Tudta-e?
...az USA-ban 1960-hoz képest az átlagos állampolgár legfeljebb két és fél centiméterrel lett magasabb, viszont a felnőtt átlagos testtömege ezen idő alatt kb. 11 kilogrammal nőtt?

200-201. szám - 2021. május-június

Eredmények - IX. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében kilencedik alkalommal rendezték meg a tartományi szintű diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés volt.

8

A diákok önállóan vagy csapatban végeztek kutatást, vizsgálták mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet. A versenyzők rámutattak a törvénytelenségekre, visszaélésekre, illetve a lehetséges megoldásokra.

A témát az idén is a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából közelítették meg a diákok.

A verseny célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését  a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

Tekintettel a vírusjárványra az idei verseny elektronikus formában volt megtartva. A csapatok a dolgozatok, illetve filmet is küldtek, ahol bemutatták a kutatásaik eredményeit.

Az idei versenyre összesen 29 közép- és általános iskolás csapat nevezett be, Vajdaságból és Magyarországról egyaránt.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

I. hely

A fogyasztók vásárlási szokásainak megváltozása a Covid-19 járvány hatására
Hoffmann Ramóna
Csorba Anna
Mentor: Búrány Ágnes
Közgazdasági és Kereskedelmi iskola Zenta

és

Elektronikus kereskedelem
Németh Katinka
Klimán Alexandra
Mészáros Maya
Felkészító tanár: Kovács Gabriella
Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, Makó

II. hely

Analgetikumok és szedatívumok    
Surányi Zsóka
Vermes Tamara
Felkészító tanár: Gere Anikó
Egészségügyi  Középiskola, Zenta

és

Méltányos kereskedelem
Curnovics Kitti
Tót Bagi Kincső
Felkészító tanár: Agyánszki Natasa, Biológia tanár
Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka

III. hely

Valódi ajándék
Boros Bernadett
Dékány Dóra Viktória
Szűcs Eszter Hajnalka
Felkészító tanár: Kormos Márta
SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola, Szeged

és

Fenntarthatóság, Fairtrade kontra globalizmus
Váczi Dániel
Rákóczi Ferenc Viktor
Lázár Lajos Martin
Felkészító tanár: Jeneiné Fodor Edit
SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola, Szeged

KÜLÖNDÍJ

Joghurt
Szeles Ádám
Nagy Abonyi Bence
Felkészító tanár: Nagy Abonyi Enikő
Tömörkény István Általános Iskola Tornyos

és

Csalódott kertészek
Kőrösi Mária
Felkészító tanár: Kőrösi Sóti Beáta
Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka

Mindegyik résztvevő oklevelet kapott, a legsikeresebbeknek ajándékcsomag járt.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete volt, támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor