Kire mondhatjuk ma, hogy régimódi tanár? Egyre biztosan, az pedig Zorkóczy Lajos, a 19. Századi Újvidék középiskoláiban tanároskodó és igazgatóskodó biológus, akit Kalapis Zoltán, az Újvidéki Magyar Királyi Állami Polgári Főiskola 1908. évi ismertetője alapján „szerény, kissé begubódzó emberként jellemezett”. Szerénynek lehet, hogy szerény volt, mert nem kérkedett szakmai tudásával, de ettől függetlenül, a korszokás szerint saját kiadásában jelentette meg Újvidék és környékének flórája című könyvét. Valóban fölmerül a kérdés, hogy mi is volt az, ami a 19. század végén, Újvidéken, egy tanárt a tanításon kívül tudományos munkára ösztökéljen. Ha végignézzük a kezünkbe kerülő középiskolai és főiskolai értesítőket, szembetűnik, hogy szinte mindegyikben a tanári kar valamelyik tagja a saját szakterületének témájában tudott szakdolgozatot írni, és amit nemcsak egyszer, hanem tanári karrierjének folyamán többször is meg kellett tennie. Zorkóczy, akit 1881-ben helyezték Újvidékre tanárnak, és itt, ebben a Monarchia peremén lévő városban kezdett el a város flórájával foglalkozni.
A természetrajzon kívül, a természetrajzi szertár őre is volt, de emellett számtant és mértant is tanított, szépírást, sőt óradíjasként tornát is. A tornaórákat részben az intézeti „tágas udvarban”, részben a vasúti töltés mellett tartották, amiről az iskolai értesítőben számolt be. 1898-tól, amikor az iskolát kettéosztották, ő a Főiskolai részben maradt meg, 1901-ben igazgató helyettes, majd 1902-ben igazgató lett. Ő maga, 1892-ben az Uszpenska utca 14 alatt lakott. A fellelhető adatok alapján 1860-ban született Albertiben (ma Albertirsa), feltehetően szlovák származású volt. Felesége Irén, aki 1866-ban Bácsban született, és 1889-ben született lányuk Zelma. Mindannyiuk ágostai evangélikusokként lettek bírva. Valamilyen módon, az újvidéki tanári közösség kiemelkedő tagjával Zanbauer Ágoston gimnáziumi tanárral és igazgatóval működött együtt, aki szintén gyakorolta az értesítőkben való dolgozatok megjelentetését.
Zorkóczy Lajos botanikai gyűjtő- és rendszerező munkát, minden jel szerint, magasabb szinten művelte és úgy értékelte, hogy ebben a magasabb tanügyi szervek pártfogását élvezi, mert könyvét dr. Wlassits Gyulának, Magyarország vallás- és közoktatási miniszterének ajánlotta.
Maga a könyv két részből áll. A Bevezetés című első fejezetben a tájleíráson kívül, amelyet a Péterváradi vár fokáról szemlél, egy rövid tudománytörténeti összefoglalót ír, majd a főbb forrásokat ismerteti. Ő maga, ilyennek látja Újvidéket és környékét: „A nagy magyar Alföld véghatárán elterülő s folyton fejlődő Újvidék köti le impozáns háztömegeivel, gyártelepeivel, csatornájával, vasútjával, hídjaival és hídfősáncával figyelmünket”…-„ A beláthatatlan síkság távoli ködében csillognak Piros, Kiszács s Futak tornyai a nap verőfényében s a háttérben, mint homályos foltok terülnek el a futaki és vizicsi nagy erdőségek. Ha délre tekintünk, szemeink a kies fekvésű Kamenicán akadnak meg, melynek hátterében a Fruska Gora erdőkoronázta főgerince kékellik, míg lankás lejtőit jól mívelt szőlők tarkítják”. „ Észak felé a Duna folyását követve egy ideig a hadisziget virágokkal gazdagon díszített rétjein, fűzesein, és mocsarain méláz tekintetünk, majd tovább kapja azt a kanyargó Duna habja s a péterváradi majorságokon átellenben a Duna túloldalán az ornithológiailag oly híres kátyi és kovilyi mocsarakon pihenteti meg, hol a nádasok, fűzesek, ingoványok, szigetek, és a Duna-ágak labirintjában a madárvilág ezrei ütnek tanyát, különösen vonulás idején...”.
Zorkóczy Lajos újvidéki gyűjtése 15 évig tartott, amely alapján arra a megállapításra jutott, hogy „Flóráknak némi részben délvidéki jelleget adnak oly növények, melyek környékünkről, különösen a Fruska Gora lejtőiről felyebb már észak felé már nem terjeszkednek s így vidékünk rájok nézve határállomásokat képeznek”. Ezek közé sorolta a cselling nevű harasztfajt (páfrány), „mely csupán Rakovaczon a görög keleti kolostor mellett s a Veliki Gradacz sziklái között terem”. Az általa megfigyelt huszonegy szűkebb terület, amely utak, árkok, mezsgyék, s kerítések mentén, a szántott-vetett földek, kertek és szőlők tenyészetét, de vizsgálta a szerémi szilvások vegetációját, és megfigyelte Pétervárad szerpentin sziklafalának növénytenyészetét is.
Úgy látszik azonban, hogy a már hírnévnek örvendő, és országos hírű Kitabel Pálon, és Pancsity Joszifon (Josip Pančić) kívül, akadtak újvidékiek is, akiket szintén izgatott a növényvilág élete. Így forrásként emlegeti Belohorszky Károly, újvidéki tanítót, dr Godra Bertalan péterváradi katonai főorvost, Gunde Henriket, az újvidéki főgimnázium tanárát, ifj. Grossinger Vilmos újvidéki gyógyszerészt, és Wolny Ráfáel Andrást, a karlócai görögkeleti líceum néhai igazgatóját, akiknek adatait is felhasználta munkájában.
A könyv legterjedelmesebb részét, azonban, a növények rendszerezése és előfordulásuk helyének megjelölése alkotja. Amikor pillangós virágú iglicét látunk Újvidék környéki mezőkön és réteken, vagy egy rekettye bokrot a Hadiszigeten, vagy éppen egy még ki nem vágott jávorfán akad meg tekintetünk, jussanak eszünkbe egy régi világ, régimódi tanárai, mint amilyen Zorkóczy Lajos is volt.
.jpg)
