Tudta-e?
Hány féle nyelvet beszélnek a földön? Minden egyes nép a maga nyelvét beszéli és ezen belül is számtalan nyelvváltozatot, nyelvjárást, tájnyelvet. Ezek száma valószínűleg több százezerre tehető, pontosan azonban nem tudjuk, mert még a nemzeti nyelv határvonalai sem állapíthatók meg egykönnyen. Ha a "jelentős mennyiségű ember" által beszélt nyelvek számát akarjuk meghatározni, akkor kb. 3500-at kapunk. A Biblia létező fordításaink a száma legalább 770.

133. szám - 2015. október

„A rejtőzködő hit egyenértékű a nyilvános hitetlenséggel”

Elhangzott a Calvin János Teológiai Akadémia emléktáblájánál 2015. június 21-én Komáromban…
Dr. SOMOGYI Alfréd

4

A Calvin János Teológiai Akadémia – abban a formájában, mint amit nekünk jelentett, ma már a múlté. Okkal emlékezünk. Ugyanakkor a hajdani CJTA mégis élő valóság, hiszen itt vagyunk, s mi vagyunk azok, akik a 21 évvel ezelőtt megnyílt saját teológiánkat jelentjük. Okkal vagyunk itt. A 21. év persze azt is jelenti, hogy átléptünk a történetírás határát: teológiánk valóban velünk élő történelemmé lett és megérett arra, hogy lassan írásba foglaljuk és bekerüljön egyházunk újkori történetének lapjaira.

A teljes cikk itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2026 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor