e-Learning

Tudta-e?: Bölcs mint a bagoly - szokták mondani, pedig a bagoly a madarak világában bizony butácskának számít mert a legokosabb madarak a hollók és a varjúk. Feltehetően a bagolyról azért gondolták, hogy bölcs, mert a madarak közül az ő szemük állása hasonlít legjobban az emberéhez – vélekednek a zoológusok.

123. szám - 2014. december 01.

Sába királynőjének legendája

Valóban Makedától és Salamontól ered az etióp császári család?
Dr. CELLER Tibor, a Családi Kör Független Hetilap munkatársa

Ajánlom

Oldal

1.2.

Kanadai régészek 2001-ben megtalálták a legendás Sába nevű ország királynőjének, Makedának a templomát. A feltárást vezető régész szerint a 3000 éves szent hely felfedezése tudományos szempontból egyenértékű a pompeji romok, vagy Trója feltárásával. Az iszlám előtti hitvilág holdistene, Ilumkuh tiszteletére emelt monumentális, kör alakú templom teljesen egyedülálló építmény. A szentély megismerése választ adhat számos kérdésre, amely a misztikus és rejtélyes, gyönyörű és bölcs Makeda királynő alakját övezi. A történet viszont az említett ásatások előtt fél évszázaddal, 1951-ben kezdődött. Akkor amerikai kutatók eredtek a Holdisten templomának nyomába, csakhogy öt hónapi ásatás után munkájukat hirtelen abba kellett hagyni. A politikai helyzet feszültté vált Jemenben, s az arabok a nyugati embereket életveszélyesen megfenyegették. Az amerikaiaknak menekülniük kellett. Az általuk feltárt romokat pedig újra belepte a homok.

Sába – a legendák földje

Sába egy ókori délarab állam volt, mely megközelítőleg a mai Jemen területén feküdt. Jelentős gazdasági és kulturális vívmányai mellett az idők folyamán domináns szerepre tett szert a környező államok (Hadramaut, Máin és Katabán) között.

Sábáról, ahogy a délarab vidék egészének történetéről meglehetősen kevés forrásunk van. A későbbi arab történetírók alig tudtak valamit a hajdani gazdag államokról, de még a kortárs ókori szerzők sem ismerték igazán az elszigetelt, de mesésen gazdagnak sejtett jemeni vidéket. A ránk maradt feliratos anyag mennyisége meglehetősen csekély. A zavaros politikai helyzet és iszlám vallási fanatikusok miatt a régészeti kutatások is jelentős nehézségekkel szembesültek.

A szábeusok voltak a térség első államalkotó népe. A Nadzsrántól délre elhelyezkedő eredeti, városállami jellegű hazájuk körülbelül Kr. e. 750-től kezdve tekinthető szervezett, kiterjedt államnak. Az első időszakban az Almaka isten templomának romjairól nevezetes Szirváh volt Sába fővárosa, majd a későbbiekben az uralkodó Maribba tette át székhelyét. Maribban készült el a délarab civilizáció legnagyobb vívmánya, a Szadd Marib, azaz a maribi gát. Körülbelül a Kr. e. a 7. század közepén készült el. A Vádí Dzana vízgyűjtője 577,5 méter hosszú, fala 15 méter széles – a számos délarab duzzasztógát legnagyobbika. A szábeusoknak emellett vízvezetékeket, csatornákat, kövezett utakat köszönhetett a térség.

A sábai birodalom élénk tengeri kereskedelmet folytatott a térség államaival, majd idővel kereskedő-telepeket (kikötőket) alapítottak a Vörös-tenger nyugati partján. Ezek az ideiglenes települések idővel népes állandó kolóniákká lettek, majd Sába hanyatlásával önálló városállamok jöttek létre. A mai Etiópia népességének egy része sábai eredetű, amit igazol az is, hogy mind az amhara, mind a tigréi nyelv a sémi nyelvcsaládba tartozik.

Sába hatalmának végül a déli eredetű himjariták vetettek véget Kr. e. 115-ben. Sába királynő országa, a Boldog Arábia tehát már régen a múlté. Az Arab-félszigeten kóborló törzseket Mohamed és az iszlám vasmarka egy hatalmas birodalomba tömörítette, és az ezt megelőző korok és birodalmak története fokozatosan kipárolgott az emberek emlékezetéből, hogy csak legendák és ősi romvárosok, valamint az arab kultúra iszlámizált hagyományainak formájában maradjon fenn.

Legendás gazdagság

A sábaiak gazdagsága valóban elképzelhetetlenül nagy volt: „Ez a nép nem csupán a szomszédos törzseket múlja felül gazdagságával és pazarló életmódjával, de minden más népet is. Számtalan arany és ezüst ivóedényük van, mind csupa finom ötvösmunka; gondosan díszített, ezüstlábakon álló edényeik és más háztartási eszközeik párját ritkítóan értékesek; termeiket oszlopok tömege tartja: ezek az oszlopok részben aranyozottak, az oszlopfőket pedig ezüstfigurák díszítik. Házaik mennyezetét és az ajtókat pajzs alakú bemélyedésekkel részekre osztják, ezeket bearanyozzák vagy drágakövekkel dísztik: hasonlóképpen a házak többi berendezése is bámulatra méltóan értékes, mivel részben ezüstből, és aranyból részben elefántcsontból és a legértékesebb drágakövekből készültek. A sábaiak örömüket lelik ebben a pompában, mivel azt hiszik, a földi gazdagság az istenek kitüntető adománya, és őket dicséri, ha ezt másoknak is megmutatják.” Diodórosz írja mindezt, az Kr. e. 1. században élt görög történetíró, aki szerint mindez maga volt a paradicsom.

A sábaiak olyasmivel kereskedtek, amire az egész akkori világnak nagy szüksége volt: karavánjaik tömjént és mirhát szállítottak messzi tájakra. A tömjén használata akkoriban szerte a világon általános volt; éjjel-nappal füstöltek vele templomokban és magánházakban egyaránt: áldozat bemutatásakor és ünnepségeken csakúgy, mint amikor az uralkodónak akartak hódolni. A mirhát a holtak bebalzsamozásához és a szépségápoláshoz használták. Ezenkívül a tömjén és a mirha az arany mellett az uralkodóknak szánt ajándékok között is fontos szerepet töltött be. Nem csoda tehát, hogy a sábaiak ilyen óriási gazdagságot halmoztak fel. Tömjén és mirha csak náluk és a szemben fekvő afrikai partokon termett, ez a vidék viszont kereskedelmi szempontból szilárdan a kezükben volt. Az ottani tömjént és mirhát felvásárolták, majd a sajátjukkal együtt Egyiptomba, Föníciába és Szíriába szállították eladásra. Ezenkívül az Indiából és Etiópiából származó különféle selyemszövetekkel, értékes fűszerekkel és elefántcsonttal a sábaiak közvetítő kereskedelmet is folytattak. Ezek az áruk hajón érkeztek a dél-arábiai kikötőkbe, ahol karavánok vették át őket, és az ősi tömjénúton az említett országokba szállították.

Makeda jeruzsálemi utazása

Az Ószövetség (Királyok könyve) egyik közismert eseménye, amikor Sába királynője Makeda, (arabul Bilkisz) Jeruzsálembe utazik, hogy ott tiszteletét tegye a bölcs Salamon király előtt. Ezt a hivatalos látogatást a Biblia tette ismertté: „És bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek hoznak vala fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket. Boldog Arábia – így nevezték szomszédjai Sábát az ókorban – királynője adta a királynak száz és húsz talentum aranyat, majd így szólt hozzá: mind igaz, amit az én földemen halottam volt a te dolgaid felől és a te bölcsességedről. De én hinni sem akartam azokat a beszédeket, míg én magam el nem jöttem és szememmel nem láttam. És íme nékem a felét sem beszélték el, te meghaladtad bölcsességgel és jósággal a hírt, amelyet hallottam felőled.”

Hogyan keverednek a történetbe az etiópok?

Az etióp őslegenda, a Kebra Negaszt mindezt némiképp máshogy beszéli el. A monda szerint Sába királynője, Makeda, nem Arábiából, hanem már Etiópiából indult Salamon látogatására. Továbbá nem csupán látogatásról volt szó... Szóval, amikor Makeda hazatért Etiópiába, már Salamon gyermekét hordta a szíve alatt. Kilenc hónap múlva megszülte Menelik nevű gyermekét, aki melléknévként az Ebna Hakím, azaz „a Bölcs Fia” nevet kapta. A fiú felcseperedett, és tizenéves korában Jeruzsálembe vándorolt, hogy megismerje apját. Salamon feltehetően örült a találkozásnak, hiszen Menelik számára azt is jelentette, hogy Palesztina és Etiópia közös uralkodócsalád alá kerül. Menelik egy idő után hazatért, és kíséretében nemcsak a legelőkelőbb zsidó családok fiai voltak, hanem magukkal vitték a Szent Frigyládát is, amely addig Isten és az általa kiválasztott zsidó nép szövetségét jelképezte. Ezzel viszont az etiópok lettek a kiválasztottak, Etiópia pedig az Ígéret Földje. Salamon ugyan üldözőbe vette a tolvajokat, de képtelen volt utolérni őket. Hazatérve Menelik lett Etiópia első négusa, vagyis királya, és a hagyomány szerint minden későbbi etióp császár valamilyen módon az ő (és egyben Salamon) leszármazottja. Eddig a Kebra Nagaszt („Királyok Dicsősége”) című legenda, mely szerint az utolsó, sorrendben a 225. etióp császár, Haile Szelasszié (1892– 1975) is az ősi salamoni dinasztia leszármazottja.

Az etiópok szent irata, a Kebra Nagaszt egyébként részben valóságos történelmi tényről számolt be: Dél-Arábiából ugyanis nem sokkal Sába királynőjének kora után valóságos bevándorlás kezdődött a mai Etiópia területére. Az arabok elődei, a Boldog Arábiában élő semita törzsek a Kebra Nagaszt szerint összekeveredtek az itt élő fahéjszínű őslakókkal, és ebből a kulturális és etnikai keveredésből született meg a korai etióp állam. Eszerint az etiópok ha Salamont nem is, de Sába királynőjét bizonyos joggal tarthatják ősüknek.

Ki volt a történelmi Bilkisz királynő?

Egy jemeni arab krónika szerint Bilkisz egyetlen gyermeke és első tanácsosa volt apjának, Hadhad ben Sarh királynak. Amikor apja meghalt, egy távoli rokon került ki győztesen a trónért vívott küzdelemből. Az udvaroncok őt támogatták, és mellé állították a népet is. Nem sokáig örvendezhetett azonban népszerűségének: kegyetlenségének híre hamarosan elterjedt, és arról is sokan tudomást szereztek, hogy az új uralkodó egy szép nőért bármire képes. Bilkisz felismerte, hogy a király rossz tulajdonságai a kezére játszanak. Megkörnyékezte a királyt, aki örömmel fogadta ágyába a szépséges leányt. Bilkisz a nászéjszakáján leitatta a férfit, majd leszúrta. Másnap – így a krónika – a nép elismerte Bilkiszt királynőjének Így lett Bilkiszből a Kr. e. első évezred egyik nagyhatalmának feje.

Miután vetélytársát eltávolította az útból, Bilkisz ült a trónra, amely Tabari perzsa történetíró szerint „nyolcvan könyök széles és ugyanilyen magas volt. Alapja vörös aranyból készült, magát a trónt pedig gyöngyök és rubinok borították.” Igazán lélegzetelállító látvány lehetett, már ha igaz volt: egy trón, melyet drágakövek borítanak, és akkora, mint egy szoba. Abban pedig hogy nő ült a trónon, az iszlám előtti Arábiában nem volt semmi különös: a krónikák nem egy hatalmas női uralkodóról számolnak be.

A jemeniek közül máig sokan hisznek abban, hogy Bilkisz királynő varázsló is volt. Papnői minőségében a királynő mágikus erővel is rendelkezett. Beletartozott ebbe a jövőbe látás képessége is. Egy régi zsidó írás tanúsága szerint például Salamon király megmutatta a királynőnek épülőfélben lévő templomát. Eközben a Bilkiszt állandóan kísérő búbosbanka hirtelen felrikoltott, és röpködni kezdett egy vihar által tövestől kitépett fa felett, mely ott hevert előttük a földön. Bilkisz ekkor Így szólt Salamonhoz: „Tudd meg, hogy a nemzetségedből származó legutolsó királyt erre a fára fogják felfeszíteni!” Bilkisz Jézusra gondolt, aki ezer évvel később valóban meghalt a keresztfán.

Mi lehetett a királyi találkozás hátterében?

A sábaiak legendás tömjénútja Izrael határán ért véget. Izraelben akkor, Bilkisz idejében, tehát a Kr. e. 10. század közepén, Salamon király uralkodott, aki igencsak megadóztatta a külföldi árút, sőt sokszor kérdésessé vált, hogy a sábaiak karavánjai egyáltalán átvonulhatnak-e Izraelen. Igen kellemetlen és nyugtalanító helyzet volt egy olyan ország számára, amely a kereskedelemből élt. Ráadásul Salamon még tengeri flottával is rendelkezett. Ezek a hajók nagy veszélyt jelentettek a sábai kereskedelem számára, mivel ugyanazokat az árukat gyorsabban és olcsóbban juttathatták el rendeltetési helyükre, mint a sábaiak szárazföldi karavánjai.

Mindez elegendő ok volt Bilkisz számára ahhoz, hogy diplomáciai látogatást tegyen Salamon királynál. A Biblia szerint Sába királynője hallott Salamon király nagy hatalmáról és bölcsességéről, és elhatározta, északra utazik, hogy találkozzék vele, és próbára tegye ravasz kérdésekkel, valóban olyan bölcs-e, amilyennek híresztelik. Nyolcszáz tevével, szamárral, öszvérrel indult útnak. A legendát a Korán is megörökíti, ám ott Salamon utazik délre, hogy találkozzék a királynővel fővárosában, Maribban.

A régészeti leletek arra utalnak, hogy Salamon országa közel sem volt az a nagyhatalom, amit a Biblia leírt, így valószínűtlen, hogy egy oly messzi vidékről, mint Jemen, hódolni érkezett volna hozzá egy küldöttség – főleg nem az uralkodónő vezetésével. Vagyis a találkozó valószínűleg inkább egy kereskedelmi egyezmény ürügyén jött létre.

A királynői vizitet követően a sábaiak karavánjai ettől kezdve zavartalanul áthaladhattak Izraelen, és Salamon hajói rendre kikötöttek a dél-arábiai partokon, hogy vizet vételezzenek, és fedélzetükre vegyék a sábaiak szállítmányait.

Petra sziklavárost is a sábaiak alapították

Alighanem erre az egyezségre vezethető vissza egy későbbi városalapítás is. Ez a város Petra, a nabateusok legendás sziklavárosa a mai Jordániában. A történészek sokáig találgatták, kik is voltak ezek a nabateusok, és miért éppen ebben a pusztaságban alapították meg sziklába vájt városukat. A jemeni leletek alapján arra lehet következtetni, hogy a nabateusok a sábai királyság egyik törzsét alkották, akiket azért „küldtek ki” Petra megalapítására, hogy ily módon a nagy karavánút mentén egy állandó kereskedelmi lerakat létesüljön.

Sába királynője Salamon király előtt (Giuseppe Marchesi festménye)