Tudta-e?
... hogy a csernobili atomerőmű-baleset radioaktív fertőzése 130 ezer négyzetkilóméterre terjedt ki, és több mint ötvenmillió embert érintett közvetlenül?

182. szám - 2019. november

„Ide helyeztette a közös buzgóság, bízván, lesz gyümölcse kétféle boldogság.”

Út menti körösztök Szenttamáson - könyvismertető
WILHELM Józef | a szerző cikkei

10

Egy fertőszentmiklósi út menti kereszt feliratán olvasható a címben megfogalmazott mondat, ami kissé elgondolkodtatja az embert, hogy vajon milyen kétféle boldogság megvalósulásában reménykedhettek a keresztet állító emberek. Az azonban egyértelmű, az életük, a közösség helyzetének jobbulását várták tettük megvalósítását követően.

Az embereknek, úgy is, mint önálló személyiségeknek, de úgy is, mint társadalmi lényeknek, szükségük van egy tőlük magasabb, természetfeletti erővel való kapcsolatra. Az összeköttetés keresése kétféleképpen nyilvánul meg bennünk: a szakralitásban és a spiritualitásban. Amíg ez utóbbi valami belső, lelki-szellemi kapcsolat fenntartását jelenti a „felsőbb világgal”, addig az előbbi, vagyis a szakralitás valamilyen külső, a fizikai valóságban megnyilvánuló helyet, jelképet, épületet, szertartást foglal magába. A szakralitás az égi rend földi leképezése, pontosabban fogalmazva a fenti, szent és tökéletes világnak a megvalósulása itt lent. A szakrális helyeink – nagyon leegyszerűsítve – tehát olyan „hidak, átjárók, pontok”, ahol „kapcsolatot” lehet teremteni a felső és az alsó, vagyis a tökéletes és a tökéletes felé törekvő világ között. Amíg a spiritualitásban ez a kapcsolat a bennünk található „lélekkapu”, addig a szakralitásban ezek olyan területek, szimbólumok, építmények, rítusok, amelyek a közösség normáiból fejlődtek ki, vagy isteni sugallatra születtek, vagy a hiedelmekből vallássá alakult, intézményesülő szervezetet alapító próféták, egyházatyák fejéből pattant ki.

A szakrális fogalma a legtöbbünknek azt jelenti, hogy valamilyen emelkedett, szent, isteni dolog, állapot. Ez lehet egy belső kapu a lelkünkben, de egy külső hely is, ahol megteremthetjük az égi világhoz való kapcsolódást. A szakrális helyek különböző dimenziókat, „univerzumokat” kötnek össze, ahol az ember egyensúlyba kerül, ahol a közösség békére lel önmagával és a világgal. Különböző szakrális épületeket, helyeket ismerünk. Ilyenek pl.: a szent források, kutak, a kápolnák, és ide tartoznak az út menti keresztek is.

A közterületeken álló szakrális emlékeink állapota igencsak kétségbeejtő. Vannak olyanok, amelyeket tudatosan számoltak fel, romboltak le, a többség azonban az idő vasfogának a hatására vált a múlt emlékévé.  A letűnt, kommunista rendszer idején bizony számos helyen megsemmisültek, és manapság, ebben a rohanó, pénzhajhászó, fogyasztói társadalomban sem jut kellő figyelem, anyagi keret, hitbuzgóság, vagy józanság arra, hogy ezeket a fontos szakrális helyeket megmentsük az enyészettől, a feledéstől.

Szenttamáson egy kis közösség mégis merített erőt ahhoz, hogy figyelmét a saját szent helyeire, az út menti keresztjeire irányítsa, és ezeket felújítsa. Két ember úgy gondolta, hogy más formában is megmentik e közösségi emlékeket, és egy monográfiát terveztek megjelentetni. Elképzelésüket tett követte. Így született meg az Út menti körösztök Szenttamáson c. könyv, melynek szerzői Németh Dezső és Paraczky László.

A Gion Nándor Emlékház kutatócsoportja több éve fáradozik a felgyűjtött, helyi anyagok kiadásának megvalósításán, és ez idáig 4 tanulmánykötetet jelentettek meg a De Historia Urbis Nostrae sorozat keretén belül. A szakrális emlékekkel foglalkozó legutóbbi könyv a negyedik kötet. A sorozatszerkesztő Dr. Horváth Futó Hargita. A szerzők a helyi szakrális emlékek közül csak a keresztekkel kapcsolatos dokumentumok, fényképek, térképek és történetek összegyűjtésére összpontosítottak, viszont a többi, helyi szakrális emlékkel, mint például a kápolnák, kegyhelyek, szobrok, kálváriák történetével nem foglalkoztak e monográfiájukban behatóbban, bár itt-ott ezek is említésre kerülnek.

A könyv bevezető részében általános történelmi, néprajzi ismereteket szerezhetünk arról, hogy kik, miért, hogyan, milyen anyagokból állítottak kereszteket a múltban. Ezt követően a szenttamásiak által kezdeményezet kereszt-felújítási munkálatokba, a restaurátor munkájába nyerhetünk egy kurta betekintést. A folytatásban a monográfiában közzétett anyag kutatási módjának leírásával találkozhatunk, a hogyan, hol és miként kérdésekre kapunk választ, vagyis a dokumentálás, rendszerezés tényeivel szembesülünk.  Végül pedig a szenttamási keresztekről szerzett, gazdagon illusztrált és dokumentált anyagot tudjuk áttanulmányozni.

Figyelemre méltó a szerzőpáros azon szép elhatározása, hogy nem csak a helyi, magyar, katolikus közösség keresztjeinek anyagát gyűjtötték egybe és jelentették meg, hanem, hogy a velük együtt élő pravoszláv szerbek köztéri keresztjeiről is bővebben írnak könyvükben. A címben, néprajzi szempontból egy fogalmi zavarral találkozunk, ugyanis az út menti keresztek elnevezés alatt, csak azokat az út menti jeleket értik az etnográfusok, amelyek nem templomok, temetők vagy kápolnák mellett épültek. A szerzők azonban ezeknek a kereszteknek a dokumentálását is elvégezték a monográfiájukban, így inkább a Szenttamási köztéri körösztök cím lett volna – szakmailag – a találóbb elnevezés.


Paraczky László, Németh Dezső: Út menti körösztök Szenttamáson, Gion Nándor Kulturális Központ, Szenttamás, 2018, 163 old.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2019 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor