Az imádság csúcspontja a hitvallás, hogy Isten akaratát - amelynek megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy életünk értelmes és boldog legyen, - csak az ismerheti meg, akinek Isten megadta a bölcsesség lelkét. Két dolog számunkra is világos: 1. nekünk sem könnyű biztos pontot találnunk életünk számára, 2. szükségünk van a bölcsesség Isteni ajándékára. Ezért is kérjük a 2019-2020-as tanév elején a Szentlélek bölcsességének ajándékát.
Karinthy Frigyes addig rendezettnek tűnő életét például agydaganatának első jelei forgatták fel. Ezt írja „Utazás a koponyám körül” című könyvében: „Az egész dolog, velem együtt, elvesztette létezésének bizonyosságát… Az egész mindenség, mintha kihúzták volna alóla a talajt, hullámzani kezd. Az az érzésem, hogy meg kell kapaszkodnom. De mibe? Nincs sehol egy fix pont…” Nem szükséges súlyos betegség ahhoz, hogy a biztos pont hiányát megtapasztaljuk és átéljük: szeretteink, barátaink elvesztése, emberekben való csalódás, bármilyen krízis, az igaz tartalmas élet, a szeretet hiánya. Ezt az életérzést énekli meg Anna & The Barbies: Márti dala: ”Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni majd az unokáknak, mikor körbeállnak, mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak, hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni! Kezdjetek szeretni…”
A mai evangélium /Lk 14,25-33/ szerint Jézus éppen a farizeusok egyik vezetőjének házából lépett ki, ahol lakomán vett részt. Amikor útnak indult nagy tömeg követte. Miután észrevette, hogy sokan mennek utána, Jézus „hozzájuk fordult…”, hogy beszéljen nekik. Ez nem csupán a krónikás egyszerű megjegyzése. Ebben az „odafordulásban” benne van Jézus minden szenvedélyes szeretete az emberek iránt. Hányszor elmondta követőinek, hogy nem önmaga, hanem miattuk, értük jött. Jézus azóta sem szűnik meg „odafordulni” a világ tömegeihez. A tegnapi sokasághoz és a maihoz. Velük együtt pedig ma hozzánk is. Jézus „odafordulása” komoly, ahogy komoly a szeretete is. Mindannyiunkat komolyan vesz, olyannyira, hogy életét adja értünk. Ez adja meg az alapját annak, hogy követése során ő is komolyságot vár el tőlünk. Picit szokatlan módon, pont ezzel a komolysággal találkozunk a mai evangélium három súlyosnak ítélt kitételében.
1, „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját… sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” Jézus nem lépteti életbe az érzések versenyét vagy megpályáztatását teremtményei számára. Jól tudja, hogy ennek a hipotetikus versengésnek nem lenne győztese, ha csak nem néhány hős és szent, akiket átjár a lángoló hit. Ezzel szemben azonban egy új világ építésére szólít fel, olyan világéra, mint amilyen az Atya álmában szerepel. Olyan erős elhívatást kíván, amelyik a családi szeretetnél is erősebb. Valójában az emberi viszonyok, kapcsolatok új módón való megéléséről van szó: amíg mi a gazdaság, a világ megváltoztatásán fáradozunk, Jézus magát az embert akarja megváltoztatni. Úgy teszi, hogy mindent a szeretet jegyében, mint egyetlen célban helyez el. Olyan kifejezéseket használ, amelyek túlzónak tűnnek, az érzések erejével és szépségével szemben látszólag összetűzésbe kerülnek, mert ennek az életnek a boldogságát nem tudjuk hová tenni, ha nem arra a biztos alapra: hogy szeretetet adunk és kapunk. A mondat központi szava azonban, amelyen minden nyugszik: ha valaki nem „szeret jobban”. Tehát a képlet nem egy kivonásról szól, hanem összeadásról. Jézus nem kivonja egymásból a különféle szeretetet, hanem hozzá tesz egy „jobban” minőségi jelzőt. Az az ő igazi tanítványa, aki a különböző, már megélt szeretet szépségéhez hozzá képes tenni egy ezeknél is nagyobb szépséget, ékességet. Az eredmény pedig nem kivonás, hanem erősítés, nem kirekesztés, hanem hozzáillesztés: Te tudod mennyire csodás dolog szeretetet adni és kapni, mennyire fontosak a családon belüli érzelmek, én azonban ezen felül még szebb és életet adó ajándékot vagyok képes számodra adni… Jézus a garancia, biztosíték, hogy az eddig megélt minden szeretet még élőbb, fénylőbb lesz, mert nála van a szeretet művészetének kulcsa.
2. „Aki tehát nem hordozza keresztjét és nem így követ…” A keresztre elsősorban, mint a mindennapok elkerülhetetlen nehézségeinek metaforájaként gondolunk. A családban, iskolában, munkahelyen jelentkező nehézségekre, betegségre, amelyet el kell viselnünk, vagy egyenesen az élet elvesztésére. Valójában azonban az életet úgy veszítjük el, ahogy kiadunk egy kincset: egyik cseppet a másik után. Az igazi dráma azonban ilyenkor nem maga a halál, az élet elvesztése, hanem az hogy az életünk során senkit sem találtunk, akiért érdemes lett volna életünket odaajándékozni. Az evangéliumban a kereszt Jézus teljes életének szintézise, összefoglalása: a mérték nélküli szeretet, a fegyvertelen, eszköz nélküli szeretet, a bátor szeretet, amelyik nem adja meg magát, nem téveszt meg, nem csap be és nem árul el. Vegyünk fel magunkra egy nagy adagot ebből a szeretetből, nélküle nem lehet élni; igen, vegyük fel magunkra a fájdalom részét is, amelyet minden szeretet tartalmaz, egyébként valójában nem szeretünk, és nem szerethetünk.
3. „Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Mert életünk egyáltalán nem függ - minden általános véleménnyel ellentétben -az általunk birtokolt javaktól. «Egy ember értéke soha nincs kapcsolatban azzal, ami a tulajdonában van, sem bőrének színétől, hanem érzelmeinek minőségétől. Egy ember pontosan annyit ér, amennyit a szíve» (Gandhi). Igen, kezdjük már érteni Jézus lemondást kér, de mindig arról, ami egyébként akadályozza igazi szabadságunk felé vezető lépteinket, repülésünket. Aki képes megtenni a lemondást, olyan tapasztalatra tesz szert, ami semmi máshoz nem hasonlítható, egyedi és egyben rendkívüli: «valamiről lemondani érted egyenlő a gazdagodással, növekedéssel, beteljesedéssel» (M. Marcolini).
Kedves fiatalok, ministránsok, gyerekek! Egy kínai mese szerint egyszer vendégségbe hívtak egy nagy társaságot. Ott állt az ünnepi asztal feldíszítve és megrakva minden jóval. Az evőeszközök azonban egészen különlegesek voltak: majdnem két méter volt a hosszúk, és csak a nyelük végén lehetett megfogni őket. A vendégek beözönlöttek a terembe, s megpillantva a finom ételeket, odasiettek az asztalhoz. Azok, akik egész életükben csak az „én”-t ismerték, csak magukra gondoltak, akik saját érvényülésüket építgették, hiába próbálták meg az óriási villával vagy kanállal szájukba tenni az ételt. Azok ellenben, akik észre szokták venni a másik embert is, egymással szemben foglalva helyet, egymást kezdték etetni, s jóllaktak.
Az új tanévnek vágjunk neki Krisztust követve, Aki minden eddig megtapasztalt szeretetnél magasztosabbat mutat nekünk, az Isten gyermeki önajándékozó szeretet útját. Meg kér rá, hogy minden lehúzó ballasztot és akadályt távolítsunk el az igazi, örökké tartó szeretet útjából. Kérjük ehhez a szentlélek bölcsességét. Gondoljunk Márti dala befejező versére: „Kezdjetek szeretni… Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni, az utolsó órában, mikor már mindent megbántam, ezerszer megbántam, oly sokáig vártam. Kezdjetek el élni!”
Teréz anya ~ A reménység imája
Uram!
Vezess engem a halálból az életre,
a hazugságból az igazságra!
Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre,
a félelemből a bizalomra!
Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre,
a háborúból a békébe!
Engedd, hogy béke töltse be a szíveinket,
a mi világunkat és az egész világmindenséget!
Béke, béke, béke! Ámen
.jpg)
