd Fizikai Társulat által megszervezésre kerülő XXX. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntőjére jutnak majd el. Ezt hagyományosan Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban rendeznek majd meg.

A vajdasági verseny helyi szervezője Balázs Piri Diana fizikatanárnő.

Főszervező: Muhi Béla, a GENIUS elnöke.

A diákokat bejelenteni (név, osztály, iskola, mentor és annak elérhetőségei) a következő villámpostán lehet:  genius.konferencia@gmail.com

Részletes információk és aktualitások folyamatosan a következő honlapon: www.fokusz.info

Korábbi versenyek tájékoztatói, képes beszámolói megtalálhatók itt:

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1679814405

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1715517796

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1606478493

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1451443603

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1804333230

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1799026311

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1388058195

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1461328720

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1335517972

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1347849133

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1653600684

 

Az Öveges fizikaversenyről további részletek és korábbi versenyfeladatok itt találhatók:

http://ovegesfizikaverseny.samfules.hu/oveges/

https://www.kfki.hu/elftaisk/verstart.htm    


Dr. Ribár Béla akadémikus (1930 – 2006)


A XVIII. Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaverseny résztvevői Horgoson

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor