Tudta-e?
A madárhang sokkal több információt rejt mint gondolnánk, például a foltos nádiposzáta énekét legalább ötven különböző hangelemből tetszés szerint állítja össze, az énekes nádiposzáta más madarak énekét úgy utánozza, hogy akár negyven idegen faj énekét is vegyítheti.

116. szám - 2014. május 01.

Diákverseny

VIII. Ribár Béla emlékverseny fizikából

A GENIUS tehetséggondozó mozgalom rendezvényén ezúttal horgosi és magyarkanizsai siker született…
MUHI Béla | a szerző cikkei

2

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében nyolcadik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt. Gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemező feladatokat oldottak meg a tanulók. A tudománytörténeti részben Marie Curie munkásságát kellett tudni. E diákverseny célja a fizikából tehetséges tanulók felkutatása és felkarolása, a tehetségnevelés serkentése. Az iskolai válogatók után a szaktanárok 30 diákot neveztek be a vajdasági szintű döntőre, melyet a tavaszi szünet első napján, 2014. április 17-én tartottak meg a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Ady-épületében. A tét nagy volt: a legjobb eredményt elérő tanulók a magyarországi Eötvös Loránd Fizikai Társulat által megrendezésre kerülő Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntőjére jutnak el.

Az ünnepélyes megnyitón Jerasz Anikó igazgatóhelyettes köszöntötte a versenyzőket és a felkészítő tanárokat. Muhi Béla főszervező, a GENIUS elnöke emlékeztetett arra, hogy ez a fizikaverseny emléket állít Dr. Ribár Béla (1930-2006) akadémikusnak, aki az egyik legkiemelkedőbb vajdasági magyar természettudós, a kristályfizika nemzetközi hírű kutatója volt, és aki sokat tett a vajdasági fiatalok érvényesülése érdekében a diáksegélyezés és az ösztöndíjazás terén.

A verseny négy részből állt. Először tudománytörténeti vonatkozású tesztet kellett kitölteni a kétszeres Nobel-díjas Marie Curie életével és tudományos munkásságával kapcsolatban. Gondolkodtató, általános fizikai ismereteket megkövetelő kvíz következett. A folytatásban számításos feladatokat kellett megoldani a mechanika, a hőtan és a villamosságtan tárgyköréből. Végezetül a diákok néhány látványos fizikai kísérletet láthattak, és ezeket kellett tudományos szempontból elemezni és értelmezni.

Első díjban részesültek: Pilisi Réka (Október 10. Általános Iskola, Horgos, felkészítő tanára Balázs Piri Diana), Sáfrány Dávid (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, felkészítő tanára Szabó Tünde) és Szabó Imre (Október 10. Általános Iskola, Horgos, felkészítő tanára Dobó László). Az első két tanuló szerzett jogot arra, hogy 2014. május 23-án Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban megrendezésre kerülő nemzetközi fizikaversenyen képviselje a vajdasági diákokat.

A többi tanuló második és harmadik díjban, illetve dicséretben részesült. A résztvevők, diákok és mentorok is megfelelő oklevelet kaptak, ajándékokról a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács gondoskodott. A rendezvény támogatója a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma volt.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor