Tudta-e?
...hogy a világ első napvédő kenőcsét egy floridai gyógyszerész készítette 1944-ben? Benjamin Green kakaóvajat és gránitkávét főzött össze, majd a saját fején tesztelte. A keveréket Coppertone Suntan Cream néven forgalmazta.

192. szám - 2020. szeptember

Pedagógiai kihívások a XXI. században

Projektoktatás konferencia

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom negyedik alkalommal szervezte meg a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciát, amelynek fő témája ezúttal a projektoktatás volt.
dr MUHI B. Béla | a szerző cikkei

8

Az egynapos konferenciára augusztus 22-én, szombaton került sor Zentán, a Dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodában.

A konferencián tíz előadást hallhatott a közönség, a projektoktatás különböző lehetőségeiről, gyakorlati példákról, hasznos tudnivalókról, alkalmazási lehetőségekről stb.

Az első előadást Muhi Béla tartotta Projektoktatás a gyakorlatban címmel, amelyben saját tapasztalatait osztotta meg az egybegyűltekkel, majd Vukajlović Pece Natália „Engedd, hogy megcsináljam..." című összefoglalója következett, amelyben az előadó néhány konkrét példát mutatott be az általuk megvalósított projektekből.

Máriás Ildikó Tanulás a tanár–diák viszony átalakulásának függvényében címmel elméleti áttekintést adott a témáról, majd néhány olyan példát mutatott be, amelyek révén a különböző tanulmányi versenyekre való készülés lépéseit elemezte.

Ezután az érdeklődők Jónás Szabina Meg kell a gyerekeknek tanítani azt...?! című előadását hallgathatták meg, aki kiemelte, hogy az általa bemutatottak megvalósításában nagy segítségére voltak a kollégái, vagyis az együttműködés ezen a téren is elengedhetetlen az elképzelések sikeres megvalósításához.

Virág Zsolt Egy projekt naplója címmel egy olyan több hónapon át tartó projekt részleteiről számolt be, amelynek keretében a diákok a pacséri fürdővel kapcsolatos ismereteket dolgozták fel, illetve posztereket és irodalmi alkotásokat is készítettek.

Esztelecki Péter Projektoktatással a kész termékig címmel olyan produktumokat mutatott be, amelyekkel a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjai sikeresen szerepeltek a különféle versenyeken, mint például a hőkollektor,a házi készítésű CNC-marógép, a társkereső stb.

A következő két előadás szorosan összefüggött egymással, hiszen közösen megvalósított eredményekről esett bennük szó. Dr. Kulcsár Sarolta A projektmódszer megvalósíthatósága az online oktatásban – elmélet és gyakorlat címmel arról beszélt, milyen módszerek alkalmazása vezethet a sikeres projektekig, amelyeket dr. Lengyel László mutatott be, akinek előadása az Oktatási megoldások ismertetése a Pro Scientia Naturae Alapítvány által szervezett programok alapján címet viselte.

Ezt követően Galgó Ferenci Andrea A projektoktatás egy interaktív költségvetési játék példáján címet viselő előadása következett, ami nemcsak a közgazdasági középiskolások számára érdekes és fontos, hanem mindenki más számára is, hiszen a diákok jövőjének szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogyan tudják beosztani a család bevételeit, és szerencsés, ha ezt ilyen módon tanulják meg.

A záró előadást dr. Muhi B. Béla tartotta Vállalkozz okosan! – Projektoktatással a vállalkozói szellem erősítésére címmel, és egyéb témák mellett olyan versenyekről is beszélt, amelyek jelentős mértékben segítik a diákok tanulását, illetve fejlődését.

A konferencián több pedagógus vett részt és a járványhelyzetre való tekintettel a rendezvény alatt fokozott figyelmet fordítottunk az egészségügyi előírásokra.

A konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor