Tudta-e?
A legnagyobb ismert csillag 2.9 milliárd kilométer átmérőjű, a Napnál 2000-szer nagyobb.

163. szám - 2018. április

Versenyfelhívás

XII. Ribár Béla emlékverseny fizikából

A verseny időpontja megváltozott! Az új terminus: péntek, április 27. délután 16 órai kezdettel Horgoson a Kárász Karolina Általános Iskolában…
MUHI Béla

8

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében 12. alkalommal rendezi meg a hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt. Gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemező feladatokat oldanak meg a tanulók. A fizikatörténeti feladat témája Eötvös Loránd (2018-ban lesz születésének 170. éve).

A felkészüléshez a szervezőktől szakmai segédanyagokat lehet igényelni. A diákokat 2018. április 16-ig lehet bejelenteni a vajdasági döntőre, melyre április 21-én 9 órakor kerül sor a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolában. A diákverseny célja a tehetséges tanulók felkutatása és felkarolása, a tehetségnevelés serkentése. A diákok könyveket, ajándékcsomagot és megfelelő oklevelet kapnak. A rendezvény egyúttal a fizikatanárok szakmai találkozója is, melynek keretében a tantervekről, a tankönyvekről, módszertani kérdésekről és a tanári továbbképzésekről lesz szó. A verseny nemzetközi jellegű, a legjobb eredményt elért tanulók a magyarországi Eötvös Loránd Fizikai Társulat által szervezett XXVIII. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntőjére jutnak el. Erre 2018. május 25-26-27. terminusban kerül sor Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban.

A vajdasági verseny helyi szervezője Balázs Piri Diana fizikatanárnő.

Főszervező: Muhi Béla, a GENIUS elnöke.

A diákok bejelentése (név, osztály, iskola, mentor és annak elérhetőségei) a következő email címen:  genius.konferencia@gmail.com

Részletes információk a következő honlapon: www.fokusz.info

Korábbi versenyek tájékoztatói, képes beszámolói megtalálhatók itt:
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1715517796
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1606478493
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1451443603
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1804333230
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1799026311
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1388058195
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1461328720
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1335517972
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1347849133
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1653600684

Az Öveges fizikaversenyről további részletek és korábbi versenyfeladatok itt találhatók:
http://ovegesfizikaverseny.samfules.hu/oveges/
https://www.kfki.hu/elftaisk/verstart.htm    


Dr. Ribár Béla akadémikus (1930 – 2006)

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor